Vallásos Ábrándozók

Másfélék. Különböznek. Ami közös: jók...

1. Colombre Band & Ferenczi György: Tánc az ördöggel (Jóféle győri muzsika...)

2. Tape Underground: Rég volt

3. Herczku Ágnes & Nikola Parov: Bánatra

Ne siessünk.

Advent van. Adjuk át magunkat a lassúságnak. Az ünneplés hömpölygésének. A gondosan eltervezett alkalomnak, az aprólékos mozdulatoknak. Lázadjunk! Ne a többiek ritmustalanságát vigyük át, ne a tömegét. Legalább most ne lopjon meg minket a legnagyobb rabló, a sietség.

Minden pillanatot ragadjunk meg ott és akkor, figyeljünk, ízleljünk időt, koncentráljunk. Amikor kimerjük a húslevest, a könyvesboltban válogatunk, vagy az ajándékokon gondolkodunk. Amikor rítust alkotunk, szeretteinkkel, gondosan ottmaradva, adjunk csak időt a gyufa sercenésének, a gyertyalángoknak, minden levélnek a koszorún!

Tegyünk másokat is lázadóvá! Előre megfontolt szándékkal. Találkozáskor zökkentsük ki a másik felet a rohanásból, lassítsuk le a magunk ritmusára, az önként vállalt ünnepi lassúságra. Kérdezzünk őrá, hívjuk meg egy forralt borra. Hangolódjon csak ránk, ott a tömegben! Megéri.

Ne siessünk.

Mesteri szint!

Ezután tényleg a nyelvvizsga van már csak! Elcsábítani egy csinos vizsgabiztost... No meg a kapcsolatépítés (értsd: csajozás/pasizás) terén hoz sokat, tanuld meg, és nem leszel elveszve székelyföldön ezen a téren sem...

És itt jelezném, hogy mi ezzel befejezzük a székely nyelvleckék közlését - inkább feltesszük a linket oldalt és keressétek az újakat!

... a baj ott van, hogy Advent a várakozás ünnepe. Baj, nekünk, akik nem tudjuk, mit jelent várni. Passzivitás, semmittevés - ez jut eszünkbe. Várakozni - a buszmegállóban kell, a késésben lévő járatra. Várakozni annyi, mint állni átázva a hideg megállóban, hogy "Már rég itt kéne lennie!!!", lemerült az mp3 lejátszóm, "Már rég ott kellene lennem!". Vagy az orvosi rendelő, a mellettünk ülők többszólamú köhögési rohamai, a kényelmetlen műanyagszék, a füllesztő meleg - folyik rólunk a víz, de persze ránknyílik az ajtó, kapjuk a huzat-adagokat. Várakozni annyi, hogy elfolyik a drága idő, pörög az üresség, zörög a semmi. Miért ünnepelném az Istent, aki bezárt a világ várótermébe, ebbe a kozmikus buszmegállóba?! Miért ünnepelném a késésben lévő Urat?

Csakhogy ez így téves. Várni másképp is lehet. Nem csak passzívan, nem csak a későt, nem csak kényszerből... Mit a családanya, aki várja haza szeretteit! Az iskolából hazafutó gyerekek, a férje, aki beesik műszak után. És rendben várja őket minden, kedvenc sütemény az asztalon, a forró tea, a pont-akkor-jó hűsleves. Kis dísz az asztalon - semmi gyakorlati haszon, csak pazarló szépség. Mindezt örömmel, szeretetből - munkával. De a várakozás lehet a szerelmesé is, aki a letelt ösztöndíjból várja haza párját. Az izgalom, az eltelt idő bepótlásának vágya, a nyughatatlanság. Ilyen is lehet a várakozás.

Másképp várni. Nem csak Karácsonyt. Az Urat, a Visszatérőt, az Eljövendőt...

A hétvégét ismét Erdélyben töltöttem egy alapítvány jóvoltából. A kétezer kilométeres autózás és ügyintézés közben egy rövidke, néhány órás kikapcsolódásra is volt lehetőség. A Boros Panzióban szálltunk meg, ahol régi csángó házban laktunk, s miközben a helybéli tüzes vizet kóstolgattuk, elmerengtünk azon, hogy az itthoni lóti-futi közben igen jót tesz a néma csönd, a havas táj, a kemény hideg, s a helybéliek udvarias kedvessége. Bár messze van, érdemes elmenni odáig bármikor.

Ez a táj fogadott reggel:

És hogy kedvet csináljak ezen túl, hallgassátok az idén elhunyt öreg Zerkulát:

Egy kis bemelegítés... Készülődés a készülődés ünnepére.

Régebbi adventi írásaink: itt, itt, itt és itt.

Lesznek újabbak is!

Tom Waits. Ismét. Mindig.

A tökéletes színpadi esemény. Kompozíció. Az egyszerűség illlúziója. Magával ránt, odaszegez. Minden hang, minden mozdulat. A dobos biztonágot adó metronómjátéka. A semmihez nem fogható bőgőhangzás. A  díszes-de-pont-elég gitárjáték. És a Mester, aki ott a színpad közepén maga az énekes, a színész, a sámán és a prédikátor egyszerre. Minden a helyén. Visszavonhatatlanul. 

{úgy terveztem, írok egy szelíd beszámolót erről a kiállításról.
a magyar rögvalóság felülírta.
ezt is.}

***

Egy fotókiállítás, ami nem felülről érkezett. Nem arról van szó, hogy valaki megmondta: ott lesz, meg kell nézni. Alulról építkezett.És mélyről jött, hisz olyan emberek életét mutatja be, akik nélkülöznek, nyomorognak, sokszor éheznek. Akik olyan körülmények közt laknak, ami nem méltó a XXI. századi Európához.
Az ELTE másodéves szociális munkás hallgatói ott voltak. Szociotábor - kötelezően, hozzátartozik a képzéshez. Azonban a helyzet, az átélt valóság megfogta őket, és nem csak a kreditpont volt már a lényeg. Bemutatni, megmutatni, átadhatóvá tenni mindezt. Másoknak is.
A múlt csütörtökön volt a megnyitó, az ELTE lágymányosi épületének alagsorában.

A képek döbbenetesek voltak, a szervezés remek. Még egyszer mondom, nem érdekből, nem muszályból, csak azért, mert az ottlét felelőssége - nagyon helyesen - mozgolódott a hallgatókban és tanárokban.

***

Ma jött a telefon. A kiállítás képei közül többet összefirkáltak, filctollal, tollal. Ilyesztő ez az egész, megrémiszt...
1. Mint említettem, a képek nem egy vasútállomás utasvárójában, egy parkban, vagy egy rosszul őrzött, lepukkant vidéki művházban voltak kiállítva, hanem legnagyobb egyetemünk légterén belül, "óvó szárnyai alatt". Egy helyen, ahol a jövendő világ felelősen gondolkodó értelmiségét készítik fel a tudás helyes alkalmazására.  Elvileg a legtehetségesebb diákok, azok, akik előrébb tartanak, akik gondolkodnak, akik példát adnak a gyengébb képességekkel rendelkezőknek. S a jövendő értelmiségi fogja a tollát... (Természetesen meg lehet a lehetősége annak, hogy más volt az elkövető, de véleményem szerint csekély ennek az esélye. Ki lett volna? A takarítónő két felmosás között? A portás unatkozott? Valamelyik professzor? Ugyan már!)
2. Gondoljuk tovább. Egyetemista barátunk/barátaink übertahó tettükkel morális véglényekké fokozták le magukat! Nem valamely felsőbbség elleni lázadás cselekedetük, nem rendszerellenes, kritikai performansz... Diáktársaik munkáját roncsolták meg. Undorító! Mások önkéntes, ingyenes munkájába rongyoltak bele. Ha tudták, mit tesznek, rémisztő. Ha nem, szintén. Azok az emberek, akiknek a kreativitás, az alkotás a feladatuk, tudatos vagy tudattalan destruktivitásukkal aljas dolgot tettek. Az sem enyhítő körülmény, hogy általában ezt látják maguk körül...
3. Miért tehették? Akármi is az indok, ismét csak azt mondhatjuk, hogy elkeserítő. Buliból támolygó részeg diák? Nekem személy szerint elegem van abból, hogy a vállalhatatlan tetteket áthárítjuk az alkoholra vagy a drogra. Tarthatatlan, hogy a felsőoktatásban alkoholizálni szinte kötelező cselekedet, a legfontosabb feladatok közé tartozik - közben persze "alkalomhoz illő" törni és zúzni! A válaszom: Itt tartasz? Add be az indexed, most azonnal...
Ha pedig józanul kiötlött és megvalósított poénnak szánta az illető, ismét csak az intelligencia kóros hiányára utal, tömör önzésre. Nem alkalmas, akkor sem, ha csont nélkül megy át a szigorlaton...
4. Nem tartozom azok közé, akik minden, valamely kisebbséghez tartozó embert ért támadás után rasszista farkast kiáltanak, sőt, dühít, amikor látványosan szónokló megmondóemberek a tolerancia leple alatt saját pecsenyéjüket sütögetik, és közben a valódi kirekesztéssel senki nem foglalkozik. Azonban nem mehetünk el amellett, hogy lehetséges: a képek témája miatt volt minden. Ugyanis a képeken nyomorók szinte kizárólag cigány emberek. Ha így van, iszonyat! Filctollal küzdő Barátom, ez gyenge volt, és undorító! Inkább adtad volna a tollat, néhány füzettel együtt a képeken szereplő gyerekek egyikének - sokuknál ugyanis semmi ilyesmi nincs, ez a képek mellé kitett irásokból kiderül. Esetleg gondolj bele, hogy a képeken szereplő családok sokszor annyi pénzzel sem rendelkeznek egy hónap alatt, mint amennyit te két bulin elszórsz! Nem őmiattuk omlik össze szép hazánk, hanem miattad. És itt most mindegy, hogy idegengyűlölő degenerált, vagy részeg, beszívott, esetleg józan idióta vagy-e? Az ilyenek miatt vagyunk itt. Az ilyen tettek miatt vagyunk itt. Ez egy model, kicsiben az, ami tömegesen jelentkezik. Baj van!

***

Mit várnék? Bocsánatkérést. Ám azoknak, akik ilyent tesznek, nincs meg a bátorságuk kiállni! Gerinctelen partizánakcióra még futja, de tetteinkért vállani a felelősséget, esetleg megkövetni azokat, akiknek a kárt okozták - meghaladja a képességüket! Nem lesz belőle semmi.

Remélem, nem cserélik ki az összefirkált képeket. És remélem, még többen mennek el megnézni! Remélem...

Addig is, egy kis ízelítő.

fotó: Décsi László

Fotó: Udverhelyi Anikó

Fotó: Udvarhelyi Anikó

... s megérkezett a hetedik. Ütős lett. Mindent visz! 

Néhány éve láttam a Terror Házában egy kiállítást a GULAGról. Ott hallottam Olofsson Placid bencés atya emlékezését. Nemrég emlékeztek meg a hazatértek az ottmaradottakról és mindarról, ami történt. Ne feledjük a rémtetteket, hogy mégegyszer meg ne történhessen!