feb 08 2009

Lélekápoló - Idő

Kronosz felfalja gyermekeit. Az Idő felmorzsol bennünket. Annyira túlpörgetjük saját hétköznapjainkat, hogy önmagunkra nem marad időnk. Az órák, napok, hetek, hónapok, évek kiperegnek az ujjaink közül. Állandóan loholunk valami után, de soha nem érjük el. És végül rádöbbenünk, hogy az egész életünk ezzel telt. Kronosz felfal bennünket.

Kairosz, a minőségi idő tud csak ezen változtatni.  Azok a pillanatok, események, alkalmak, amikor úgy érezzük, megáll az idő.

Az életemet nem tudom megvédeni a múló idővel szemben. Tehetetlen vagyok. Nem tudom sem megállítani, sem visszaforgatni. De egy fontosat tehetek: hagyom, hogy minőségivé változzon. Hagyom, hogy az örökkévalóság belépjen az életembe és örökkévalóvá tegyen egy-egy pillanatot. Hogy eggyé válhassak azzal ami volt, és azzal, ami lesz. Hogy ha testben nem, de lélekben időtlen legyek. Minden egyes minsőségi alkalom, mikor nem zárkózom el az isteni, az időn-kívüli elől, mikor hagyom, hogy átformálja az életemet, egy kicsit időn-kívülivé tesz engem is.

Krisztus igérete, hogy ha meghalunk is, élünk, ezt jelenti. Ha Kronosz fel is fal engem, a testem, az életem, az erőm, a lehetőségeim, mégsem tudja elpusztítani valódi lényemet, belső önmagamat, mert az már az időn-kívüli része. Mert beengedtem az életembe, és Ő maga örökkévalóvá formált.

Kronosz szorításában minden egyes lehetőség a Kairoszra, életet ment. Az enyémet. Ezért küzdök a magam egyszerű módján Kronosz ellen. Megállok, mikor szaladnom kellene. Csendet teremtek magam körül és magamban, mikor zajongani késztet. Befele és felfele figyelek, mikor szét akarja aprózni a figyelmemet. Ha nem ezt tenném rendszeresen, már rég széttépett volna. Nem könnyű, de szorgalmas gyakorlással sikerül. Ahogy a sivatagi atyák csinálták: "ülni, ülni és ülni". Nem tétlenül, hanem figyelve magamra és másokra. Figyelve a Belső Hangra. Ülni, mikor legszívesebben kiszaladnék a világból. Ülni, mikor nem akarok magammal szembesülni. Ülni, mikor minden és mindenki mozog, zsibong, rohan, tombol.

Egy ideje ülni tanulok. Nehéz, de szorgalmas gyakorlással egyre jobban megy.


A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr11930316

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vallásos Ábrándozók 2009.02.08. 21:37:54

CtrlAltDel 6. - Kairosz  {khronosz}Az ógörögben a múló időt jelenti. Az időt, ami múlik, ha akarjuk, ha nem. Ami születésünkkor  (fogantatásunkkor?) felkapott minket, és csak visz magával, sodor. Én mindig egy folyónak képzelem el, néha kel…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása