Vallásos Ábrándozók

Van egy lapunk, a Reformátusok Lapja. A honlapjuk eddig még nem elérhető, reméljük, minél hamarabb kész lesz. Az ifjúsági oldal azonban létezik, bár régen volt frissítve.

A Reflap legutóbbi számában (jún. 22.) megjelent néhány érdekes cikk, amiket most bemásolok nektek, ezzel létrehozva blogunk leghossszabb bejegyzését.

A cikkek természetesen a szerkesztőség engedélyével és a mi közvetítésünkkel váltak elérhetővé (elolvashatóvá).

Legyünk jelen

VOLT Fesztivál, Hegyalja Fesztivál, EFOTT és Sziget Fesztivál. Sokan hallották már hírüket, legalább plakáton találkoztak ezekkel az ifjúsági rendezvényekkel. Kialakult róluk egy kép, ami nem biztos, hogy pozitív. Már csak egy kérdés maradt: akkor mégis hogyan kerülhetnek bele a Reformátusok Lapjába éppen ezek az események? Erre Buday Gergely, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda irodavezetője a KözösPont misszió küldetésével adja meg  a választ.

-Miért kell ott lenni például egy VOLT-on?

-Ezek az események szerintem a mai magyar ifjúság reális keresztmetszetét adják, annak helyzetét tükrözik. Fontos, hogy megismerjük azt. De mi nem egyszerűen mint résztvevők megyünk el egy-egy ilyen fesztiválra, hanem úgy, mint a KözösPont misszió. Van egy sátrunk, ahova mindenféle fiatal betér, hívő, nem hívő egyaránt. És éppen ez a célunk, hogy minél többen megismerkedjenek a hittel. Mi a történelmi egyházak valódi értékekeit képviseljük az ifjúsági fesztiválokon. A kezdeményezés alapelve, hogy a krisztusi megváltás és szabadítás üzenetét hirdesse a fiatalok nyelvén, nyitott elfogadással, különös hangsúlyt fektetve a személyes, lelkigondozói beszélgetésekre. Szinte bármikor lehet hozzánk jönni, akár hajnali 3-kor is. A hosszú fesztiválos évek tapasztalata az, hogy sokan e kései órákat tartják leginkább alkalmasnak egy tartalmas eszmecserére.

-Milyen problémákkal keresik meg a sátrat?

-Nagyon sokféle kérdéssel jönnek hozzánk. Szerelmi bánat, egzisztenciális probléma, családi összezördülés, továbbtanulás és így tovább. Azt lehet mondani, mindennel, ami a mai fiatalok problémája lehet. Van egy másik vonal is, akik hitbéli dolgokra kíváncsiak elsősorban. Kezdve attól, hogy ki Isten, mi az a Biblia, odáig, hogy valaha hívő voltam, de mára kiárbándultam. Jogos a sértődöttségem? Nagyon sokat tudunk segíteni a helyes út megkeresésében.

-Hogyan fogadják az evangéliumot egy olyan eseményen, ami eredetileg arról szól, hogy bulizzunk, jól érezzük magunkat?

-A fesztivál-lakóknak a bulizás mellett szükségük van arra, hogy néha kicsit leüljenek, beszélgessenek. A KözösPont sátor egyik fő programja, az „Alkoss-sarok” keretében a fiatalok a nap adott témájában rajzolhatnak, festhetnek, gyurmázhatnak. Sokan azt hiszik, ez csak egy kreatív sarok, de nem. Alkotás közben keresik a fiatalok az élet és a hit különböző kérdéseire a választ együtt a KözösPontosokkal és egymással is.

Természetesen más is várja a hozzánk betérőket: filmvetítés, játékok, áhítat, fórumbeszélgetés.

-Jó, hogy ökumenikus kezdeményezés ez?

-Bizton állíthatom, hogy igen. Nagyon fontosnak tarjuk, hogy az ökumenéről ne csak beszéljünk, ne csak teológiai megállapításokat és tételeket fogalmazzunk meg, hanem mutassuk is be, hogy valóságosan működik. A misszióban résztvevő fiatalok az együttes munka során megismerik a társuk gondolkodását, közelebb kerülnek a másik felekezetéhez. Alapelv, hogy egyenlő arányban vegyenek részt a három egyház fiataljai. A tavaszi felkészítő képzéseken külön alkalmat biztosítunk arra, hogy foglalkozunk egymás egyházának közelebbi megismertetésével. Három ilyen képzési hétvégénk van. Minden vasárnap másik szertartáson -katolikus, református, evangélikus- veszünk részt, ezáltal is megélve az ökumenét. Úgy gondoljuk, hogy a különbözőségeink nem elválasztanak minket, hanem sokszínűvé tesznek és gazdagítják közösségünket.

-Miért fontos ennyire az ökumené?

-Ha komolyan vesszük Jézus parancsát, akkor ez a kérdés nem lehet kérdés. Persze tudjuk, hogy nem az elvi elfogadással van a legtöbb probléma, hanem a megvalósulásban. A fesztiválos jelenlétünkben az egyik legnagyobb érv, hogy együtt vagyunk. A három keresztyén egyház együtt képviseli azt, ami közös bennük, a krisztusi öröm üzenetét. Igen sokan csodálkoznak rá arra, és kérdezik is meg, hogyan lehet széthúzás helyett közösen csinálni valamit.

-Többek között ezért jött létre az Ökumenikus Ifjúsági Iroda is.

-Feladatunk az ifjúsággal kapcsolatos közösen felmerülő kérdésekre választ adni, a problémákat megoldani. Sok olyan tevékenység van, amelyben az egyházaknak, egyházi fiataloknak együttesen kell szerepelnie. Az ÖKI célja az egyházi fiatalok érték- és érdekvédelme. Ez persze túl általános megfogalmazás, de konkrét programok mutatják, hogyan valósítjuk meg. Csináltunk eddig két Keresztény Ifjúsági Találkozót, a másodikra 16 ezren jöttek el, működtetünk Ifjúsági Kerekasztalokat, ami összefogja a három egyház hasonló munkaterületein dolgozó szervezeteket és segíti a közös munkát, tapasztalatcserét.

Pályázatfigyelőnk van. Összegyűjtjük a keresztény ifjúsági szálláshelyeket, és katalógusban tesszük közzé, képzéseket tartunk különböző témakörökben.

Kiemelt projektünk idén októberben a 72 óra kompromisszum nélkül című országos ifjúsági szociális mozgalom. Ennek keretében a fiatalok egy hétvégén keresztül végezhetnek különböző szociális és karitatív feladatokat. Ezt is ökumenikusan és országosan szervezzük, sőt idén egy osztrák partnerhez is csatlakozunk.

Kováts Annamária

Minek néznek minket?

Pénteken a koncertek után a több száz fős hallgatóság fáklyával a kezében a Ráday utcán a Kálvin téri templomba vonult esti áhítatra. A kávéházak teraszain ülők érdeklődve figyelték a zsoltárokat éneklő, számukra talán furcsa menetet. Egy fiatalokból álló asztaltársaságot kérdeztünk, hogyan látják a református egyházat.

- Tudjátok, mi volt ez a felvonulás?

Dávid: Fogalmunk sincs.

- Évente megrendezik itt a Ráday utcában a Református Zenei Fesztivált. A koncertek után az emberek a Kálvin téri templomba mennek, közben zsoltárokat énekelnek.

D.: Akkor a Misztrál koncert is ennek a fesztiválnak volt a része itt a Bakáts téren? Egy templomba járó ismerősöm ült ott, vissza is akartam menni hozzá, de nem jutottam el odáig.

- Ezek szerint vannak templomba járó ismerőseid.

D.: Igen, van egy.

- Milyen zenét hallgattok?

Sári: Sokfélét. Rockot, klasszikust, dzsesszt.

- Ha már dzsessz: a Nagy János Trió neve ismerős?

S.: Hajaj, hogyne.

- Na, ő például presbiter egy református gyülekezetben. Ezen a fesztiválon is fellépett már. Mit gondoltok az egyház ilyenfajta megnyilvánulásáról? Vagy inkább maradjon bent a templomban, és hagyja békén az embereket?

D.: Múltkor a Lőrinc pap téren botlottam bele egy katolikus rendezvénybe. Zenéltek, táncoltak, a templomi kórus énekelt. Nagyon jól feldobták a hangulatot, tök jó volt, hogy kijöttek a térre. Ez szerintem azt mutatja a mai fiataloknak, hogy az egyház is tök jó dolog lehet.

Viki: Erőltetni nem szabad, akkor van helye.

S.: Az egyházé is egy álláspont. Én 28 évet leéltem úgy, hogy nem volt túl sok közöm hozzá, nem is éreztem úgy, hogy hiányozna, én más területeken megtaláltam...

- Mit találtál meg?

S.: A programjaimat, a társaságot, ahol beszélgethetek másokkal.

- Mi az, amit a legutóbb hallottatok a környezetetekben a református egyházról?

S.: A barátom katolikus, viszont alkalmanként egy református közösségbe jár. Azt mondta, hogy nyitottan fogadták, és nyíltan lehet beszélgetni bármilyen kérdésről.

D.: Az ugrik be, amikor nemrég megkérdeztem anyukámat, hogy amikor gyerekkoromban megkereszteltek, az melyik egyház volt. Azt mondta, hogy a református.

- Az iskolai tanulmányokból rémlik valami?

S.: Ami most beugrik: 1517, wittenbergi pontok, Luther, Kálvin, és Sütő András Csillag a máglyán című drámája.

V.: Vegyészmérnök vagyok, úgyhogy vegyületekről, fizikai és matematikai összefüggésekről kérdezhetsz, de a történelmet meg az irodalmat inkább hagyjuk.

- Hisztek Istenben?

S.: Hiszek.

V.: Én is hiszek, de ennél tovább nem akarok róla gondolkodni.

D.: A minap az egyik internetes portálon ugyanezt a kérdést tették fel. Őszintén szólva nem tudtam értelmezni, nem tudnék rá igennel vagy nemmel válaszolni. Már éppen továbbléptem volna, de éppen felhívott egy barátom. Feltettem neki a kérdést, ő azt válaszolta, hogy hisz, így végül mégiscsak rákattintottam az igenre.

K. S.

Nagyító alatt

Bagdán Zsuzsanna

Gömbkérdés

Az idén esedékes pedagógia-pszichológia komplex szigorlatomra készülve kénytelen voltam felfrissíteni tanult ismereteimet, többek között az észlelésről alkotott két elméletet is. Az első a közvetlen észlelés elmélete, amely kívülről befelé történik: amit a szemünkkel látunk, azt a maga valóságában fel is tudjuk fogni. A másik elmélet a közvetett észlelésé, mely szerint az észlelés kétirányú folyamat, függ a látott dolgoktól és az egyén fejében lévő előfeltevésektől is. Könnyen megtörténhet, hogy hibásan észlelünk – például azt hisszük az előttünk lévő vörös gömbről, hogy az egy paradicsom.

Jelen lapszámunkban egy rendhagyónak mondható interjúval is találkozhatnak olvasóink: munkatársunk három olyan fiatallal beszélgetett az egyházról és a hitről, akik leginkább csak kívülről szemlélik ezeket. Rendhagyónak mondható, mivel a református egyház saját lapjában nem szokott túl nagy teret kapni a külvilág nagyítója. Már ha nem inkább „kicsinyítő” az, amivel a világ néha a hívők közösségére tekint – de ha őszinték vagyunk magunkkal, beláthatjuk, hogy ez néha fordítva is igaz.

Az interjúban megszólaló fiatalok – finoman szólva – nem tudtak túl sokat országunk második legnagyobb történelmi egyházáról. Ez nem elsősorban az általános műveltség (és az előfeltevések) részleges hiányosságát, hanem egy igen szomorú tendenciát jelez: a régi, harcosan Krisztust üldöző világból Krisztus és a hit iránt közömbös-közönyös, süket világ lett. A közöny pedig sokkal nehezebb ellenfél, mint a gyűlölet; emlékezzünk csak Pál apostolra, aki Saulként még gyűlölte és halálra üldözte Krisztus követőit, és Heródesre is, aki éveken át társalgott Keresztelő Jánossal eredmény, megtérés nélkül.

Olyan korszakban élünk, amikor a szélsőséges véleménynyilvánítások természetes ellenfolyamataként a közöny is markánsan megjelenik. Látható-e egyáltalán a református egyház ebben a világban, állást foglal-e értékei mellett vagy elbújik az őt körbevevő közönyben? Ez félig álkérdés a Csillagpontot vagy a közelgő REND-et (Református Egyházi Napok Dunántúl) ismerve – utóbbira már most több mint hétezren jelentkeztek. Kiemelhetnénk még a Szeretetszolgálat burmai misszióját is, akik igencsak távolra viszik Krisztus segítő szeretetét. Fontos, hogy az egyház Krisztus testeként jelen legyen a világban szeretetével, segítségével, és megszólítson embereket tehetséges és elhívott tagjainak sokszínű szolgálatával, hogy olyan látható valóság legyen, mint az a példabeli vörös gömb.

Pusztán csak azért rossz példa a vörös gömb, mert őt nem érdekli, ha paradicsomnak nézik, vagy ha meg sem látják – és ha érdekelné, akkor sem tehetne ellene semmit. Az egyházat sem a negatív megítélés kell, hogy felháborítsa, sokkal inkább a közöny az, amire fel kell kapnia a fejét. Ne menjünk el emellett megdöbbenés, önvizsgálat, kérdések nélkül, vegyük komolyan saját hitvallásunkat, merjünk megszólítani másokat! Ki tudja, hátha a mi hitvallásunk után veszi valaki észre a sokat említett vörös gömböt. Vagy paradicsomot.

Az egyházak is szót kérnek az ifjúságpolitikában

Május végén lezárult a Nemzeti Ifjúsági Stratégia társadalmi vitájának első köre. A vitához a magyarországi történelmi keresztyén felekezetek közös javaslattal járultak hozzá. A református, evangélikus és római katolikus egyházak ifjúsági területen dolgozó munkatársai és szakértői szeretnék elérni, hogy az ifjúságügy és a kormányzati ifjúságpolitika jövőjét középtávon meghatározó dokumentumban helyet kaphassanak a keresztyén hitvallásunkból és a szolgálatunk hagyományából fakadó értékek és szempontok is.

A Nemzeti Ifjúsági Stratégia (NIS) sokéves múltra tekint vissza. Már 2003-ban ígéretet tett a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára, hogy 2004 tavaszáig a Parlament elé kerül a kész dokumentum. Ez végül elmaradt, és időközben megszűnt az ifjúságügy kormányzati képviselete is – jóllehet a 2006-os kormányprogram kimondta a nemzeti ifjúsági program megalkotásának szükségességét. E kormányzati ciklusokon átívelő program jelentősége abban állna, hogy elősegítse a fiatalok társadalmi integrációját, és biztosítsa számukra az esélyegyenlőséget. Az ifjúságügy kormányzati szintű koordinációja jelenleg a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (SZMM) tartozik; a minisztérium 2007 szeptemberében megbízott egy munkacsoportot a stratégia tervezetének összeállításával, és október végén az Országgyűlés határozatban utasította a kormányt a NIS elkészítésére.

A stratégia első változata 2008 tavaszán került a nyilvánosság elé, és május végéig lezajlott az erről szóló társadalmi egyeztetés első köre. Április folyamán a SZMM képviselői és a megbízott munkacsoport tagjai regionális fórumokon és konferenciákon ismertették a NIS-t, lehetőséget teremtve a munkaanyag véleményezésére. A társadalmi egyeztetés folyamatának nyitottságát némiképp korlátozta, hogy a fórumokról szóló értesítés csak igen szűk kört ért el – jellemző, hogy a közép-magyarországi régió Budapesten tartott konzultációján összesen alig 40 szervezet képviseltette magát.

A civil szervezetekhez hasonlóan az egyházak is örvendetesnek tartják, hogy az évekkel ezelőtt megszakadt stratégiaalkotási folyamat újraéledt. Az egyházak, bár jogi értelemben nem civil szervezetek, számos jellegzetesen civil tevékenységet is folytatnak. Az is köztudomású, hogy régóta igen jelentős szerepet vállaltak az ifjúsági munka területén. Szakmai tapasztalataik és szakértőik, az ifjúsági munkában elért eredményeik, az önkéntességgel kapcsolatos nagy múltú hagyományaik, önkéntes segítőik, intézményhálózatuk, közösségi tereik – mind-mind olyan erőforrás, melyek kellő alapot nyújtanak ahhoz, hogy egyenrangú partnerekként vehessenek részt az ifjúság jövőjét meghatározó szakmai együttgondolkodásban. Ennek tudatában az egyházak kezdettől fogva részt vállaltak volna a NIS előkészítésében is, ha lehetőséget biztosítanak számukra; de a továbbiakban is készséggel felajánlják szakmai segítségüket és partneri támogatásukat. Ezt azért is fontosnak tartják, mert bár a sportegyesületek után a második leggyakoribb ifjúsági szervezeti tagsági forma az egyházakhoz kötődik, az egyházak épp hogy említésre kerülnek a stratégiában.

A NIS a kormány és az országgyűlés számára 15 éves időtávban fogalmazza meg azokat a célokat, melyek megvalósítását kívánatosnak tartja, és amelyeket a döntéshozatalban prioritásként kellene kezelni az ifjúság élethelyzetének javítása érdekében. A stratégiaalkotást kétségkívül nehezíti, hogy más társadalmi célrendszerekről sem jött még létre nemzeti konszenzus, de gyakran még a tervezés sem indult el – holott a NIS szakmai beágyazottsága elképzelhetetlen anélkül, hogy hivatkozna a foglalkoztatáspolitikai, családügyi, oktatási és más ágazati stratégiákra, hiszen számos célkitűzésében összefügg azokkal. Ennek egyik oka, hogy már azt is nehéz meghatározni, mi az ifjúság: a kutatások tanúsága szerint e korosztály rendkívül heterogén. Ez tükröződik a stratégia célkitűzéseiben is, amikor egyaránt megfogalmaz a gyermekvédelem, az ifjúsági vagy a családpolitika, vagy éppen a foglalkoztatáspolitika területén releváns ajánlásokat.

A NIS a szerzők szándéka szerint kerüli az ideológiai, pártpolitikai jellegű elemeket, ennek eredményeként valóban azonosíthatatlan az értékrendi felfogása; ahol azonban mégis megjelenik valamiféle erre utaló elem, az a minden elkötelezettségtől idegenkedő individualista, libertariánus felfogást tükrözi. Meggyőződésünk szerint a személyes értékválasztás és elköteleződés támogatásának, a közösségek iránti felelősségvállalásnak és az egymás értékei iránti megértésnek alapvető célként kellene meghatároznia a teljes stratégiát. Hiányosság a hagyományelvű, nemzeti értékek karakteres megjelenése is: ezek a célrendszerben egyáltalán nem kapnak szerepet. A NIS legfontosabb hiányossága annak éppen leglényegesebb részében, a célrendszer leírásában található. Tény, hogy a társadalmi vita egyik feladata a célok, prioritások tisztázása lenne, ezt megelőzően azonban feltétlenül szükségesnek tartjuk a meglévő szakmai hibák kiküszöbölését.

Az ifjúságügy elsősorban nem pénzkérdés, sokkal fontosabb ennél, hogy a kormányzat is kinyilvánítsa: fontosnak tartja az ifjúsággal való foglalkozást, kész kiemelt területként kezelni az ifjúságot is érintő problémákat, épít az ezekkel foglalkozó civil kezdeményezésekre és erőforrásokra, és hajlandó áldozni is az ilyen programok támogatására és elindítására. Az alkotók szándéka szerint a NIS idén ősszel kerülne az országgyűlés elé. Bár jelenleg kicsi a realitása annak, hogy a benne felvázolt nagyívű és jelentős forrásokat igénylő elképzelések megvalósuljanak, azért bízunk benne, hogy a tervezés hátralévő részében az egyházak is szóhoz jutnak.

(Az egyházak közös szakmai bírálata a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról letölthető a www.reformatus.hu honlapról.)

Hámori Ádám

Még nem voltam a Szentföldön, csupán a pécsi ókeresztény sírokhoz jutottam el. Ez inkább művészettörténeti érdekesség itthon, mint zarándokhely. Persze hívő szemmel másként nézi az ember. Mintha valami összekötne azokkal, akik kétezer évvel ezelőtt ott gyűltek össze azért, amiért én is templomba járok vagy amiért kimegyek a temetőbe.

A Szentföldön sokkal kiemeltebb a szent helyek tisztelete, hiszen Jézus és tanítványai ott éltek. Engem visszataszít a "minden feltételezett helyre, ahol Jézus járt, egy templomot építsünk" szemlélet. No meg az, hogy a legutóbbi Húsvétkor összeverekedtek azon, hogy ki menjen Húsvét hajnalán először a sírkápolnához.

Ami viszont engem is lázba hozott, az a hír, mely szerint megtalálták egy jordániai keresztény templom alatt azt a barlangrendszert, amit feltehetőleg az első tanítványok használtak templomként, gyülekezési helyként. Számomra ennek nem szakrális jelentősége van, hanem azt erősíti meg bennem, hogy ismét egy újabb történeti ténnyel sikerült alátámasztani azt, amit az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk. Ha eljutok oda, nem bugyuta túristaként fogok fényképezni, hogy mindent megörökítsek, meg én is látszódjak a képen, hogy a haverok is elhiggyék, ott jártam. Csak leülnék csendesen egy homályos zugba és hagynám, hogy hatása alá vonjon a hely.

Nagy port kavart az állami normatíva megvonása/csökkentése az egyházi iskolákkal szemben, gondolom erről az elmúlt években sokat hallottatok pro és kontra. Aztán szép lassan ez a vita is elült. Meghúzták a nadrágszíjjat az egyházi intézményekben és folytatták a munkát.

És aztán napvilágot látott idén májsuban az Állami Számvevőszék jelentése az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezetnél a közoktatási feladatok finanszírozására fordított pénzeszközök hasznosulásának ellenőrzéséről. Nemcsak a cím hosszú, hanem maga a dokumentum is. Ha nem akarjátok végigböngészni, olvassátok el az Állami Számvevőszék elnökének levelét, melyből röviden idézek:

"Az egyházi közoktatási intézményekben a vizsgált tanévekben erkölcsi alapú, értékközpontú eredményes nevelési-oktatási munka folyt. Az iskolai oktatás és a pedagógusok eredményességét a kiemelkedően jó tanulmányi átlag, az országos versenyeken elért helyezések, a sikeres érettségi- és nyelvvizsgát tevők, valamint a felsőoktatásban továbbtanulók száma mutatja. Az egyházi közoktatási intézmények tanulói az országos kompetenciaméréseken az átlag felett teljesítettek."

"Az OKM fejezet által finanszírozott, nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények eredményesen látták el közoktatási feladataikat. A közoktatási támogatások felhasználása az ellenőrzött egyházi szervezeteknél és állami gyakorló iskoláknál az előirányzott céloknak megfelelően történt."

Miről is van szó? Hiába minden liberális maszlag, romboló szándék, az egyházi iskolák nem lenyelik a pénzt, hanem el tudnak vele számolni, és a szűkös anyagi lehetőségeikhez mérten is hozzák azt a színvonalat, ami messze az egyéb oktatási intézmények fölé emeli őket. Persze ezzel lehet vitatkozni, sőt kell is. Én is belelátok egy egyházi középiskola életébe, látom a problémákat, a rossz döntéseket, sőt valamikor én is Refis voltam, és sokszor nem szerettem az iskolámat, de mindezzel együtt mégis az egyházi oktatási intézmények mellett teszem le a voksomat.

A szőlőhegynek a legfontosabb jellegzetessége az, hogy semmi köze nincs a "hegy"-hez, ha a hegyen "a dombnál szőlőhegymagasabb (és meredekebb) földfelszíni kiemelkedést" értjük, miként ezt az értelmező szótár rögzíti. A hegyen nincs hegybíró, hegytörvény, hegymester, és nincs hegyközség sem. Ráadásul a szőlőhegy nem is meredek, olyannyira nem, hogy még a síkvidéki ember is azt mondja – kapával a vállán, zsebében darabka szalonnával és kenyérrel, övében marokra fogható rafiával –, hogy "kiballagok a hegybe". A szőlőhegy Pannónia és a pannon költészet mitológiai tája (elnézést Hegyaljától és Ménestől, a keleti-kárpátokbéli vagy az Erdély mélyi bortermő domborulatoktól) – a szőlőhegy a "Babitsoké". Azoké a magyaroké, akik a Somlyó, a Ság vagy a Badacsony lábjában élnek. Ahonnan ha kell, mert munka van, ha nem kell, mert meg kell nézni, mit csinál a bor, fel-fel lehet ballagni a hegyre. A szőlőhegyre nem kell jégcsákány, nem szükséges mentőkötél, sürgősségi hívószám a mentőkhöz.

Aki a hegy magasába kívánkozik, az az istenek világába vágyik, el az emberi világtól, ne látszódjék semmiféle lakhely, ne hallatszódjék az emberi szó, ne legyen más, csak a fák, a felhők, a szitáló sas, a szemkápráztató fény. A hegymászó a csúcsra érve maga az istenülő magány. Pedig a hegyet az istenek saját maguknak jelölték ki: az Olümposzra tilos felmenni, Zeusz mennydörgő szava a Tempe völgyében is hallható, az Ararátra fel sem lehet jutni, Noé bárkáján csak képzeleghetünk, ahogy ott megfeneklett, és a Sínai-hegy lakója is csak egyetlen valakit engedett magához, hogy átadja neki az embereknek szóló kőtáblás üzenetét.

A szőlőhegy viszont a közös élet színtere, Pannónia nagy kertjének csodája, a szőlőhegy a mindennapi élet ünnepi tere, lelátni róla a házhoz, a templom elé, a temető köveire, jobbra és balra rendezetten felkarózott sorok, egy-egy gyümölcsfa, viruló borág, hang duruzsol erről is, arról is, ez átszól oda, amaz átlép némi rézgálicért ide, vagy éppen megkóstolni, hogy "mit is tud a hegy", minden mérték és gesztus természetes és derűs. Mondanák, ha a szőlőbeli embernek volna erre szava. Szavuk csak a gráciáknak lehet, az istenek szabadjára engedett légben táncoló meseleányainak. A poéta meg, aki egy gesztenyefa alól nézi egy párás poháron keresztül a Balatont, a Marcall lágy kanyarulatait vagy a Bakony kéklő vigyázó hegyét, lesi a szót, próbálja, hogy miként zendítheti meg a vers a táj némán ragyogó dallamát.

Alexa Károly, irodalomtörténész

(Forrás: Magyar Hírlap, 2008. június 25.)

A Heti Válaszban jelent meg nemrég két közismert személy, Fábry és Vágó vitája, természetesen a jelenlegi politikai, gazdasági helyzetünkről. Érdemes elgondolkodni mindazon, amiről beszélgettek pro és kontra.

Első és második rész.

Bellajazz elvonult táboroztatni, úgyhogy most kihasználom a lehetőséget, és ráteszem virtuális kezemet a hetiZENÉre.

Első vagy második Szigetes élményem kötődik a Másfélhez. Valamikor hajnali három körül kezdődő koncertjükre vetődtem el, és ott is ragadtam. Nem untatlak benneteket sem a zenekar történetével, sem azzal, hogy egekbe magasztaljam őket. Nekem bejön, azzal együtt, hogy hat éve kilépett a csellósuk, és a hangzásból ez nagyon hiányzik. Hallgassátok!

Varjú:

 Angyaltojás:

 Malac:

Van egy sokak számára ismeretlen szervezete a reformátusoknak, amit Generális Konventnek nevezünk. Alig van, aki tudja, mi ez, és mit csinál, ahogy nagyreményű humoristánk mondta valamikor, idézve egy székely viccet: ez vagy valami vagy megy valahová.

Ez a szervezet fogja egybe a Kárpát-medence református egyháztesteit, azaz segít valamiféle közös nevező létrehozásában. Ez azonban nem központosítás, sem nem csupán formalitás, hanem egy olyan egységesítés, mely az egyháztestek önállóságát nem sértve, fogja szorosabban össze a Kárpát-medencei reformátusokat. Az új alkotmánytervezetet érdemes elolvasni, melyben a történelmi háttér is benne foglaltatik, hogy jobban értsük, miért is van szükség valamiféle egységesítésre.

A hétvégi hallgatást megtörve, némi beszámolóval szolgálok nektek, ami egyfajta sajátos reakció az előző bejegyzésre és annak kommentárjára. 

A RENDről már röviden írtunk. A rengeteg program közt kettő volt, amin mindenféleképpen részt akartam venni. Levente Péter és Döbrentey Ildikó előadásai. Levente Pétert sokan Móka Mikiként ismerik, felesége pedig elismert meseíró. De nem e miatt keltették fel az érdeklődésem, és "fogtak meg" végül. Mindkét ember sugárzik az örömtől, életerőtől, szeretettől, és akarva-akaratlan ezt adják tovább mindenkinek, akivel csak találkoznak. Sugározzák a boldogságot. De nem a sokak számára elérhetetlen, már-már abszurd fogalommá váló boldogságot. A nagyon is reális, kézzel fogható boldogságról van szó, amit bárki elérhet, ha igazán el akarja érni. Röviden két dolgoról van szó: az egyik, hogy igazán csak másokkal együtt lehetünk boldogok.

Azaz igazi boldogság, amit másokkal is meg tudok osztani, a legjobb, ha a szeretteimmel. A másik, hogy nem karriert kell építeni, nem életszínvonalat biztosítani, hajtani mint az állat, hanem megtalálni azt az igazi küldetést (ahogy Ildikó fogalmazott: ami a mi saját titokcsomagunkban van elrejtve), ami az én küldetésem, amivel hasznára lehetek másoknak. Ennyire egyszerű, mégis sokakat elriaszt, mert teljesen ellentéte ez a mai feje tetejére állított világunknak. És ezért bizony küzdeni kell. De megéri. Sőt, igazán csak ez éri meg.
 

{Most túlzok és sarkítok, mert jólesik}

Vagy nem is?

...jóbarátommal beszélgettem. Életről, kapcsolatokról, a nagy és kis dolgok kuszaságáról. Mert az élet, benne azok, akik körülvesznek (különösen az az egy, aki bennünk zsongat mindent), a munka, a befektetett évek gyümölcse, a szórakozás, az ötletek stb. egyszóval az "értelmes minden" követhetetlenül változik.

Átmeneti minden - vontuk le a következtetést. Átmeneti. Minden. Az a másik, aki ott belül zsongat, az albérlet, a város, az ország, a tervek. Átmeneti, át és átmegyünk valahova máshova. Ez még jó is lehet. Tizennyolc évesen. Húszévesen. Talán akkor élveztem is, hisz én is átmeneti voltam. Alakultam. De későhuszasként, koraharmincasként már nem ez kell... Nem akarunk átmenni, nem akarunk átmenetet. Ottmaradót, marasztalót, állandót, biztosat akarunk. 

Lehet, az egész egy nagy illúzió. A megtalált kedves, a gyerekek, a biztos állás, a felépült ház, a kutya ugatása? Biztos illúzió. Valaki látott már ilyent? Vegytisztán, úgy igazán, úgy, hogy nem rondított bele senki és semmi? Hogy nem repedezett életek és kövek kötése? Hogy nem hazugságok tartották össze, hogy nem a megszokás? Hogy nem esett szét?

Átmeneti minden, és ez irtózatos. Elviselhetetlen. Hogy nem tudjuk, honnan megyünk át és hová. És most itt tartunk, generációs állapot - nézem a későhuszasokat, koraharmincasokat. Azokat, akik észre sem veszik, akik sors-szörfösök, illúzionisták, pszeudonyertesek. Azokat, akik magukhoz kötik a talpalattnyi állandóságot (legalább az a társ, az megvan!). Azokat, akik összeroppannak. Azokat, akik felveszik a harcot. Azokat, akik rákérdeznek.

Lenne egy javaslatom. Az átmenet helyett inkább az átkelést fogom használni. Átkelek, felfedezek. Sivatagon, tengeren, világűrön? Mindegy... Életen. Életemen.

Az állandóság meg nem illúzió, nem, nem és nem! Igaz, nem olyan, mint szeretnénk, amit elénkképzeltetnek (nyugágy, csendesen duruzsoló tévé, asztalra rakott lábak stb.), mélyebbre kell ásni, és igen, van benne betegség, gyász, de van megbocsátás és szenvedély is. Mégsorolhatnám. Nem teszem. Úgyis tudjuk...

Az állandóság nem illúzió. Inkább reménység. Nem szégyenít meg, de vajon észrevesszük-e?

...