Vallásos Ábrándozók

Szjaki ezirányú irásához...

Dr. Gyökössy Endre 
BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN 
(Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)


BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. 
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. 
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük. 
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. 
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. 
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. 
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. 
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. 
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. 
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. 
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket. 
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. 
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. 
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. 
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. 
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. 
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. 
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.


 

"A parókia falai üvegből vannak!" - hallottuk sokszor a teológián. Hogy ez mit jelent? Annyit, hogy a lelkipásztor életét mindig nagyítóval nézik, figyelik - nem csak a gyülekezeti munkában, de abban is, milyen a családi élete, mit csinál a szabadidejében. Sokszor nyomasztó, életszerűtlen tökéletességet várva, nem csak a lelkésztől, de családtagjaitól is...
Aztán ott a másik véglet. Hogy megilletődnek (elsősorban egyházon kívüliek), ha elmondom, hogy lelkész vagyok! "Jé, ez is ember! Olyan, mint mi?!" - az első  a csodálkozás. Aztán a zavar, hogy most mit lehet mondani, mit nem, hogyan szólítsanak stb. Innen három irányba mehet tovább a beszélgetés: 1. oldódik a hangulat, kötetlenül folytatódik a dolog, 2. a beszélgetőtárs(ak) leblokkol(nak), a beszélgetésnek annyi, 3. egy csudabogár vagyok, élő kövület, extrém fazon, orákulum, sámán stb. (szubkultúrától függ). Ezért, megvallom, sokszor új társaságban, amíg lehet, "leplezem" hivatásom, elhúzom annak felfedését - előbb ismerjenek meg engem, talán kisebb zavart okoz a dolog.

Miért is e hosszú felvezető? Mert jó, ha ráébrednek a "laikusok", hogy az egyházi szolgálatban lévők ugyanolyan életet élnek, ugyanolyan örömökbe futhatnak bele, ugyanolyan problémákkal küzdenek. Talán a "Vallásos Ábrándozók" blog és társai ezért is fontosak. Azonban most tényleg egy ablakot nyitnék - egy lelkészcsalád életére.

Apa lelkipásztor egy nagyközségben, anya szintén lelkész, velük két eleven gyermek. És most virtuálisan beengedik az olvasót a parókiába - nem csak az irodába - hanem oda, ahol az események történnek. Benézhetünk a konyhába, a fürdőbe, a gyerekszobába, tehát a mindennapokba. Ugyanis születetett egy blog, ahol szabad, vidám és őszinte írásokkal mutatják meg - saját magukat! Azt, ami van, ahogy vándorolnak a hepehupás úton (ez lenne az élet)...

HEPEHUPA

És álljon itt kedvcsinálónak egy átemelt bejegyzés:

Legközelebb zuhanyozom

Délután fürödtem egy fél órát. Sajnos nem a tengerben, csak a kádunkban. Ez azért olyan nagy szám, mert általában csak a másfél perces zuhanyozásig jutok. De most Sz bevállalta, hogy leköti a a gyerekeket, míg én lazulok. Először M totyogott be... Betette a papucsomat és a zoknimat mellém a kádba, hogy legyen mivel játszanom. Aztán B is többször meglátogatott, hogy megtárgyalja velem, hogy 1. akkor én most pizsamát veszek-e fürdés után
2. lefekszem-e aludni...
Szívesen mondtam volna IGEN-t!

Akkor, köszönjük a meghívást!

Némi útmutató, hogyan lehet elérni a valódi boldogságot:

Boldog, aki hinni tud az életben, az emberi fajban és az örökkévalóságban.

Boldog, aki el tudja fogadni a földi élet végességét.

Boldog, aki bízni tud önmagában és másokban.

Boldog, aki szembe mer nézni önmagával és a múltjával.

Boldog, aki el tudja siratni, amit elveszített, vagy ami sohasem volt az övé.

Boldog, aki meg tud bocsátani önmagának és másoknak.

Boldog, aki le tudja dönteni élete bálványait.

Boldog, aki mer változni.

Ezt nem én okoskodtam ki, hanem egy tanáromtól származik, Dr. Horváth-szabó Katalintól.

Ilyet még nem kértem tőletek, de megért a helyzet. A nem is olyan messzi Gázában több, mint ezren meghaltak és majdnem hatezer a sebesült. Egyre több segélyszervezeti munkatárs is a harcok áldozatává lesz, a rengeteg nő, gyermek, idős és férfi mellett. A Vöröskereszt nem szent többé, inkább célkereszt. Imádkozzatok a békéért, irgalomért, a gyászolók, sebesültek vigasztalásáért. Hiszem, hogy ereje van az imádságainknak, s a mi helyzetünkben többet nagyon nem tehetünk (maximum tüntetünk a palesztinokkal együtt a fővárosban). Minél többeket bíztassatok az imára!

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek."

Máté evangéliuma 7, 7

Valyon ő miért imádkozik?

A gázhiányban és a hidegben elterelődik a figyelmünk a legfontosabb nemzeti kincsünkről, a vízről. ITT olvashattok egy véleményt arról, miért is lenne fontos a "nemzet aranyával" való takarékoskodás.

Újabb idézet Kálvin Jánostól. Érvényes mindig, de most különösen aktuális.

      "Sáfárai vagyunk mindannak, amit Isten azért ruházott ránk, hogy segíthessünk vele felebarátunkon, s kötelesek vagyunk ezeknek kezeléséről számot adni. Akkor gazdálkodtunk helyesen, ha mindezt a szeretet törvénye szerint vittük véghez. Ez úgy lehetséges, hogy nemcsak egyszerűen összekötjük, hanem  alávetjük a magunk hasznáról való gondoskodást annak, hogy más javára törekszünk.
A keresztyénektől többet is lehet kívánni annál, hogy vidám arccal járjanak, s nyájas szavakkal tegyék kedvessé szolgálataikat. Először is érezzék át annak helyzetét, akiről látják, hogy segítségre szorul, és úgy szánakozzanak a sorsán, mintha azt ők maguk is éreznék és viselnék. Aki ilyen érzéssel fog hozzá, hogy testvérein segítsen, az sem kevélységgel, sem szemrehányásokkal nem szennyezi be szolgálatait, nem nézi le a másikat szegénysége miatt, és nem teszi lekötelezett adósává. Sőt inkább mindenki úgy gondolkozzék, hogy akármilyen tekintélyes ember ő, adósa felebarátainak, s jó cselekedetei gyakorlásának nem vethet más véget, csak ha tehetségei megfogyatkoznak. (Inst. III. 7., 5 és 7)"

Bolyki János: Válogatás Kálvin műveiből 243.o.

Te beérsz a lakásba átfagyva.

Nekik nincs hova beérni...

Te az ágyban dideregsz kicsit.

Ő az aluljáróban, nagyon...

Neked fáj a hideg.

Neki, lehet, hogy halálos...

A hajlék nélküliekről. Szelídolajfáéknál egy hasznos írás arról, mit is lehet ilyenkor tenni, kihez lehet fordulni, ha segíteni akarsz, jézusi konkrétsággal! Nézz át ide!!!

Ezen kívül figyeljünk oda a környezetünkben élő magányos idős emberekre - mi van velük, van-e a tűzifájuk, be tudtak-e gyújtani? Sokszor nem is a hideg öl, hanem a közöny, egy vállrándítás...

És ezúton kérnénk segítséget ahhoz, hogy a vidéki városokban milyen ezekhez hasonló kezdeményezések vannak! Kitennénk, megírnánk! Előre is köszönjük...

Hol vannak a fiatalok?

Hol vannak a katonák? – szól egy elvesztett generációt sirató híres dal. S ma, 2009 elején Magyarországon, sajnos feltehetjük a kérdést: hol vannak a fiatalok? Hol van az a huszonéves generáció, amelyik hallatja a hangját, markánsan kifejti a véleményét a nyilvánosság előtt a felnőttek világáról, éles kritikával illeti az intézményeket, a társadalmat és a politikát, illetve megfogalmazza azt is, hogy milyen világot szeretne magának a fennálló helyett?

Nem, nem hallunk ilyen hangokat. Mintha a mai fiatalok eltűntek volna, mintha nem lenne véleményük az ország és a világ ügyes-bajos dolgairól.

De ne általánosítsunk ennyire, hiszen például az egyetemista ifjúság egy része egyre markánsabb nézeteket vall. Hallani arról, hogy erősödőben a radikális nemzeti nézetekre fogékony fiatal réteg, egyre több tizen- és huszonéves foglalkozik a régi nemzeti hagyományok újraélesztésével. Ők azok, akik valószínűleg a legrosszabb körülmények között is kitartanak az ország mellett, s ők azok, akikre építeni lehet a következő évtizedekben.

Mégis, létezik egy ennél jóval szélesebb, arctalan réteg, amelyikről nem sokat tudunk, mert nem világosak a céljaik, s elképzelhető, hogy a jövő számukra a külföldet jelenti, az országhatárokon túli boldogulást. Márpedig, ha egy országnak nincs olyan ifjúsága, amelyik elszántan, kompromisszumoktól mentesen akar jobbítani a fennálló viszonyokon, annak az országnak a jövője kérdőjeleződik meg.

Magyarország ma különös generációs képet mutat. Az ötvenes-hatvanas, sőt talán hetvenes korosztály jelentős része hihetetlen aktivitással veti bele magát a közéletbe, mozgalmakat szervez, markáns politikai állásfoglalásokat tesz a saját táborának logikája szerint. S ezzel szemben létezik egy huszon-, tizenéves generáció, amelyik viszont "rejtőzködik", nem ismerjük a véleményét, vagy ha megnyilvánul, akkor a legtöbb esetben kiábrándultságának ad hangot. Lázadó, sokszor szinte forradalmi hangulatú idősek és beletörődött, a realitásokat elfogadó fiatalok néznek időnként szembe egymással, sokszor bizony nem értve egymás szándékait. Az ismert mondás szerint az, aki huszonéves korában nem lázadó, annak nincs szíve, s aki ötven felett nem válik legalább valamelyest konzervatívvá, annak meg nincs esze. Ezek szerint szívtelen fiatalok és megnyugodni nem tudó, örökké lázadó idősek alkotják Magyarországot?

Vajon miért vált a fiatalok többsége – látszólag legalábbis – arctalan, kritikátlanul beilleszkedő, rosszabb esetben cinikus, kívülálló vagy közömbös emberré az ország dolgai iránt?

Azt hiszem, ennek legalább három oka van.

Először is egyre kevesebb gyermek születik Magyarországon, a társadalom elöregedik. A társadalom "derékhadát" az idősebb generációk adják, ők adóznak, ők tartják el a nyugdíjasokat, az ő pénzükből fizetjük a segélyeket. Politikai aktivitásuknál fogva az idősebbek azok, akik szavazataikkal és más közéleti fellépéseikkel meghatározzák, milyen kormányzás, milyen politika legyen Magyarországon. A mai fiatalság "kisebbségben" érzi magát, néha szinte elnyomottnak, tehát nemhogy megjönne a kedve az aktív állampolgári lét gyakorlásához, ellenkezőleg, egyre inkább elmegy a kedve attól és elfordul a politikától.

Másfelől az ország gazdasága már évek óta válságban van, nincs benne dinamika, nem kínál perspektívát a fiatalok számára. Elképesztő mértékben növekszik a diplomás munkanélküli fiatalok száma, ezért több fiatal igyekszik hosszú évekre kitolni az egyetemen töltött éveket, mert a munkaerőpiacon kilátástalan a helyzete. Innen jön a kiábrándultság, az egyre erősödő szándék, hogy külföldön kell keresni a jövőt, s nem az anyaföldön. Ezek a fiatalok gondolatban, érzésekben, részvételi szándékban egyre inkább eltávolodnak az ország gondjaitól-bajaitól.

A legfontosabb a harmadik ok: a húsz évvel ezelőtti változás, a demokrácia intézményesülése a remélt folyamatoknak épp az ellenkezőjét hozta. A demokrácia elvileg megteremti az egyének szabadságát, érvényesülési lehetőségei bővülését, az esélyegyenlőség növekedését, s a gazdasági, társadalmi és politikai elit folyamatos rotációját, cseréjét, változását.

Mi történt Magyarországon? Az a politikai és gazdasági elit, amelyik a jogi rendszerváltó folyamatot levezényelte, amelyik húsz évvel ezelőtt "jókor volt jó helyen", bebetonozta magát, s uralja a folyamatokat a társadalom minden területén. Így az érvényesülési pályák beszűkültek, a verseny nem működik, egyenlő esélyekről szinte semmilyen területen sincs szó. S az a generáció, amelyik a rendszerváltás idején született, teljességgel kiszolgáltatott helyzetben van. A fennmaradt uralkodó posztkommunista, illetve a jobboldalon kismértékben kialakult hálózatok számukra áttekinthetetlenek, megfejthetetlen személyközi viszonyok uralják azokat, amelyek között úgy érzik magukat, mint szegény Franz Kafka K.-ja a Kastélyban. Nem értik e hálózatok mozgását, nem látják az erőviszonyokat, kiszolgáltatottnak érzik magukat. Ezért vagy cinikus karrieristaként beilleszkednek ebbe a gépezetbe, és nem tesznek kritika tárgyává semmit, vagy eltávolodnak az egésztől – az országtól is.

Új politikai mozgások, új remények, új márciusok kellenek, amelyekhez a fiatalok is csatlakozni tudnak. Csak így lehetne feltörni a húsz éve bebetonozott, megcsontosodott, végletekig megfáradt struktúrákat.

Fricz Tamás, politológus

(Forrás: Magyar Hírlap, 2009.01.09.)

A magyar-egyháztörténet professzorunk mondta: "Az univerzumnál csak egyvalami végtelenebb: az emberi hülyeség." Lám ismét igazat kell adjak neki. Találtam egy blogot, ami nem témájával döbbentett meg, láttam már elég fröcsögő lejáratást. A stílus és az arcátlanság hökkentett meg. De mint tudjuk, kis hazánkban semminek sincs határa. KATT!

Az év első hete pörgősre sikerült, ezért a nagy hallgatás a részemről. Azonban most!

"Gáz van, babám!" Volt egy gimis osztálytársam, aki a "Tűz van, babám!" című, nagysikerű Milos Forman filmen felbuzdulva egy gázpalackot ábrázoló pólóra véste fel, azaz írta fel a fenti frappáns mondatot, nem titkolt "alteros" lázadásként. Akkor vicces volt, ma azonban megkönnyebülnénk, ha beigazolódna: gáz van. Mert gáz, biza nincs. A Nagy Tesó úgy játszik velünk, ahogy akar. Az orosz medve táncoltatja, többek között, a pannon pumát.

Gázában jelenleg a helyzet túl meleg, gáz nélkül is. Hogy kinek van igaza, zsidónak vagy palesztínnak? Jelenleg teljesen mindegy, hiszen ártatlanok halnak meg mindkét fél hibájából. De ezzel nem nagyon törődnek. Háború van. Két vélemény: egyik, másik.

Boldog Új Évet! Ha nem fogunk megfagyni, akkor reménykedhetünk, hogy ez a közel-keleti háború nem tart sokáig, nem gyűrűzik tovább más országokra, miközben azon agyalunk, mi is lesz a többezer munkanélkülivel, és hálát adunk, ha mi nem tartozunk közéjük (valóban nem?). Mert ez év fenyegető lavinája már elindult. Nemrég egy család keresett meg, hogy segítsünk albérletet keresni, ugyanis az utcán élnek, mert a bank elárverezte a házukat. Nem fizetsz, nincs házad. És ez a család csak az első. Nemsokára jóval többen lesznek.

És most, ebben az egyre nehezebb helyzetben még nagyobb szükség van ránk, hogy az evangéliumot ne csak szavakban, cselekedetekben is hirdessük. Ezt sokan félreértik, egyházi nyomulásnak élik meg. Sajnos. Ahelyett, hogy beállnának ők is a sorba, levest és takarót osztogatni, vagy egy szociális otthonban gondoznák az elesetteket. Vagy azzal gyötörnék magukat, hogyan találjanak megoldást erre a helyzetre. Ehelyett megy a huhogás, hogy jönnek ezek a csúnya, gonosz konzervatívok, keresztények, akik igazából nem is horthysták, hanem nyilaspártiak, és el akarják rontani a szép és okos baloldal kisded játékát.

Ahogy Tapsi Hapsi mondja: Ez van, srácok! De mégsem a végső kiábrándultságé az utolsó szó. Ebben a helyzetben eszembe jut, hogy a Mester mit tett. Nem foglalkozott az őt állandóan kritizáló, pocskondiázó bagázzsal. Tette, amit tennie kellett. Szerette az övéit, és ezalatt minden elesettet, segítségre szorulót értett. Aztán feláldozta magát, majd visszatért, és ezt üzeni: csináljátok utánam! Egész életeteket szánjátok oda áldozatul! Erre érzett rá Kálvin, és ezért vagyok én is református. Odaadom, hálából, nem haszonból, hanem hogy egy kicsit hozzátegyek annak a nagyon is vágyott Országnak eljöveteléhez.