A rokonlátogatós-nagyokat evős napok csupán egy pöttyet feküdték meg a gyomromat. Azonban tegnap kezembe akadt a Népszabadság szombati száma, ami már nehezen emészthető tartalmakkal is bírt számomra.

Az ünnepi püspöki szentbeszédek és prédikációk beszámolója leírja röviden, ki-mit mondott. Bár nehéz egy beszéd értelmét kihámozni tőmondatokba sűrített újságírói  szófordulatokból, mégis megpróbáltam. Ezzel nem is volt gond, még csodálkoztam is, né má, a Népszabadság mit le nem hoz így, karácsonykor. Aztán jött a LÉNYEG, ami nehezen ment le a torkomon, s azóta is márványkeménységű, emészthetetlen gombócként feszít belül. Miután a belinkelt cikket elolvastátok, némi elemzést tárok elétek - a magam módján. Íme:

"Arca lett az Istennek - emlékeztetett János evangéliumára ünnepi szentmiséjében Bölcskei Gusztáv református püspök."
Meg sem lepődöm, hogy a kedves cikkírónak fogalma sincs arról, hogy szentmisét, pláne ünnepit, nem tartunk református berkekben, pláne nem egy püspök. De mindegy, betudjuk tudatlanságának. Lássuk tovább.
"Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlót idézte, aki annak idején így üzent a jövő nemzedékének: "ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket". Bölcskei szerint egyre kevesebben őrzik ezt az emberi arcot, hiszen sokakat tesz egyre inkább arctalanná a szegénység, a kilátástalanság, a jövőtlenség, a kiábrándultság. És "arctalanok azok az emberek is, akik a "maguk hatalmának megtartása érdekében orruknál és hasuknál fogva vezetnek másokat". Majd merész fordulattal bírálta a kormányt, arcátlannak minősítve azokat, akik az adományokat megadóztatják. Így lettek arcátlanok az arctalanok. Arcot adott az arctalanságnak, arcátlannak minősítve az arcot: a kormányét.
Szónoki bravúr? Nyilván. Mindenesetre Bölcskei Gusztáv egyetlen jól sikerült stílbravúrral egybemosta az istenteleneket az arcátlanokkal, saját politikai credóját a lelkiével. Lelke rajta, de ez azért még sincs talán rendben, és hagyjuk is e ponton a karácsonynak, a szeretet ünnepének fölemlegetését, vagy azt, hogy a megarcult Isten, Jézus arculcsapása az a gőg, amely ezekből a mondatokból árad."
Hú, most aztán megkapta a pispek. Ne mosogassa itt össze a politikát a lelki dolgokkal, maradjon meg a maga kaptafájánál! A kutya meg a mája! Ez a csúnya püspök egy prédikációban, azaz elnézést, szentmisén, kritizálni merte a kormányt! Micsoda gőg! S a cikkíró még Jézust is behozza, hogy nemtetszését kifejezze. Az persze tökmindegy, hogy amit mond, az bizony igaz és elevenünkbe (vagy inkább elevenükbe?) vág. Ezt mégsem lehet szó nélkül hagyni!
"Maradjunk csak a kirekesztésnél. Bölcskei Gusztáv ugyanis nem nagyon szereti az arctalanokat. A szegényeket, a jövőtleneket, a kiábrándultakat, hogy őt idézzük. Nem szereti a megtévedt bárányokat, és mivel nem szereti őket, így önnön arcát föladva nem is tartja céljának, hogy küzdjön értük. Holott, ha úgy tetszik, Isten is a megtévedt bárányokért küzd, folyamatosan, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha Bölcskein múlik, kevesebbel, mert Isten ugyanúgy, sőt jobban szerette a megtévedt bárányokat, mint azokat, akik már befogadták az Ő arcát."
Milyen szép csúsztatás. Elsőre az én szemöldököm is felszaladt, hogy mondhat ilyet egy püspök, de aztán újra elolvastam és megtaláltam a kilógó lólábat. Bölcskei artcalannak nevezi a szegényeket, rászorulókat, mert ilyenné teszi őket az élethelyzetük. És beszél az acrtalan politikusokról, akikből arcátlan lesz/lett - Bölcskei szerint. És itt lép be a tiszta logikának tűnő csúsztatás: Arctalan a szegények tömege és a politikusok. A politikusok nemcsak arctalanok, hanem arcátlanok, ergo a szegények, elnyomottak, stb. is arcátlanok, istentelenek, had veszenek. Külön gratulálok ehhez a szép logikához az újságírónak. Igen, Bölcskei több, mint valószínű, hogy utálja a szegényeket és elnyomottakat. Én is ezt látom mindabban, amit tesz a rászorulókért, ezt látom abban a sok szeretetszolgálati tevékenyégben, idősek, fogyatékosok, szegények megsegítésében, ami az ő püspöksége alatt a Tiszántúli Református Egyházkerületben végbement.
"Kirekesztése annál erőteljesebb, ha szavait összevetjük a szentmisét tartó Erdő Péter bíboros, prímás mondandójának lényegével, aki arról beszélt, hogy a hívőknek mozgósítani kell testük és lelkük minden erejét, hogy "segítsék azokat, akik körülöttük élnek". Mert, bár meglehet, "szegényesek az ajándékok, amit a pásztorok adni tudnak, de Isten a szívet nézi".
Éééééééééééééés a bűvös, mindenre és mindenkire ráhúzható fogalom: KIREKESZTÉS!!! Bölcskei kirekesztő! Ezt a gyalázatot! És ismét egy bravúros húzás: állítsuk szembe a bíboros prímást ezzel a lázadó református püspökkel. Ezzel nem is sugalva, hanem kijelentve, hogy Bölcskei egy szívtelen, handabandázó alak, szemben a szeretnivaló Erdő Péterrel, aki ilyen csúnyaságokat nem mondott.
Gratulálok a Népszabadságnak és külön Tóth Ákos újságírónak ezért a cikkért. Jól megaszondták! Ismét kiderült ezekről a reformátusokról, hogy a szívük nem is jobb oldalt van, hanem szélsőjobboldalt. Hiába sikkadt el a MIÉPes egybemosás, hiába nem püspök már Hegedűs Lóránt, csupán a fia csinál kisebb-nagyobb marhaságokat, még mindig fel lehet melegíteni a református kirekesztősdi témáját. S hogy mit mondott valójában a püspök? Fogalmunk sincs, mert azért annyira nem hiperkorrekt a Népszabadság, hogy a teljes igehirdetést leközölje. Még a végén kiderülne, hogy Tóth Ákos csúsztat, sárdobál, anyázik.
Már csak két apró kis huncut gondolat piszkálja a szürkeállományomat: talán csak azért lett leközölve a karácsonyi beszámoló a történelmi egyházak püspökeinek beszédeiről, hogy ismét be lehessen bizonyítani, ezek élhetetlenek?! A másik meg az, hogy van még olyan ember, aki azért jár karácsonykor templomba, hogy régi beidegződésekhez híven, rosszindulatúan jegyzeteljen, netán diktafonra rögzítsen?!