... a baj ott van, hogy Advent a várakozás ünnepe. Baj, nekünk, akik nem tudjuk, mit jelent várni. Passzivitás, semmittevés - ez jut eszünkbe. Várakozni - a buszmegállóban kell, a késésben lévő járatra. Várakozni annyi, mint állni átázva a hideg megállóban, hogy "Már rég itt kéne lennie!!!", lemerült az mp3 lejátszóm, "Már rég ott kellene lennem!". Vagy az orvosi rendelő, a mellettünk ülők többszólamú köhögési rohamai, a kényelmetlen műanyagszék, a füllesztő meleg - folyik rólunk a víz, de persze ránknyílik az ajtó, kapjuk a huzat-adagokat. Várakozni annyi, hogy elfolyik a drága idő, pörög az üresség, zörög a semmi. Miért ünnepelném az Istent, aki bezárt a világ várótermébe, ebbe a kozmikus buszmegállóba?! Miért ünnepelném a késésben lévő Urat?
Csakhogy ez így téves. Várni másképp is lehet. Nem csak passzívan, nem csak a későt, nem csak kényszerből... Mit a családanya, aki várja haza szeretteit! Az iskolából hazafutó gyerekek, a férje, aki beesik műszak után. És rendben várja őket minden, kedvenc sütemény az asztalon, a forró tea, a pont-akkor-jó hűsleves. Kis dísz az asztalon - semmi gyakorlati haszon, csak pazarló szépség. Mindezt örömmel, szeretetből - munkával. De a várakozás lehet a szerelmesé is, aki a letelt ösztöndíjból várja haza párját. Az izgalom, az eltelt idő bepótlásának vágya, a nyughatatlanság. Ilyen is lehet a várakozás.
Másképp várni. Nem csak Karácsonyt. Az Urat, a Visszatérőt, az Eljövendőt...
Csatlakozz!
