{Most túlzok és sarkítok, mert jólesik}

Vagy nem is?

...jóbarátommal beszélgettem. Életről, kapcsolatokról, a nagy és kis dolgok kuszaságáról. Mert az élet, benne azok, akik körülvesznek (különösen az az egy, aki bennünk zsongat mindent), a munka, a befektetett évek gyümölcse, a szórakozás, az ötletek stb. egyszóval az "értelmes minden" követhetetlenül változik.

Átmeneti minden - vontuk le a következtetést. Átmeneti. Minden. Az a másik, aki ott belül zsongat, az albérlet, a város, az ország, a tervek. Átmeneti, át és átmegyünk valahova máshova. Ez még jó is lehet. Tizennyolc évesen. Húszévesen. Talán akkor élveztem is, hisz én is átmeneti voltam. Alakultam. De későhuszasként, koraharmincasként már nem ez kell... Nem akarunk átmenni, nem akarunk átmenetet. Ottmaradót, marasztalót, állandót, biztosat akarunk. 

Lehet, az egész egy nagy illúzió. A megtalált kedves, a gyerekek, a biztos állás, a felépült ház, a kutya ugatása? Biztos illúzió. Valaki látott már ilyent? Vegytisztán, úgy igazán, úgy, hogy nem rondított bele senki és semmi? Hogy nem repedezett életek és kövek kötése? Hogy nem hazugságok tartották össze, hogy nem a megszokás? Hogy nem esett szét?

Átmeneti minden, és ez irtózatos. Elviselhetetlen. Hogy nem tudjuk, honnan megyünk át és hová. És most itt tartunk, generációs állapot - nézem a későhuszasokat, koraharmincasokat. Azokat, akik észre sem veszik, akik sors-szörfösök, illúzionisták, pszeudonyertesek. Azokat, akik magukhoz kötik a talpalattnyi állandóságot (legalább az a társ, az megvan!). Azokat, akik összeroppannak. Azokat, akik felveszik a harcot. Azokat, akik rákérdeznek.

Lenne egy javaslatom. Az átmenet helyett inkább az átkelést fogom használni. Átkelek, felfedezek. Sivatagon, tengeren, világűrön? Mindegy... Életen. Életemen.

Az állandóság meg nem illúzió, nem, nem és nem! Igaz, nem olyan, mint szeretnénk, amit elénkképzeltetnek (nyugágy, csendesen duruzsoló tévé, asztalra rakott lábak stb.), mélyebbre kell ásni, és igen, van benne betegség, gyász, de van megbocsátás és szenvedély is. Mégsorolhatnám. Nem teszem. Úgyis tudjuk...

Az állandóság nem illúzió. Inkább reménység. Nem szégyenít meg, de vajon észrevesszük-e?

...