Az előzmény. A csütörtöki Magyar Nemzetben olvastam megrökönyödve: Caroline Petrie ápolónőnek felmondott a munkáltatója. Hogy miért ? Mert egy 79 éves betegének felajánlotta, hogy imádkozik érte. Ezek után felfüggesztették állásából, és fizetést sem kap, amíg nem születik döntés az ügyében...
Ennyi. Imádkozik érte. Ilyen nincs. Terrorista.
***
Caroline, mikor reggel felkelt, már tudta: ma meg fog történni, ma megteszi. A reggeli rutin még ment neki, de a teafőzéskor már görcsölt a gyomra. "Elég vagyok én ehhez?" - kérdezte magától. Remegve ette reggelijét, a sonkástojásba csak belekóstolt, ott hagyta az asztalon a maradékot. Elővette rongyosra olvasott Szentírását, ez egy kis időre megnyugtatta. "Mennem kell. Ma van a nap. Megteszem." Férje bátorítólag nézett rá indulás előtt. Nem szóltak egymáshoz, csak a gesztusaik párbeszéde vibrált kettejük között. Caroline elindult.
Először bement a kórházba, a portás szerencsére nem vett észre semmit, sem a hangjának remegését, sem a zsebéből kikandikáló Gedeon Társaságos zsebméretű Újszövetséget. Mary, a kolléganője már gyanút foghatott. "Caroline, beteg vagy? Olyan sápadt vagy." "Nem, csak nem aludtam jól!" Caroline nem hazudott, egész éjjel csak forgolódott az ágyban, fejében a múlt vasárnapi prédikáció zakatolt: "Imádkozzatok a betegekért! Könyörögjetek értük! Vigyétek az Úr elé őket!"
J. bácsi volt az első. 8 éves nyugdíjas rendőr. Rendes ember, agyvérzése volt tavaly, már elég jól helyre jött. Beadta neki a gyógyszereket. Összemosolygtak. J. bácsi még mesélt dédunokáiról, a három éves Sarah-ról és a fél éves Muhammadról. Jó volt együtt, egymást erősítették. Caroline érezte, nem itt kell és nem most. Majd a következő betegnél.
Új helyre ment ezután. Amikor belépett az ajtón, már érezte a bensőjében feltörő tüzet, az elszánás lángjait! "Igen, megteszem, bármi történjék is!" Caroline beadta az előírt gyógyszereket, megetette a 79 esztendős beteget. Kicsit beszélgettek, nehéz teher volt az ápolton, a betegség kínozta. Nagy fájdalmai voltak. Félt az ismeretlentől. Caroline elvégzett mindent, majd elbúcsúzott. A beteg szomorúan intett utána. Caroline elindult, majd a küszöbtől visszafordult, visszament az ágy széléhez, megfogta a beteg kezét, majd megtette. Kimondta. Lassan, érthetően, visszavonhatatlanul. Egyszer és mindenkorra:
Imádkozni fogok magáért!
***
Ez azért kemény. Ott a messzi Egyesült Királyságban ez már nem hiszti. Amikor karácsonykor az oxfordi önkormányzat azt az ajánlást adta ki, hogy ne a "Christmas" szót használják az ünnepre, hanem a "téli fény ünnepe" (?!) legyen, az szimpla ostobaság volt. A nővér esete még durvább. És egyre több ilyen van, az említett újságcikk több hasonló esetet megemlít. Az Oxford University Press ifjúsági szótárából kikerültek a keresztény szavak, például a püspök, apátság, keresztelés. A Heathrow repülőtéren egy alkalmazottnak megtiltották, hogy viselje a keresztjét.
A civilizált nyugat egy szelete túlliheg valamit. A baj annyi, hogy ez kirekesztés. A másság megtaposása. Egy ugrás a keresztényüldözés. Jó nagy ugrás, de nem lehetetlen.
Bár lehet, hogy Christine nővér veszélyes volt. Mocskos radikális hívő. Úgy kell neki. Ez tényleg komoly?...
***
Innen üzenem, hogy nagy bajban vannak az angolok. Mi imádkozunk értük is. Sőt, az itthoniak is remeghetnek, hisz radikális közösségeinkben mindig is imádkoztunk az ország, a világ vezetőiért.
Várhatom akkor a fekete autót? Veszélyes vagyok?
És íme néhány veszélyes, szélsőséges, aktív sejt a világ különböző tájairól:
Rettegj, világ! A keresztények a spájzban vannak. Biblia van nálunk és nem félünk használni!