Új püspökünk, Steinbach József nagyon találóan fogalmaz nemcsak a XXI. századi misszióról, hanem a szerintem/szerintünk legemberibb keresztyénségről.
Várjuk a véleményeket!
máj
03
2009
Megkapart felszín
Van, hogy kifakad belőlem. Hogy gyűlölöm. Ezt az egészet. A cukormázzal nyakonöntött ürességet, ami körülvesz. Ami hazug módon haladást suttog, meg szépséget. Hogy előremegyünk, nem vissza, és minden szép lesz. Hogy választhatsz, gazdagodhatsz. Nincs baj, Baby, relax, csak dőlj bele a...
...mibe is?
Van, hogy felfeslik a burok, és beleláthatunk. Néha egész közelről, amikor a szomszéd félholtra veri a fiát, amikor kiderül, két faluval arrébb megfagyott valaki. Tényleg? Még van ilyen? A transzglobál konzumdream lágyan omló morzsái nem váltak mannává mindenkinek?
Van, hogy távolabbról viszhangozza valami, hogy egy idegen helyen (pl.: Nigéria, Ruanda) halomra mészárolják egymást az emberek? Hogy vannak helyek, ahol embereket aláznak meg? Hogy éheznek? És nem csak fanyalgok, nem kívülről beszélek, nem felülről. Én is része vagyok ennek az egésznek, benne vagyok nyakig a fogyasztásban... Annál undorítóbb.
Most épp egy képsorozat gyomrozott belém... Hányinger kerülget, mert minden hazugság ellenére tényleg szar ez az emberiség. Na de ne menjünk mellé: konkrétan 6,3 millió 14 év alatti gyermek dolgozik Bangladeshben. És nem terítőt hímeznek, vagy kórusban énekelnek. Kifacsarják és összetörik őket.
Végy egy mély lélekzetet, és kattints át ide, szép lassan nézd végig G. M. B. Akash képeit.
Na milyen volt? A megkapart felszín mögött ismét csak meglátszik a rothadó valóság.
"Engedjétek hozzám a gyerekeket!" - mondta egyszer Az, Aki megmutatta, hogy mindezt helyreállítani Isten világra-száradt vére kell, a Jó kínhalála. Egyetlen reményünk, hogy feltámadt, és egyszer összegyűri ezt az egész elromlott mindent, és elővesz egy újabbat, tisztábbat.
Uram, irgalmazz! És kárpótold a megnyomorítottakat!
ápr
30
2009
Kálvin után szabadon 2.
Élménymorzsa-tál az első prekás extrém túráról.
The first PREKA christian freestyle trip...
Az úgy volt, hogy Szajki életepárját haza kellett hozni Svájcból. Persze nem zordon hegyi emberek karmai között volt, nem is egy svájci trezorban őrizték. Egész egyszerűen leteltek a Zürichi Egyetemen eltöltött ösztöndíjának napjai - a hasznoshoz pedig kellemes is szerveződött, azaz pár szabad barangolós nap, amikor is Szjakiné férjurát, plusz egy lutheránus tábori lelkészt és jómagamat végigvezet Helvécia egy részén.
***
{genfi székes egyház}
Nem tudom, katolikus barátaim hogy érzik magukat, amikor belépnek Vatikánban a Szent Péter Bazilika kapuján - de a mi saját genfi Szent Péter Katedrálisunkba (Chatédrale de St-Pierre) beérve nekem összeszorult a torkom... Hisz ez a templom, AHOL MAGA KÁLVIN IS SZOLGÁLT! Egy szimbolikus hely, különös atmoszférával, a falakban bezárva a történelem.
A templomban sétálva, körülnézve aztán ez a lelkesült állapot átadta a helyét valami Kálvinhoz jobban illőnek - itt prédikált (sokat, sorba véve a textusokat) egykori lelkipásztortársam, Jean Cauvin.
Kálvinnak nem tudjuk a sírját. Ő akarta így. Nem baj, jól tette. Inkább a szószéke maradjon meg bennem, ne a sírköve.
Még valami. Ott a templomban ki van állítva a reformátor széke. Nem trónus, hanem egy kényelmetlen faragott bútordarab. Ez így jó...
***
{bicska & szalonna}
Egy francia reformátor nemzetközi gondolatai az evangéliumról megtesznek pár száz kilométert, gellert kapnak a nehéz történelmű magyarságon - és kialakul az a felekezet, amit "magyar vallás" néven illetnek olyan sokszor. Egy olyan felekezet, aminek hazai tagjai alapjáraton odakanyarintják nemzeti hovatartozásukat, mint Istentől kapott felelősségvállalást, küldetést (néha kicsit vagy nagyon túlpörögve, káros módon - lásd H. L. Junior). Liberális módon (hmm,klasszikus értelemben, persze), vállalva a lázadást is, megvalósítva a progressziót, beleépülve a hagyományokba. (Kérdés: mára ebből mi maradt?)
Az, hogy nem csak kálomisták voltak kicsiny csapatunkban, hanem 1/4 arányban az ágostai hitvallás is képviseltette magát, kifejezetten jó tett a közhangulatnak. Testvérünk tükröt tartott elénk (persze mi is megtettük, ráadásul túlerőben). Érdekes volt látni, milyenek is vagyunk kívülről - magyar reformátusok. Kicsit szittyábbak az átlagnál, nyakasak, hajthatatlanok, no meg árukapcsolásban jóféle pálinka, szalonna, kolbász... Ezek lennénk mi?
Valljuk be, van abban valami pikáns, hogy egy szikár, gyomorbeteg reformátor mai magyar követői tényleg elővették a szalonnát még Svájban is (költségoptimalizálás!) és persze jutott egy kis pálinka is - lélekmelengetőnek. Lutheránus testvérünk nem hozott szégyent őseire - seritallal látott el minket, ahogy kell...
folyt. köv.
ápr
29
2009
Kálvin után szabadon 1.
.jpg)
Régen jelentkeztünk, ennek fő oka az, hogy a múlt hetet Svájcban töltöttük, ahol is néhai reformátoraink, főleg Kálvin mai napig látható emlékeit kutattuk fel. A kötelező genfi túrán kívül a néhai zürichi reformátor és tábori lelkész, Zwingli templomát és szobrát is felkerestük. A bejegyzés címe arra utal, hogy lesz még folytatás, élménybeszámoló, hangulatok a mai Svájcról, ahogy néhány református és egy evangélikus tábori lelkész látta. Folyt. köv.!!!
ápr
21
2009
Húsvét után...
"A keresztény vallás az öröm vallása. Az evangélium jó hír.
Mi az öröm hírnökei vagyunk, a föltámadás tanúi, annak ellenére, hogy ábrázatunk olykor gyászos.
A legtöbb keresztény készebb a szenvedő Krisztussal együtt szenvedni, mint az örvendező Krisztussal együtt örvendezni!
A nagyböjti szent negyven napot megértjük. Részt is veszünk benne. Amikor ez a szent negyven nap elkezdődik, bűnbánatra, együttérzésre, önmegtagadásra adjuk magunkat. A kereszténység a maga egészében megmozdul.
Úgy szokott lenni, hogy vallásos életünk Húsvéttól kezdve szünetelni kezd. Elkezdi a húsvéti szünetet. Szívesen jelen vagyunk, ha valahol baj van, enyhíteni igyekszünk, együttérző szívvel együtt sírunk. (Megosztott fájdalom, fél fájdalom!) Mihelyt élvezni, örülni kellene - az minket már nem érdekel, úgy érezzük, ott már nincs ránk semmi szükség!
Ennek a magatartásnak a magyarázata nem valami hízelgő. A szomorúságban magunkat keressük - és meg is találjuk! Természettől fogva pesszimista hajlamunk rokonszenvez a tragikus eseményekkel. Mindnyájunknak van elég okunk, hogy saját "számlánkra" szomorkodjunk, hogy sajnáljuk szegény magunkat mások sajnálgatásának látszata mögött. Mindnyájunknak van egy kis személyes könny-tartalékunk raktáron, amit szívesen kisírunk, bármilyen adandó alkalommal.
De másnak örömében osztozni, örülni más boldogságának - az már valami érdektelenséget kívánna, a szívnek gyöngédségét, magunktól elszakadást - és erre általában nem vagyunk hajlamosak!
A nagyböjti negyven nap után meg kellene hoznunk Istennek azt az áldozatot - a legnagyobb önmegtagadást, amit az összes többi csak előkészített, és ami őszinteségünket bizonyítaná - hogy boldogok legyünk, hogy örüljünk! Meg kellene szereznünk Istennek azt az örömöt, hogy boldognak lásson minket Őmiatta. Azt kellene mondanunk neki:
- Uram, Te elég sok mindent tettél értünk, Te eléggé szerettél minket, eleget szenvedtél értünk ahhoz, hogy legalább ezt a viszonzást megkaphasd tőlem, hogy boldognak láss. Hogy örüljek hitemnek, örüljek annak, hogy Benned bízhatok, örüljek Teneked!"
Luis Evely: Az öröm útja
ápr
21
2009
A Szürke Magyar találkozni szeretne...
Kis válságos közéleti írás. (Ál)Naívan. Őszintén. Ahogy itt is...
1. A Szürke Magyar találkozni szeretne a Piaccal.
Kedves Piac!
Azért írok önnek, mert a kormányunk (bármelyik ezek közül: átmeneti, átjöveti, ideiglenes, állandó, szakértő, szakértetlen stb.) mindig Önre hivatkozik, mint végső döntéshozóra. Bármit is tesz, bármilyen döntést hoz meg, "a végső szót a Piac mondja ki", "majd eldönti, hogy jó lépés volt-e". Én úgy tanultam, és mindig azt hallottam mértékadó forrásokból, hogy hazánk szuverén ország, amely szabadon integrálódott Európához. Ám az utóbbi pár évben egyre többször hallottam a politikusainktól, vezetőinktől, hogy tulajdonképpen Ön bólint rá minden gazdasági lépésünkre! (Én naív, közgazdasághoz vagy közgarázdálkodáshoz nem konyító ember, persze, az elején nem értettem, miért a kofák döntenek a mi nemzetgazdaságunkról - de aztán ráébredtem, rossz úton járok, másról van szó, a név ugyanaz csupán.)
Tehát, tisztelt Piac, ez úton kérném, hogy a következő időszakban hozott döntési esetén, esetleges megérzéseiben, legyen tekintettel ránk, egyszerű magyar állampolgárokra is! Mert nem vagyunk olyanok, mint a politikusaink! Nemrég hallottam, hogy egy magyar gyermek-néptánccsoport angliai utazását azért mondta vissza a külhoni fél, mert hogy a politikusainkból, vezetőinkből kiindulva mi megbízhatatlanok vagyunk. Igen, kétségtelen, a kormányunk az, de ne tessék általánosítani! Ne legyen előítéletes!
Ez úton hívnám meg, kedves Piac, látogasson el hozzánk, nézze meg, hogyan is élünk! Hogy későbbi minket érintő döntéseibe be tudja kalkulálni a valóságot is.
Lehet, levelem elkésett, hisz hallom, kedves Piac, az ön szabadságát is korlátozni akarják! Ettől függetlenül, kérném szélesebb látókörű tudakozódását a magyar valóság tekintetében.
Köszönettel: bellajazz, egy szürke magyar
U.i.: Levelem akkor is érvényes, ha Önök többen vannak (lásd: piacok). Így persze nehezebb a közös irány, de bízom konszenzuskeresésükben!
2. A Szürke Magyar találkozni szeretne az Állammal.
Kedves Állam!
Ezúton szeretnék gratulálni, hisz minden válságkezelő intézkedés, megszorítócsomag, adóemelés, tervtöredék a te gyógyulásodat és életben maradásodat szolgálja! Egy ideig azt hittük, mi is hozzád tartozunk, de be kellett látnunk nem, hiszen - elméletileg, tegyük fel, hogy - az Államot, azaz téged még úgy is meg kell menteni, ha mi, itt lakó emberek esetleg mindannyian elköltözünk másik országba, vagy mondjuk kihalunk stb.
De veled is szeretnék találkozni, és elmennék hozzád, kedves Állam, megnézném azt a háztartást, amit nem tudsz fenntartani, lehet, tudnék adni néhány tippet, hisz a családom spórolás tekintetében jó példát adott nekem!
Még egy kérésem lenne, kedves Állam! Szeretném, hogy a ruháidra, mint szponzorfeliratot, rakd ki ezt: MAGYAR EMBEREK. Akár erős vagy, akár gyenge, politikusaink szavaiból ítélve érted dolgozunk!
Maradok tisztelettel: bellajazz, egy szürke magyar
3. A Szürke Magyar találkozni szeretne Az Emberekkel.
Kedves Az Emberek!
Mostanában a legnagyobb ellenzéki párt szóvivőitől, megmondóitól egyre többször hallom, hogy titeket lopnak meg, titeket semmiznek ki! Először azt hittem, hogy miránk értik ezt azok a politikusok, akiknek alternatívát kéne adniuk az évek óta zajló kormányzati őrjöngésre. De nem, igazán nem érzem, hogy értünk tennének is valamit, így oda jutottam, ti, Az Emberek, mások vagytok.
Egy jókedélyű sörözés érdekében kérném, keressetek meg, hogy el tudjunk beszélgetni, és szeretnék csatlakozni hozzátok. Sokan vagyunk így, de valahogy nem férünk be, kiszorultunk, úgy érezzük, az említett párt öngóljaiból... És kérjük, hassatok erre a pártra, hogy normálisan tegyék a dolgukat, mert ez inkább vicc, mint valódi ellenzékiség!
Előre is köszönöm, sör a hűtőben:
bellajazz, egy szürke magyar
ápr
13
2009
Virtuális szószék: Emmaus
Húsvét másodnapjára az emmausi tanítványokról akartam írni.
De nem tudtam elvonatkoztatni egy régebbi igehirdetésemtől.
Így inkább ideteszem azt.
13Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. 17Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. 18Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" 19"Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; 20hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták." 25Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. 28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Lk 24,13-35
Isten hozott mindenkit Emmausban.
Igen. Ott. Hogy nem Emmausban vagyunk helyileg? Az nem számít igazán. A tudósok úgysem tudják száz százalékos biztonsággal megmondani, hol is van az az Emmaus. Egy biztos, nem volt messze Jeruzsálemtől, úgy tizenkét kilométerre lehetett.
Mégis –Isten hozott mindenkit Emmausban. Hisz az, ami ma itt történik, semmiben nem különbözik attól, ami akkor este ott – az úton és a házban lejátszódott. Mi, mai tanítványok ugyanúgy találkozunk itt, a templomban ugyanazzal a feltámadott Jézussal.
- Emmaus felé…
A történetben két szomorú, csalódott, reménytelen emberrel találkozunk, akiknek már nincsenek válaszaik. Ha csak egy héttel előbb kérdezik őket, lelkesen magyarázták volna – akár egymás szavába vágva:
Most megoldódik minden… Jézus úr és megoldást hoz - …a te életedet is átalakítja… beteg vagy? Jézushoz menj, meggyógyít, mint azt a vakot Jerikóban… …szabadságot akarsz Izráelnek, figyeld meg, csak egy kicsit kell várni Jézus megteszi, kiűzi a rómaiakat… …le akarsz számolni a korrupt vezetőkkel, kétszínű papokkal, az igazságtalansággal? Majd Jézus! Érdekel, ki a felebarátod, milyen Isten országa, gyere Jézushoz, megmondja, megvalósítja, hisz ő a Messiás…
Ez így is volt egy ideig. Aztán minden megváltozott. Az a furcsa páskavacsora, ahol azt mondta, hogy a kenyér az ő teste, ami miértünk megtöretik, a bor meg a vére, ami értünk kiontatik? Ki érti ezt?! Aztán elfogják, igazságtalanul, őt, aki semmi rosszat nem tett, koholt vádak alapján elítélik, és keresztre feszítik!!! De nem tesz semmit, pedig tudna!!! Ki érti ezt…
„Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.” Pedig ők tényleg azt hitték. Hitték a Messiás királyságát, de úgy tűnik, csak egy naiv mártírt kaptak, és a vákuumot, az ürességet, ami utána maradt, a romokat ott belül… Hisz már fel is építettek Jézusra egy jobb és szebb világot. Az dőlt össze hirtelen.
Ismerős? A törmelékek a szívben? A zavar az agyban? A sóhaj, hogy soha, de soha nem jön össze semmi? A fogadalom, hogy többé az életben nem fogok lelkesedni semmiért! Üdv az emmausi úton. Tudjuk, hogy kellene megváltás, de nem látjuk sehol… csak saját csődünket és dugába dőlt terveinket.
Hasonlítunk erre a két szimpatikus ismeretlenre. Nem különbözünk… Mi sem vagyunk mások, mint ez a két tanítvány, mi is Emmausba tartottunk csüggedten. Miért? Mert mi is komoly kérdésekkel birkózunk. Mi is megpróbáljuk modellezni a válaszokat, elméleteket gyártunk a saját életproblémáink felismerésére és megoldására, aztán azt vesszük észre, hogy mindez kudarcba fullad.
Mert minket is érdekel, mi lesz velünk, a mieinkkel, a népünkkel, a világgal. Ha így van, akkor te is Emmaus felé tartasz, lassan szomorúan, csüggedten.
Ha átélted a csalódást, hogy minden összeomlott körülötted, pedig most, most tényleg csak egy hajszálon múlott a siker, akkor az emmausi úton poroszkálsz. Ha kiszakad az őszinte sóhaj, hogy „pedig mi abban reménykedtünk!” – és mégsem, akkor ott vagy.
Ha már ezerszer felálltál a porból, és mindannyiszor megfogadtad, hogy most nem kerülsz oda vissza. Ha elbúcsúztál valakitől, akit szerettél, és próbálod különféle módon feldolgozni, túlélni a hiányát. Ha nem érzed magad jól a bőrödben, és változtatni akarsz. Ha nem bíznak benned körülötted, és már te is lemondtál magadról. Ha mindent megpróbáltál, hogy jobbíts szeretteid életén, de nem megy. Akkor végig az Emmaus felé tartó utat járod.
És még Isten is csendben van. Még Ő sem néz rád! Még Ő is elfelejtett! Mint ahogy ezt a két tanítványt!
- Az asztalnál…
A két tanítványt elfelejttette volna Isten? Van valami keserű humor abban, ahogy a tanítvány rácsodálkozik a fel nem ismert Jézusra: „ Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” Semmi sincs, ami jobban kifejezné tragédiánkat.
A tanítványok elmondják a saját verziójukat a történtekről. Aztán Jézus is elmondja – azt, ami történt. Hogy a megváltásnak így kellett történnie, összerakja a kirakós darabjait, a próféciákat, a jelképeket. Megnyitja az Írásokat. És barátaink valamit megéreznek – ez a fura idegen tud valamit, amit ők nem. Nem ismerik fel rögtön. De amikor hazaérnek, marasztalják. Megvan az indok is: estére jár már, térjen be hozzájuk. És az idegen az asztalnál veszi a kenyeret, megáldja, megtöri és nekik adja.
És itt minden megváltozik. Megnyílik a szemük, felismerik – és eltűnik. Az idegen maga Jézus volt. Nem egy bukott messiásjelölt, nem egy igazságtalanul elítélt mártír! Az útitársuk a Megváltó volt, aki él – igen, igazuk volt az asszonyoknak! Minden a helyére kerül! Ott az asztalnál… asztaltól asztalig hosszú útjuk volt, és most mindent megértenek egy csapásra. Azokat a furcsa mondatokat az utolsó vacsoránál! A győzelmét – a bárány győzelmét! Még ha ők oroszlánt akartak. A szeretet győzelmét. A saját kudarcukat és lehetőségüket. Meg akarták váltani a világot, meg akarták oldani boldogtalan életüket – a saját elképzelésük alapján, de nem ment. Közben – észre sem vették, Isten Jézusban megtette helyettük.
Isten hozott mindenkit Emmausban. Mint mondtam, minden ugyanolyan. A saját kudarcaink itt vannak! Hoztuk magunkkal a szívünkben. Hisz mi is az üdvösség? Az összegubancolódott élet kibogozása, aztán pedig szőni belőle valami szépet. De mi valahogy mindig tovább gubancoljuk, sőt bele is gabalyodunk. Aztán a próféciák, az igék magyarázata itt van, innen hallhatjuk vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre. És itt van a kenyér és a bor! Mint az utolsó vacsorán, mint az emmausi házban. Ez viszont egyet jelent! Itt van Ő is!
Igen. Jézus ismeretlenül is útitársad már régóta. Hányszor próbálta megmagyarázni, hogy a megváltást nem úgy kell megtenni, ahogy te gondolod. És különben is, nem neked kell. Nem nekem kell. Megtörtént. Elvégeztetett. És nem elbukott, hanem győzött. Hát nem volt fura, amikor észrevetted egy igehirdetés alkalmával, hogy úgy érezted, rólad van szó?! Hát nem remegtél bele, amikor egy bibliai ige rávilágított a te külön életedre?! Nem volt érdekes, amikor észrevettél valami felsőbb hatalmat, ami megóvott valami rossztól?!
Jézus az! Aki itt van. És hálát ad, és megáldja a kenyeret! És közösségre lép velünk. Segít, hogy megváltott emberekként továbblépjünk. Másképp, máshogy. Más minőségben.
- A visszaút
Jeruzsálembe más emberek tértek vissza. Más szívvel – más tervekkel, más érzelmekkel. Kicserélődtek. Pedig eltűnt Jézus!
A legjobb példa erre Péter. Az a tanítvány, aki, miután megtagadta Jézust, elveszítette magába vetett hitét, önbecsülését, összeomlott, belesüllyedt a reménytelenségbe. Aztán úgy harminc év múlva így ír egyik levelében: "Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre…". Irigyelni való változás. Péter változása a feltámadás napján kezdődik. Azon a napon, amikor az Atya feltámasztja a Fiút. Nem azzal, hogy látja Jézus üres sírját. Nem azzal, hogy híreket hallott másoktól, miszerint Jézus él. Hanem azzal, hogy találkozott a feltámadottal. Jézus megjelent a tanítványok között: békesség néktek! És Péter szívét kitörő öröm járta át: hát él, mégis él!
Hát mégis él! De vigyázat! Mindent át kellett értékelni! Nem a tanítványok elképzelése valósult meg! Izráel a rómaiak igája alatt, a főpap, Heródes még mindig a helyén. Ennél sokkal több történt! Jézus feltámadásával rést ütött a romlandóság, a pusztulás falán! Látni lehet valami más minőségű életet! Átszivárog az örökkévalóság. Új szívet kaptak, és hitet! Hogy ebben a romlott és fájdalmas világban romolhatatlant alkossanak! Hogy másként tájékozódjanak. Hogy értsék és lássák, ez csak az első lépés egy olyan világ felé, ahol nem lesz sírás, sem fájdalom, sem halál. Sem összegubancolódott életek, sem csalódások. Sem csüggedt utak Emmausba.
Ezt mutatta meg Jézus. Hogy a keresztje utat enged mindnyájunknak, hogy szabadon igent mondjunk a jóra, még akkor is, ha ez sokszor nehézséget jelent., sebeket, küzdést A feltámadás pedig az ember jövőjét mutatja meg, a létezésében teljesen megújított emberét!
Ezért futottak vissza közel 12 kilométert, és ott testvéreket találtak, akik szintén találkoztak a feltámadottal.
Fussunk mi is! És adjuk tovább! De előtte ne menjünk el a találkozás lehetősége mellett. Itt vagyunk Emmausban, egy hosszú kimerítő, csalódásokkal teli út után. Ne menjünk el úgy, hogy nem fogadjuk el Jézustól a kenyeret és a bort. Megtöretett testének és kiontott vérének ajándékát, Szentlelke megújítását. Hogy más szívvel menjünk tovább, mint akik valami olyan titkot tudnak, és valósítanak meg, amit a világ nagy része nem ismer. A bárány titkát, a világot meggyőző és átalakító szeretet titkát.
Csatlakozz!
Hozzánk szólás