Vallásos Ábrándozók

Adva van egy szemrevaló énekes és négy erdélyi legény, kik jól bánnak a hangszerekkel. Összeütöttek nekünk valamit. A lemezüket érdemes megvenni, jól keverik a népzenét a beat-tel,  jazz-el.

Szóval érdemes nemEZelni ezentúl.

Tegnap volt Hamvazószerda, elkezdődött a böjti időszak. A trendi fogalom most nem az önmegtartóztatás, hanem a tisztítókúra. Szóval elkezdődött a negyven napos tisztítókúra. Méregtelenítjük magunkat a Húsvétra.

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a böjttel, aztán elolvastam Anzelm Grün böjtről szóló könyvét. A hangsúly igazából nem is a méregtelenítésen és tisztítókúrán van, a hús és alkoholmentes táplálkozáson. Fontosabb a lélek önmegtartóztatása. De ez sem azért, hogy lelki tisztítást végezzünk, hanem az ünnepre készülődést teszi minőségivé, valódivá. És mindemellett tisztábbá teszi a gondolatokat, a testet, a lelket.

Jézus megkísértése a pusztában nem csak úgy lett, nem hirtelen ott termett a Kísértő, hanem negyven napos böjt előzi meg. Jézus negyven napig böjtölt, ekkor jelenik meg a Kísértő. Jézus szembenéz vele, szembenéz önmagával, szembenéz emberi gyengeségeivel. És győz önmaga és a Kísértő felett. Ez a böjt lényege. Szembenézni magammal, szembenézni a Kísértővel, szembenézni mindazzal, amivel eddig nem mertem. Az önmegtartóztatás, a böjtölés ezt segíti elő. Nehéz úgy böjtölni, ahogy Jézus is tette. Könnyebb egy divatos diétát megcsinálni, könnyebb tisztítókúrát végezni. Az csak a testet tisztítja, de az igazi böjt az egész életet. Ha böjtöltök, böjtöljetek, ahogy Jézus. Ne divatból, ne vallásoskodásból, hanem szívből.

Az USB Flash driver-ek sokszor mókás formában kerülnek a piacra, hogy a kedves vásárló érdeklődését felkeltsék. Nem csupán a tárhely fontos, hanem a stílus is. A kereszténységüket modernül felfogók ebben is tartani akarják a lépést, így már hozzáférhető a kereszt alakú pandrive is. Nekem nem tetszik, de mint tudjuk, ízlések és pofonok...

Gimis koromban szerettem az elborult zenéket, köztük a Korn-t is. Aztán ahogy változtam, lassan elhagytam a beofordulós, depresszív zúzásuk hallgatását. Ma akadtam rá egy bejegyzésre, amely leírja, hogy már a második Korn tag tért meg. Én örülök neki, de az biztos, hogy a kemény metál rajongói elhúzzák a szájukat a hír hallatán.

Érdekes a kemény muzsikát játszók Isten felé fordulása. Annak ellenére, hogy a rockzenét sátáninak tartják sokan, a mélyben Isten keresése húzódik meg. Sok dalszöveg az emberi lélek pokoli bugyraiba enged betekintést, és megmutatja, milyen az élet a Fennvaló nélkül. Nemhiába térnek meg rockzenészek, persze ha még időben döntenek és nem a drog vagy az alkohol végez velük.

A kérdés csupán az, hogy a megtérés után felhagynak a brutális muzsikával, beállnak egy keresztény zenekarba, vagy tovább zenélnek, mint eddig, de nem piálnak annyit?

Egyre több okom van félni, kétségbe esni, egyenesen tragikusnak látni a jövőt. A csapból is a válság folyik, nem érezhetem magam biztonságban az utcán, orvoshoz hiába megyek, mert rossz az egészségügy, ha iskolás gyerekem lenne, egyenesen rettegnék, hogy ne megverve és kifosztva jöjjön haza az iskolából. Minden okom megvan a félelemre. De mégsem félek. Nem azért mert vakmerő vagyok, sem merő utópisztikus optimizmus miatt, hanem hitemből fakadóan. Újra elmélkedve a nagyheti eseményeken, azon a válságon, ami végbement a tanítványokban, arra bíztat, hogy ne féljek, mert Atyám kezében vagyok. Még akkor is, ha elvesztem a munkám, a bank elárverezi a házam, mert nem tudok törleszteni, és így tovább. Atyám kezében vagyok. De nem csak én, hanem az egész világ. És ha nehéz idők elé is nézünk, végül a mennyei hon hazavár. És azt is tudom, hogy van értelme a szenvedésnek. Így leszek erősebb, tapasztaltabb. Áldozat nélkül nincs katarzis, nincs változás, nincs semmi csak kispolgári unalom. És azt is tudom, hogy ha az, akinek hatalmat adtunk a kezébe, visszaél hatalmával, jogunk van visszakérni ezt a hatalmat és másnak adni, hogy helyesen éljen vele. És azt is tudom, hogy ha mindezért, amiben hiszek és amiért felemelem a szavam, megkülönböztetést, gumibotot, magánzárkát is kapok, lelkem szabadságát el nem vehetik tőlem. És azt is tudom, hogy van feltámadás. És remény van bennem, hogy nemcsak Krisztus támadt fel, hanem ez a nemzet is feltámad egyszer. A hajnal közel...

Most a komolyzene vizeire evezünk. Ahogy egy japán játsza Háry Jánost. Hallgassátok Junko Sakimurát:

Bár nem kedvencem a sör, a reklámokat meg egyáltalán nem komálom ,de a Soproni az Soproni.

Nem tervezem nagy dolgokat írni, inkább én is kérni szeretnélek benneteket, akik olvastok:

Imádkozzatok, hogy ne fajuljanak el ebben az országban az indulatok jobban a mostaninál, s hogy megoldódjon a roma-kérdés, mert bárhova nézek, egyre inkább az a meggyőződésem: hamarosan vér fog folyni. A kézilabdás ügye elég durva indulatokat hozott felszínre.

Da pacem, Domine!

Az előzmény. A csütörtöki Magyar Nemzetben olvastam megrökönyödve: Caroline Petrie ápolónőnek felmondott a munkáltatója. Hogy miért ? Mert egy 79 éves betegének felajánlotta, hogy imádkozik érte. Ezek után felfüggesztették állásából, és fizetést sem kap, amíg nem születik döntés az ügyében...
Ennyi. Imádkozik érte. Ilyen nincs. Terrorista.

***

Caroline, mikor reggel felkelt, már tudta: ma meg fog történni, ma megteszi. A reggeli rutin még ment neki, de a teafőzéskor már görcsölt a gyomra. "Elég vagyok én ehhez?"  - kérdezte magától. Remegve ette reggelijét, a sonkástojásba csak belekóstolt, ott hagyta az asztalon a maradékot. Elővette rongyosra olvasott Szentírását, ez egy kis időre megnyugtatta. "Mennem kell. Ma van a nap. Megteszem." Férje bátorítólag nézett rá indulás előtt. Nem szóltak egymáshoz, csak a gesztusaik párbeszéde vibrált kettejük között. Caroline elindult.

Először bement a kórházba, a portás szerencsére nem vett észre semmit, sem a hangjának remegését, sem a zsebéből kikandikáló Gedeon Társaságos zsebméretű Újszövetséget. Mary, a kolléganője már gyanút foghatott. "Caroline, beteg vagy? Olyan sápadt vagy." "Nem, csak nem aludtam jól!" Caroline nem hazudott, egész éjjel csak forgolódott az ágyban, fejében a múlt vasárnapi prédikáció zakatolt: "Imádkozzatok a betegekért! Könyörögjetek értük! Vigyétek az Úr elé őket!"

J. bácsi volt az első. 8 éves nyugdíjas rendőr. Rendes ember, agyvérzése volt tavaly, már elég jól helyre jött. Beadta neki a gyógyszereket. Összemosolygtak. J. bácsi még mesélt dédunokáiról, a három éves Sarah-ról és a fél éves Muhammadról. Jó volt együtt, egymást erősítették. Caroline érezte, nem itt kell és nem most. Majd a következő betegnél.

Új helyre ment ezután. Amikor belépett az ajtón, már érezte a bensőjében feltörő tüzet, az elszánás lángjait! "Igen, megteszem, bármi történjék is!" Caroline beadta az előírt gyógyszereket, megetette a 79 esztendős beteget. Kicsit beszélgettek, nehéz teher volt az ápolton, a betegség kínozta. Nagy fájdalmai voltak. Félt az ismeretlentől. Caroline elvégzett mindent, majd elbúcsúzott. A beteg szomorúan intett utána. Caroline elindult, majd a küszöbtől visszafordult, visszament az ágy széléhez, megfogta a beteg kezét, majd megtette. Kimondta. Lassan, érthetően, visszavonhatatlanul. Egyszer és mindenkorra:

Imádkozni fogok magáért!

***

Ez azért kemény. Ott a messzi Egyesült Királyságban ez már nem hiszti.  Amikor karácsonykor az oxfordi önkormányzat azt az ajánlást adta ki, hogy ne a "Christmas" szót használják az ünnepre, hanem a "téli fény ünnepe" (?!) legyen, az szimpla ostobaság volt. A nővér esete még durvább. És egyre több ilyen van, az említett újságcikk több hasonló esetet megemlít. Az Oxford University Press ifjúsági szótárából kikerültek a keresztény szavak, például a püspök, apátság, keresztelés. A Heathrow repülőtéren egy alkalmazottnak megtiltották, hogy viselje a keresztjét.
A civilizált nyugat egy szelete túlliheg valamit. A baj annyi, hogy ez kirekesztés. A másság megtaposása. Egy ugrás a keresztényüldözés. Jó nagy ugrás, de nem lehetetlen.
Bár lehet, hogy Christine nővér veszélyes volt. Mocskos radikális hívő. Úgy kell neki. Ez tényleg komoly?...

***

Innen üzenem, hogy nagy bajban vannak az angolok. Mi imádkozunk értük is. Sőt, az itthoniak is remeghetnek, hisz radikális közösségeinkben mindig is imádkoztunk az ország, a világ vezetőiért.
Várhatom akkor a fekete autót? Veszélyes vagyok?

És íme néhány veszélyes, szélsőséges, aktív sejt a világ különböző tájairól:

Rettegj, világ! A keresztények a spájzban vannak. Biblia van nálunk és nem félünk használni!
 

Kronosz felfalja gyermekeit. Az Idő felmorzsol bennünket. Annyira túlpörgetjük saját hétköznapjainkat, hogy önmagunkra nem marad időnk. Az órák, napok, hetek, hónapok, évek kiperegnek az ujjaink közül. Állandóan loholunk valami után, de soha nem érjük el. És végül rádöbbenünk, hogy az egész életünk ezzel telt. Kronosz felfal bennünket.

Kairosz, a minőségi idő tud csak ezen változtatni.  Azok a pillanatok, események, alkalmak, amikor úgy érezzük, megáll az idő.

Az életemet nem tudom megvédeni a múló idővel szemben. Tehetetlen vagyok. Nem tudom sem megállítani, sem visszaforgatni. De egy fontosat tehetek: hagyom, hogy minőségivé változzon. Hagyom, hogy az örökkévalóság belépjen az életembe és örökkévalóvá tegyen egy-egy pillanatot. Hogy eggyé válhassak azzal ami volt, és azzal, ami lesz. Hogy ha testben nem, de lélekben időtlen legyek. Minden egyes minsőségi alkalom, mikor nem zárkózom el az isteni, az időn-kívüli elől, mikor hagyom, hogy átformálja az életemet, egy kicsit időn-kívülivé tesz engem is.

Krisztus igérete, hogy ha meghalunk is, élünk, ezt jelenti. Ha Kronosz fel is fal engem, a testem, az életem, az erőm, a lehetőségeim, mégsem tudja elpusztítani valódi lényemet, belső önmagamat, mert az már az időn-kívüli része. Mert beengedtem az életembe, és Ő maga örökkévalóvá formált.

Kronosz szorításában minden egyes lehetőség a Kairoszra, életet ment. Az enyémet. Ezért küzdök a magam egyszerű módján Kronosz ellen. Megállok, mikor szaladnom kellene. Csendet teremtek magam körül és magamban, mikor zajongani késztet. Befele és felfele figyelek, mikor szét akarja aprózni a figyelmemet. Ha nem ezt tenném rendszeresen, már rég széttépett volna. Nem könnyű, de szorgalmas gyakorlással sikerül. Ahogy a sivatagi atyák csinálták: "ülni, ülni és ülni". Nem tétlenül, hanem figyelve magamra és másokra. Figyelve a Belső Hangra. Ülni, mikor legszívesebben kiszaladnék a világból. Ülni, mikor nem akarok magammal szembesülni. Ülni, mikor minden és mindenki mozog, zsibong, rohan, tombol.

Egy ideje ülni tanulok. Nehéz, de szorgalmas gyakorlással egyre jobban megy.