Vallásos Ábrándozók

Az Emberi Jogok Európai Bírósága minapi vöröscsillag-döntése kapcsán szerettem volna írni, mert felháborított...

Nem teszem. Megírták, Reakcióék. Egyetértek.

Hosszas hallgatás után ismét jelentkezem. A múlt héten táboroztunk, jó volt kiszakadni a szokásos ritmusból és rádöbbeni, hogy milyen jó együtt lenni tv, számítógép és egyéb agyleszívó eszköz nélkül.

A kirándulás, városnézés alkalmával hódolhattam építő jellegű szenvedélyemnek, a geocachingnek. A játék lényege: úgynevezett ládák vannak elrejtve az ország területén, mindenféle túristaútvonalak, nevezetes helyek, látnivalók közelében. A koordinátákat rátöltöm a gps-re és már indulhatok is keresni, mint valami magyar Indiána Dszónsz. A ládában lévő jelszót beregisztrálom a neten, és máris egyel gyarapodott a megtalálásaim száma. A ládakeresés izgalma és a megtalálás öröme mellett fontos, hogy megsimerjük nem is olyan kicsi hazánkat, a túrázás közben a természetet is óvjuk és barátaink, ismerőseink körében népszerűsítsük a ládakeresést. Így erősen ajánlom mindenkinek a kersgélést. Az első ládátok után úgy érzitek majd magatokat, mint gyerekkorotokban, ahogy kincskeresősdit játszotok.

{mert mindenki erről beszél. én csak most...}

1. Ténymegállapítás. Annyi történt, hogy a felvonuló töredéket (értsd: a homoszexuális kisebbség extrém, magamutogató, akár másokat sértő töredékét) egy másik töredék (értsd: az erőszakra képes agyatlan kisbbség aktivizált töredéke) megtámadta. Ez nem helyes...

2. Imperatívusz. Engem anyukám még gyerekkoromban arra tanított, hogy azt, aki nem tetszik, akivel nem értek egyet, aki az enyémmel ellentétes álláspontot képvisel, nem szabad bántani. Ehhez most is tartom magam. (Keresztyén hitem ebben meg is erősített.) Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent/mindenkit el kell fogadni. Hovatovább hitem és neveltetésem azt mondja, hogy meg kellett volna védenem, ha ott vagyok, azokat, akikkel nem értek egyet (akik, tavalyhoz hasonlóan nem törődtek vallásos érzékenyégemmel - lásd:transzparens, melyen ez állt: Jézusnak is két apukája volt.)

3. Következmény, felelősség. A Köztársaság által fenntartott rendfenntartó erőknek kellett volna megvédeni a meleg töredéket az agyatlanoktól. Felelősök: rendőrkapitány, miniszter, miniszterelnök, szóval a szokásos.

4. Böszmeség. Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úrnak betellt a pohár... Erre inkább nem írok semmit.

5. The show must go on. Ami jön: porhintés, figyelemelterelés, a dolog fel/kihasználása, szóval a szokásos.

10 perce volt. Az RTL Klub gárdája ismét bebizonyította taplóságát, értékteremtésre, ismeretterjesztésre, egyáltalán a jóra való képtelenségét.

Történetesen a "SZÉF" című kvízműsor ixedik kérdése volt, hogy hol is található II. Rákóczi Ferenc sírja. Első, rossz válasz valami török város volt. Én már böktem, Kassa... Majd jött a helyes válasz:

Kosice, Szlovákia

Miért?! Valaki mondja meg, miért?! Jobban hangzik? Ezt olvasta le a szerkesztő a szlovák autóstérképről? Miért baj, ha így írjuk le: Kassa?! Egyáltalán nem irredenta, nem szélső jobbos, nem fogják azt mondani, hogy az RTL a Jobbik szekértolója! Egyébként is, ha az a kérdés, hol van a schönbrunni kastély, ezt írnák ki:

Wien, Ausztria?

Ugye nem? Vagy, ha azt kérdeznék, hol van a sóhajok hídja, akkor így írják ki?

Venezia, Olaszország?

De lehet, értem... Kassával az a baj, hogy ezer szállal kötődik a magyar történelemhez, kultúrához, így kihatással van a magyarokra. Nem köll tudni, nem szabad. Butulj magyar, egyed a Fókuszt, Győzikét, Mónikát meg a sok üres celebet. Márai Kassája már Kosice, Szlovákia. Ennyi.

Még az sem segíett a helyzeten, hogy a műsorvezető egyből mondta, hogy Kassáról van szó. Nem Balázs, sajnos a csatorna, ahol dolgozol, szennyet ad ki magából...

Megoldás? (Előre elnézést kérek minden "Barátok közt" rajongótól!) Ez lenne, mondjuk 120 évre, az összes hasonló szintű médiummal egyetemben:

Ez pedig Kassáról...

Ez is.

Meg ez is.

Kallós Zoltán válaszúti tanítványaival Győrben lesz a hétvégén. A Győri Református Gyülekezet szeretettel hív mindenkit az alkalomra!

Aki nem ismerné a Kallós Zoltán Alapítványt, az kattintson ide.

Egy interjú Kallós Zoltánnal.

Ez pedig a meghívó (mentsd le, és akkor olvasható!):

...ma a varázslaté a terep. A legnagyobb varázsló énekel - mit énekel, zenél! Több hangszeren, hisz maga a hangszer, egész hangszerarmada. Bobby McFerrin. A zongorista, aki ráébredt arra, hogy mást is tud. Olyant, amit más nem. És ez több, mint a "Don't Worry, Be Happy!" Ez varázslat. Hallgassátok, örüljetek...

Egy jótanács: a teljes élethez elengedhetetlenül szükséges a "Circle Songs" című album. Ez komoly. Nekem megvan. Egy lépéssel közelebb vagyok a boldogsághoz...

Bobby McFerrin

1. Drive (Figyelni a két szólamos hangadásra!) - sajnos, késik a kép...

2. Egy kis Bach...

3. Opportunity

4.Bobby Mcferrin And Group Mocarta (Játék!!!)

5.Bobby Mcferrin improvisation with Richard Bona (személyes kedvenc)

Szabályosan kiráz a hideg, amikor ezt hallom...

Jól ismerjük: Betelefonáló 1.: Jobboldali, magyar érzelmű vagyok... Betelefonáló 2. (másik tévé): évtizedek óta baloldali érzelmű vagyok. 3. Szittya tüntető valahonnan: Egy nemzeti érzelmű embernek itt a helye... És még sorolhatnám. Nem teszem.

Egyszerűen hülyeség. Az utóbbi évek hülyesége. És elmondhatjuk, hogy itt nagy az egyetértés, minden oldal használja. Nincs különbség, csak az előjelben...

Hülyeség, de legalább őszinte. Nem maradt más, mint az érzés. Azt nem vették el, azt nem kezdik ki jogvédők, az csakis az enyém. A gondolatok sértőek lehetnek, eretnekek, hazafiatlanok, kirekesztők, veszélyesek - nem is divat gondolkodni (magvas gondolatrendszerekre ne is gondoljunk - szlogendemokráciában, ugyanmár!), tenni megint nem érdemes, megütöm a bokámat, az akarat nem divatos, maradnak az érzések, szívem különbejáratú, szubjektív belső szobája, amivel rendelkezek. A csalfa érzelmek, amik megmaradtak.

De milyenenek lehetnek ezek az érzelmek?

{jó napom van: öröm van a szívemben, elégedettség, magyarul érzek - kel fel a verőfényes magyar napra a szittya.}

{rossz napom van: szomorú vagyok, kedvetlen, nem érzek liberálisul ma - gondolkodik a kiégett eszdéeszes.}

{fletó beszélt tegnap, feltüzelt, kicsattanó öröm, tettvágy bennem, baloldali érzelmeim tetőfokára hágtak - mondja az emeszpés aktivista május másodikán}

Én nem érzek magyarul. Olyan nincs. Magyarságságtudat, az van. Hazaszeretet, az is. Liberális, baloldali, jobboldali gondolkodásmód szintén. De ez az egész nesze semmi, fogd meg jól. Üres semmi, ami maradt. Régen baj, ha mindez az érzelmekhez kötődik. Bár oly régóta szoktatnak minket lefele a gondolodásról, hogy én már nem csodálkozom.

Írta ezt egy református hitű, konzervatív, nemzeti-liberális gondolatkörben mozgó férfi, aki tenni akar valamit a hazájáért/nemzetéért. Akkor is, ha az érzései ezzel az egész magyar valósággal kapcsolatban (most) nem éppen pozitívak...

Döbbenet! Ugyanolyanok, mint régen! Ugyanolyanok, mint 10 vagy húsz éve. Mint 100 éve. Mint azok, akiket Jézus átölelt... 

Már régóta idegesítenek azok a mondatok, melyekben felnőttek taglalják, a gyerekek mennyire mások (tetszés szerint behelyettesíthető: hülyébbek, butábbak, rosszabbak, lustábbak stb.) mint az illető idejében. Ez nem igaz. Soha nem volt igaz. Ez a felelősség eltolása, a felnőttek (tetszés szerint behelyettesíthető: anyák, apák, nagyszülők, tanárok, hitoktatók, lelkészek stb.) félrenézése, szembe nem nézés a valódi probémával. Szőnyeg alá lapátolás...

Tábor után vagyok. Vezettem, és közben figyeltem. És ismét csak, mint már annyiszor, rádöbbenek, hogy a gyerekek - gyerekek. Akik játszani akarnak, tanulni akarnak (játszva tanulni, tanulva játszani). Akik biztonságot keresnek, kapaszkodókat. Akik szeretetre vágynak. Nyitottak. És adnak... Vagy: elvették a biztonságukat, nem találnak kapaszkodókat, szeretethiányban vergődnek, és ezért zárják le magukat, védik magukat. (Kisebb/nagyobb segítséggel, szeretettel: lásd előbb!)

A gyerekek ugyanolyanok. Csak a világ romlott (Figyelem: a mi világunk! A felnőttek világa!). Nem gyermekbarát. Az apák kifacsarva ("Fiam nem érek rá, dolgoznom kell! Hogy meglegyen mindened!" - és végül semmije sem lesz...). Az anyaság visszavágva (munkát nem kapsz, ha gyereket akarsz. A gyerek rossz, lefoglalja a munkaerőt stb.). A közösségek szétdobálva. Színes-szabos csillogó izék, konzolok, márkák maradnak. Meg a szétesett családok. A kiégett pedagógusok. Saját házunk táján: az idegen, hideg templomok.

{exkurzus. kisfiú (8 éves, okos, eleven) először a hitttantáborban, ebben az évben került be közénk. örül, sok feladatot kap, beilleszkedik (a gyerekek még tudnak ilyent). jön egy felnőtt, aki hívő buzgalomból leüvölti (!). miért? mert harry potter trikót visel. "jézus nem szereti a varázslókat! vedd le azonnal." kisfiú kifordítja. mi próbáljuk elsikálni a dolgot. sikerült, de akkor is! miért kell ez? miért így? miért vele?

szeretet?! "engedjétek hozzám?" szidjuk jézus felé, üvöltsük az evangéliumot a fejébe?! evangélium?! hogyan? ugyanmár! dühítő!}

Ezek a mai gyerekek ugyanolyanok. Szeretetet várnak és adnak. Kreatívak, felnőtté akarnak válni. Kibomlani, kifejlődni - nem felnőtté sérülni, felnőtté silányulni. Mert úgy tűnik, ez marad. Ledaráljuk őket, mi felnőttek, aztán még fejükhöz vagdaljuk, hogy miért esnek szét.

Tegyünk már valamit!!!

Tegnap hallottam egy érdekes elmélkedést Jeremiás próféta egyik dörgedelmes próféciájáról, és megakadt egy gondolat szövevényes szürkeállományomban, ami ma reggelre megérett arra, hogy betűvé válljon.

Jeremiást nem szerették a hazájában, sőt börtönbe is vetették, mert nem azt mondta, amit hallani akartak, hanem tükröt állított népével szemben, valós tükröt, sőt még a közelgő veszedelemről is tudott, hiszen próféta volt. Gyakorlatilag nyíltan kritizálta azokat, akik bálványokat imádtak, akik elhagyták Jehovát, és az isteni büntetés elkerülhetetlenségéről szólt nekik.

Itt született meg az a gondolat, hogy képzeljük magunk közé Jeremiást. Hogyan működne Magyarországon, 2008-ban, az adott körülmények közt? Mi lenne vele? Az biztos, hogy a média mumust csinálna Jeremiásból, negatívan állítanák be. Még valami fiatalkori mulatozásáról is szereznének fényképeket, azt sugallva, hogy egy részeges, szavahihetetlen ember. A baloldalnak nem lenne elég polkorrekt, illetve kijelentenék, hogy vallási szempontból ne kritizáljon, ez ma Magyarországon magánügy. A liberálisok teljesen elhatárolódnának, hiszen Jeremiás komoly egyistenhívő, aki nem alkuszik meg, sőt a saját népe jövőjét félti, ennek keményen hangot ad, tehát szélsőjobbos. A jobboldal először nem tudná hova tenni, hiszen Jeremiás a vezetést, azaz a kormányt kritizálja, de ebből a kritikából kijut a jobboldalnak is. De aztán ügyesen kitalálnák, hogy a prófétát a kormány pénzeli, mivel így akarják lejáratni a jobboldalt. Az egyházi vezetők pedig irigykednének a prófétára, mert az ő feladatukat hajtaná végre, ezzel igen kemény egyházkritikát gyakorolva, mert az egyházak már csak túlélésre játszanak, és nem prófétai feladatukat töltik be. Arról pedig foglalmam sincs, hogyan reagálnék, ha Jeremiás ma hirtelen szinre lépne. Remélem felismerném benne Isten emberét, és bűnbánatot gyakorolva megújítanám szövetségemet az Úrral.

A fenti címmel találtam egy elgondolkodtató írást, melynek hatására hálát adtam, hogy ez a blogosdi nem az egyetlen kommunikációs forma, sőt ez nem az igazi kommunikációs forma számomra. És örömmel gondoltam arra, hogy tegnap este barátimmal valódi eszmecserét folytattunk hűs sörök mellett.

Miután az alábbi idemásolt cikket elolvastátok, keressétek fel azokat az embereket, akik sokat jelentenek nektek és beszélgessetek velük. Mindegy, hogy miről, csak beszélgessetek. Ha lehet, öreg diófa alatt tegyétek mindezt, gyöngyöző rizlinggel a pohárban, de ezeket a kellékeket tetszés szerint lehet cserélni.

Mióta az eszemet tudom, kíváncsi vagyok, ennek ellenére későn öregszem. Kisgyerekként felugráltam a járdán, hogy belessek idegen ablakokon át idegen lakásokba, idegen emberekhez. Kíváncsi voltam, hogyan élnek mások.

Mostanában arra vagyok kíváncsi, mitől szabadult a világra a blogírás őrülete. (Blog: nyilvánosságnak szánt vallomás, vélemény, ajánlkozás, miegymás.) Korábban az emberek leveleket írtak egymásnak, naplót vezettek, titkosat, jelentéseket és feljelentéseket véstek papirosra, olvasói levelek születtek, hadd ne soroljam. A papíralapú világnak alkonyillata van, a számítógépekről "seperc alatt" juthatnak el üzeneteink a földkerekség bármely pontjára, amit aztán ott vagy elolvasnak vagy sem. De a blogíró megnyugodhat, ő megtette a magáét, tehát ő: van. E felblogozott világban azonban nehéz tájékozódni, hiszen soha nem derül ki, vagy csak nagyon későn, hogy a T. blogíró igazat mondott-e vagy sem, manipulálni akart vagy csak kimondani azt, ami személyét, lelkivilágát, intim szféráját megérintette, bemocskolta vagy lázba hozta. Egyetlen kicsi baj van csak: nincs mindenre idő. Ha valaki rászánná magát arra, hogy minden magyar nyelvű blogot elolvasson, kevés lenne rá a nap 24 órája. Ha a keresőbe beütögetjük ezt a szócskát: "blogja", 0,08 mp alatt hárommillió-háromszáznyolcvanezer találat közt válogathatunk.

Beleolvassunk? Tessék, a frissebbek közül egy gyöngyszem: "A nyár egyébként mozgalmas lesz. A gyerekek sokfelé – sokféle táborban, versenyen, edzésen – lesznek. Klára évek óta egy Excel-táblázatot készít, hogy nyomon követhessük, melyik gyerek épp merre van, színessel jelölve az egyes idősávokat. A táblázat – hűtőmágnessel kifüggesztve a konyhában – mindig szem előtt van." Ez az "excel-lenciás" tábla nem fér a fejembe. Szegény gyerekek! Furcsa szüleik lehetnek, ha még azt sem képesek fejben tartani, melyikük hol van. Valaha Vámos Miklós novellácskát írt abból, ki mit üzen távollevő hozzátartozóinak. Ezekből legalább az kiderült, hogy mi van velük. De ez a táblázatosdi… – ebből csak az derülhet ki, hogy valamelyik gyerek kiborul majd, ha sokáig leltári tárgyként, könyvelési tételként kezelik ő gyerekségét. Nem mindig vannak szanaszét a kölkök, hál’ istennek. Nyári terveiről így vall a miniszterelnök: "Kibérelünk egy csatornahajót, most Írországban, és egy hétig össze leszünk zárva a gyerekekkel egy talán harminc-negyven négyzetméteres helyen. Kevés ennél jobb dolgot tudok elképzelni, reggeltől estig mindig kell valamit csinálni: térképet nézni, várost felfedezni, kikötni, zsilipelni, bevásárolni, hajón főzni, takarítani."

A pszichomotorikus nyugtalanságáról (is) elhíresült blogszerzőt paparazzóknak kellene kísérniük: vajon képes-e elengedni a csatornahajócska kormánykerekét?

Apáti Miklós, újságíró

(Forrás: Magyar Hírlap, 2008. június 27.)