Vallásos Ábrándozók

...indulásképpen...

Brains (feat. Harcsa Veronika) - Pill to Take

The Racounters - Level

Woven Hand - Aint't No Sunshine

...csak a naptár lesz új, én ugyanaz leszek holnap is. Csak a naptár indul tisztán, én viszem tovább az elmúlt év (évek!) csomagját. És igen, bármennyire rossz, maradnak a félelmek, a tanácstalanság, az el nem intézett ügyek. A '08-as naptár betelt, ez rólam nem mondható el.

Nem hiszem el a fogadalmak illúzióját, de szeretem a lencselevest. Nem gondolom, hogy minden másként lesz, de a vágy, hogy az következő év tiszta lapjából még nekem is jut valami, bennem is él. De azt is tudom, a folyó idő, a pörgő másodpercek, a tépődő naptárlapok felett ott az, aki az Alfa és az Ómega. Aki megadja a megmásíthatatlan lehetőségeket, az alkalmas időt.

És ezúton kívánok minden blogunkra tévedő vagy azt régóta ismerő, hívő vagy hit nélküli, vágyakozó vagy elkeseredett, elveszett vagy megtalált olvasójának boldog, új...

...reggelt, élményt, tervet, célt, vágyat, lehetőségeket, győzelmeket, távlatokat, örömöket, színeket, hangokat!
És persze azt, hogy mindebben helye legyen Istennek is.
Mert úgy teljes...

Tegnap több hentesüzletet is végigjártam, hogy beszerezzem, ami egy szilveszter utáni (nem szilveszteri) baráti összejövetel gasztronómiai élvezeti értékének növeléséhez szükséges. Hátrahőköltem a tömegtől és a rohamos árufogyástól. Miután a sokkhatás alábbhagyott, furcsa érzés kerített hatalmába. Mi ez az óriási dömping? Mindenhol azt hallom, hogy nincs pénz erre meg arra, s mégis rengetegen vásárolnak, nemcsak nagyáruházakban, modern szentélyekben, hanem kis belvárosi boltocskákban is. Vagy egyszerűen: enni kell? Nem tudom, mi a valódi válasz erre a zavart kérdésfeltevésre. Ez a kuszaság jellemzi a szilveszterünket, óévbúcsúztatónkat, újévvárásunkat. Kettős érzések vannak jelen ebben a néhány napban. Ünneplünk, mulatunk, de közben aggódva várjuk a holnapot, a nadrágszíj újabb erős meghúzását, mely szinte már elevenünkbe vág.

Nem tudok mit kezdeni ezzel a, nem is ünnepnek nevezett estével, éjszakával. Lehetőség a bulizásra, melankólikus búcsúzás az elmúlt egy évtől, furcsa várása az újnak. Hogyan legyek jelen ebben az estében? Mit tegyek az első napon?

Nekem sokat segít az óévi és újévi istentisztelet. Keretet ad, egybefoglal. Segít elengedni és várni az újat, az ismeretlent. Reménységet ad. Az úrvacsorai közösség a maga szerény misztikájával, csendes titkával, feltölt. Megelevenít. Bizakodásra buzdít. Egyszerűen segít.

Kívánom, hogy nektek is legyen hasonló lelki élményetek az év utolsó, első és minden napján! Bízzátok Újra Életeteket Krisztusra!

Az előző bejegyzésben megemlített igehirdetés hanganyaga letölhető INNEN (Aktuális rovatban lelitek). Hallgassátok meg, aztán döntsétek el, én rohantam ki túlságosan, vagy a kedves újságíró ragadtatta el magát.

A rokonlátogatós-nagyokat evős napok csupán egy pöttyet feküdték meg a gyomromat. Azonban tegnap kezembe akadt a Népszabadság szombati száma, ami már nehezen emészthető tartalmakkal is bírt számomra.

Az ünnepi püspöki szentbeszédek és prédikációk beszámolója leírja röviden, ki-mit mondott. Bár nehéz egy beszéd értelmét kihámozni tőmondatokba sűrített újságírói  szófordulatokból, mégis megpróbáltam. Ezzel nem is volt gond, még csodálkoztam is, né má, a Népszabadság mit le nem hoz így, karácsonykor. Aztán jött a LÉNYEG, ami nehezen ment le a torkomon, s azóta is márványkeménységű, emészthetetlen gombócként feszít belül. Miután a belinkelt cikket elolvastátok, némi elemzést tárok elétek - a magam módján. Íme:

"Arca lett az Istennek - emlékeztetett János evangéliumára ünnepi szentmiséjében Bölcskei Gusztáv református püspök."
Meg sem lepődöm, hogy a kedves cikkírónak fogalma sincs arról, hogy szentmisét, pláne ünnepit, nem tartunk református berkekben, pláne nem egy püspök. De mindegy, betudjuk tudatlanságának. Lássuk tovább.
"Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlót idézte, aki annak idején így üzent a jövő nemzedékének: "ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket". Bölcskei szerint egyre kevesebben őrzik ezt az emberi arcot, hiszen sokakat tesz egyre inkább arctalanná a szegénység, a kilátástalanság, a jövőtlenség, a kiábrándultság. És "arctalanok azok az emberek is, akik a "maguk hatalmának megtartása érdekében orruknál és hasuknál fogva vezetnek másokat". Majd merész fordulattal bírálta a kormányt, arcátlannak minősítve azokat, akik az adományokat megadóztatják. Így lettek arcátlanok az arctalanok. Arcot adott az arctalanságnak, arcátlannak minősítve az arcot: a kormányét.
Szónoki bravúr? Nyilván. Mindenesetre Bölcskei Gusztáv egyetlen jól sikerült stílbravúrral egybemosta az istenteleneket az arcátlanokkal, saját politikai credóját a lelkiével. Lelke rajta, de ez azért még sincs talán rendben, és hagyjuk is e ponton a karácsonynak, a szeretet ünnepének fölemlegetését, vagy azt, hogy a megarcult Isten, Jézus arculcsapása az a gőg, amely ezekből a mondatokból árad."
Hú, most aztán megkapta a pispek. Ne mosogassa itt össze a politikát a lelki dolgokkal, maradjon meg a maga kaptafájánál! A kutya meg a mája! Ez a csúnya püspök egy prédikációban, azaz elnézést, szentmisén, kritizálni merte a kormányt! Micsoda gőg! S a cikkíró még Jézust is behozza, hogy nemtetszését kifejezze. Az persze tökmindegy, hogy amit mond, az bizony igaz és elevenünkbe (vagy inkább elevenükbe?) vág. Ezt mégsem lehet szó nélkül hagyni!
"Maradjunk csak a kirekesztésnél. Bölcskei Gusztáv ugyanis nem nagyon szereti az arctalanokat. A szegényeket, a jövőtleneket, a kiábrándultakat, hogy őt idézzük. Nem szereti a megtévedt bárányokat, és mivel nem szereti őket, így önnön arcát föladva nem is tartja céljának, hogy küzdjön értük. Holott, ha úgy tetszik, Isten is a megtévedt bárányokért küzd, folyamatosan, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha Bölcskein múlik, kevesebbel, mert Isten ugyanúgy, sőt jobban szerette a megtévedt bárányokat, mint azokat, akik már befogadták az Ő arcát."
Milyen szép csúsztatás. Elsőre az én szemöldököm is felszaladt, hogy mondhat ilyet egy püspök, de aztán újra elolvastam és megtaláltam a kilógó lólábat. Bölcskei artcalannak nevezi a szegényeket, rászorulókat, mert ilyenné teszi őket az élethelyzetük. És beszél az acrtalan politikusokról, akikből arcátlan lesz/lett - Bölcskei szerint. És itt lép be a tiszta logikának tűnő csúsztatás: Arctalan a szegények tömege és a politikusok. A politikusok nemcsak arctalanok, hanem arcátlanok, ergo a szegények, elnyomottak, stb. is arcátlanok, istentelenek, had veszenek. Külön gratulálok ehhez a szép logikához az újságírónak. Igen, Bölcskei több, mint valószínű, hogy utálja a szegényeket és elnyomottakat. Én is ezt látom mindabban, amit tesz a rászorulókért, ezt látom abban a sok szeretetszolgálati tevékenyégben, idősek, fogyatékosok, szegények megsegítésében, ami az ő püspöksége alatt a Tiszántúli Református Egyházkerületben végbement.
"Kirekesztése annál erőteljesebb, ha szavait összevetjük a szentmisét tartó Erdő Péter bíboros, prímás mondandójának lényegével, aki arról beszélt, hogy a hívőknek mozgósítani kell testük és lelkük minden erejét, hogy "segítsék azokat, akik körülöttük élnek". Mert, bár meglehet, "szegényesek az ajándékok, amit a pásztorok adni tudnak, de Isten a szívet nézi".
Éééééééééééééés a bűvös, mindenre és mindenkire ráhúzható fogalom: KIREKESZTÉS!!! Bölcskei kirekesztő! Ezt a gyalázatot! És ismét egy bravúros húzás: állítsuk szembe a bíboros prímást ezzel a lázadó református püspökkel. Ezzel nem is sugalva, hanem kijelentve, hogy Bölcskei egy szívtelen, handabandázó alak, szemben a szeretnivaló Erdő Péterrel, aki ilyen csúnyaságokat nem mondott.
Gratulálok a Népszabadságnak és külön Tóth Ákos újságírónak ezért a cikkért. Jól megaszondták! Ismét kiderült ezekről a reformátusokról, hogy a szívük nem is jobb oldalt van, hanem szélsőjobboldalt. Hiába sikkadt el a MIÉPes egybemosás, hiába nem püspök már Hegedűs Lóránt, csupán a fia csinál kisebb-nagyobb marhaságokat, még mindig fel lehet melegíteni a református kirekesztősdi témáját. S hogy mit mondott valójában a püspök? Fogalmunk sincs, mert azért annyira nem hiperkorrekt a Népszabadság, hogy a teljes igehirdetést leközölje. Még a végén kiderülne, hogy Tóth Ákos csúsztat, sárdobál, anyázik.
Már csak két apró kis huncut gondolat piszkálja a szürkeállományomat: talán csak azért lett leközölve a karácsonyi beszámoló a történelmi egyházak püspökeinek beszédeiről, hogy ismét be lehessen bizonyítani, ezek élhetetlenek?! A másik meg az, hogy van még olyan ember, aki azért jár karácsonykor templomba, hogy régi beidegződésekhez híven, rosszindulatúan jegyzeteljen, netán diktafonra rögzítsen?!

A Karácsony és Szilveszter közötti átmenetet éljük. Már tapogatjuk a hétköznapot, de még nincs olyan formája, mint általában. Még kellemesebb a fogása, még tart az ünnep utóhatása, és különben is, előttünk van az Újévbe való átünneplés is...

Otthon

A lelkész a karácsonyt végigdolgozza, de ez így van rendjén. Ki így, ki úgy, van, aki csak egy kicsit, van, aki öt éjt nappallá téve, mert öt falut kell ellátnia.
Személy szerint nekem nem annyira vészes, (és még porontyaim sincsenek, akik kérdeznék, hogy miért nincs itthon Apa, amikor a többi gyereké meg igen.) Pörgés, adrenalin, száz hittanos versekkel tuningolva és "mennybőlazangyal", na ez a huszonnegyedike. Istentisztelet teli templommal, huszonöt, úrvacsorával, majd délután mégegy egy nem olyan messzi szórványban, huszonhatodika dettó. Közben a feszültség, hogy még nincs vége, alakítója vagyok mások ünnepének (sajnos, sokak számára csupán díszlet, de ebben az Úrral osztozom, ez van...). Persze minden visszásságot felülír az, amikor az ünnep értelme felvillan - megszületett a Megváltó! A túlpörgött fogyasztás feletti összekacsintás, az időtlen lényeg felsejlése.
Zárójel. Mesélték, egy idősebb kolléga, amikor véget ért a karácsonyi istentisztelet, így köszönt el: "Áldott húsvéti ünnepeket!" A hívek csak néztek rá furcsán, hogy mi van ezzel, nem normális? Erre ő: "Úgyis akkor találkozunk legközelebb!" Zárójel bezár...
Nekem az ünnepi leállás 26-án délután kezdődik, amikor az  utolsó istentiszteletnek is vége. Nem az ünnepem kezdődik ekkor, hisz azt végigélem, elég aktívan. De huszonhatodikán délután - évek óta - bepattanok a kocsiba, és irány haza Zalába. Kis szelet passzív családi hangulat, otthoni sütemény, ami személyes, saját, civil.

A rock él és élni fog

Az alábbi plakátot Zalaegerszegen találtam huszonhetedikén:

Ezt elküldtem a szintén egerszegi Von Rad-nak, aki egy miskolci találatal válaszolt:

És még mondja valaki, hogy nincs pezsgő zenei élet Pesten kívül...

Nem Christmas, hanem Kerecsen...

Bevallom, a bennem lévő mazochisztikus hajlamokat Pörzse Sándor műsorain szoktam kiélni. Nagyon el tud durranni az agyam, amikor valami igen műveltnek tűnő kutató (?) vallási témában fejti ki forradalmi nézeteit (sumér-kelta-atlantiszi párthus Jézus-Kerecsen, plusz Attilás szentkorona szívcsakrája, titkos tanok, ősi igazságok /1490 Ft + áfa/ - még ezer opcióval -, ja és természetesen Pál apostolék MOSZAD ügynökök voltak, meghamisították az igazi Szentírást.) Tudatosan nézem, várom és dühöngök vagy nevetek. Végül szomorú vagyok, mert tudom, hogy a gyülekezetből is sokan nézik, hiszik...
Íme, egy újabb gyöngyszem a Konzervatórium-ról.
És ezt így hogy?

Méregtelenítés

Pezsgőn innen, bejglin túl, próbáljunk értelmesen eltölteni ezt a pár napot. Én rég nem látott barátokkal teszem ezt.
Csak ajánlani tudom...

Az elmúlt napokban felére csökkent az olvasottságunk. Ezt nem népszerűtlenségnek tudom be, hanem annak, hogy már a karácsonyra készülődtök, és nem mindenféle blogok böngészésével töltitek az időt. Ez dicséretes. Mi is az ünnepi teendők miatt írunk kevesebbet. Jövőre azonban visszatér a lelkesedés, grafománia, miegymás, ami most a mélybe lett leküldve néhány napra, hogy teret adjunk a valóságnak...

Az elkövetkező napokban csak akkor kapcsoljátok be a gépet, ha egyedül vagytok, és nincs mit csinálnotok. Lépjetek ki néhány napra a bankkártya-mobiltelefon-internet bűvös háromszögéből és éljetek emberi életet ezek nélkül...

Áldott Ünnepet Nektek! "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Máté evangéliuma 1, 23)

"...Egyszer, órák múltán kinn az autópályán megszólalt a mobilom. Letekertem az ablakot, és kihajítottam. Vajon aki megtalálja,
felveszi majd a hívásaimat, és nyakába szakad az életem?..."
Neil Gaiman: Keserű zacc

 ...és ha nem sikerült? A lassulás, a kilépés, a koncentrált várakozás?! A leállás, a nyüzsgésből való tudatos kihajolás? Mi van, akkor? Ha hajtani kellett, ha hajtottam magam, ha begyűrt a mindig-egyre-több tennivaló?! Futva meggyújtott gyertyák, imákba belealvás, hajnali rohanás, csukva maradt Biblia. József, Mária, Keresztelő János - bárcsak... Papírhalmok, leállás előtti utolsó hajtás, gyerek vírusos, nincs parkolóhely, nincs pénz, (kell pénz?), mekkora fa, elhadart "Boldogkarácsonyt!" hegyek, és még a sötétség is korán érkezik...
Ha nem sikerült a kilégzés, vehetek-e levegőt? Tudok-e odalépni, leülni, melléállni, átkarolni? Tudok-e letenni minden ritmustalanságot, hirtelen, nem koncentrálva a még zajos huszonharmadikára, nem félve a huszonhetedikétől? Igen.

A betlehemi istálló hajléktalan Istene, a futtában született Messiás miatt igen. Az őt kereső tömeg miatt pihenni képtelen Jézuson keresztül lehet. A viharos tengeren felébresztett Emberfia okán lehetséges. A keresztre felfeszített, meggyalázott Úr által, a harmadik nap Feltámadottján át. Csak úgy.
A romantikus máz hazugság. A fenyőfaillat önmagában naív díszlet. A szeretni-erőlködés dícsérnivaló pazarlás. Az ajándékozás kis sebtapasz egy összevagdosott év-testen. Nem elég, a mosoly mögött is tudjuk, csak időkérés van.
Jézus nem azért született meg, hogy kényszeredetten modellezzünk két-három napig egy idea-életet. Ő a sóhaj - hogy nem muszáj... Lefejteni jött a hazugságot, a díszletet, ami furcsa mód karácsonykor ugyanúgy megvan, csak csillagokat szór, és át van kötve szalaggal. Életet hozott. Úgy, hogy beszállt a mi ritmustalan összevissza zakatolásunkba, a mi elszabadultan rohanó, kormányozhatatlan sorsunkba. Átvette. Máz nélkül, kliséket törve, határokat átlépve.

Ne várjuk!

Ne várjuk. Most ne. Itt van. Nem a kitakarított szobába jön, hanem a visszafojtott feszültségbe, az összeránduló gyomorba, a kihagyó szívverésbe. Neki nem a kitakarított nappali kell, hanem a szeméttel telirakott belső szobánk. Hogy kivigye, ami ott van és felszegezze valami nagyon messzi keresztre. És mi pedig be kell, hogy rendezzük a helyet, amit nekünk Ő ürített ki...

Boldogabb Karácsonyt!

"Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában!"
Lukács evangéliuma 2,11
 

Mindig is izgatott József személye. Az apa, aki igazából csak nevelőapa. Neve az evangéliumok első lapjain jelenik meg, aztán eltűnik. Többet nem említi senki. Talán meghalt, talán csak nem volt fontos, vele kapcsolatos történet, amit érdemes lett volna lejegyezni.

József a háttérbe szorult. Jelentéktelenné vált. De mégis Máté evangéliuma Jézus születését az ő szempontjából írja le. József, aki el akarja küldeni a feleségét, mert úgy gondolja, hogy megcsalta. Bár az angyali jelenés arról beszél, hogy Isten akarata szerint való Mária áldott állapota, mégis Józsefnek áldozatot kell hozni, hogy ezt elfogadja. Ebből a szempontból a karácsony számomra több, mint a szent gyermek születése, a Megváltó eljövetele. József szemszögéből a karácsony nekem bizalom, személyes áldozathozatal, megbocsátás, a megtört, megromlot kapcsolat helyreállítása. A "szeretlek annak ellénére, aki vagy, amit tettél velem" megélése. Igazából Józsefen múlt, hogy Mária nem egyedül szülte meg és nevelte fel Jézust, hogy nem csonka családban kellett éljenek. Józsefen múlt, hogy el tudtak menekülni Egyiptomba Heródes haragja elől. Józsefen múlt a család  jövője.

Amikor József meghozza a döntést, hogy felneveli a számára idegen gyermeket és nem kergeti el feleségét, akkor nehéz döntést hoz meg. De ez a döntés kihatással van a mai napig az egész emberiségre. Nagy kérdés a számomra, hogy hasonló helyzetben tudok-e ekkora áldozatot hozni, le tudok-e mondani a saját sértettségemről, önérzetemről egy nemesebb cél érdekében?

Nem ékeskedni kívánok a címben megnevezettekkel, ezért linkeltem. KATT!