...és szorult-e össze a szíved, amikor megláttad az arcát annak a gyereknek? A szakadt pólóját, maszatos arcát, fürkésző szemét, indulásában megállt mosolyát? És szorult össze már a gyomrod, amikor ránéztél a helyre, ahol laknak? Szorult-e össze az öklöd, amikor a visszajáró uzsorásról hallottál? Érezted-e rosszul magad azért, mert tehetetlen vagy, képtelen megváltoztatni mindezt? Sejtetted-e meg a valódi szegénység válogatás nélküli pusztítását, az igazságtalan nyomort? A felelőtlen pazarlás kontrasztját? Akartál-e tenni mindezért? Nem tanult szólamokat fújva, csak azért sem rövidre zárva, hanem igazán közhelytelenítve? Ismered-e azokat, akik helyetted is ez ellen dolgoznak? Nem azért helyetted, hogy levegyék rólad a lelkiismert súlyát, hanem, mert értenek hozzá, mert ez a munkájuk? Látod-e a nyomort az ő szemükkel? Most, egy kicsit, lehetséges...
Leendő szociális munkások fotói. Nézzük meg, érezzük át... Legalább ennyit tegyünk meg!