Vallásos Ábrándozók

1.

Hittaóra, ismétlés. A sorminta: mely bibliai személyekről is tanultunk az elmúlt évben? Hol könnyebben, hol nehezebben, de jöttek a nevek: Mózes, Áron, Józsué, Gedeon, Sámson, Dávid, Salamon... Itt akadtunk el.

-Volt még valaki! Egy érdekes ember...
-? ... Király volt?
-Nem. De volt dolga eggyel, aki nem volt jó király...
-Próféta volt?! Csodákat is tett! Tudom már! Nem jut eszembe a neve...
-Nem baj! Úgy hívták, Illés.
-Aha! Tényleg! Őt sodorta el az a tüzes szekér!

2.

Egyszer volt két konfirmandus tanítványom (ekkora volt a kis szórványcsoport), akikkel valahogy nem találtuk az összhangot. Próbáltam mindent, viccestől a szigorúig, de nem volt foganatja. Aranyosak voltak, vidámak, de valahogy az élet lényegesebb és komolyabb fele messzire elkerülte őket, még annál is jobban, mint átlagos kortársaikat. Egyszerűen nem ment a dolog, ráadásul az alapdolgok sem maradtak meg - kb. egy óra volt az az idő, amíg megtalálhatók voltak az adatok, utána delete ott bent... Hogy a kiégést elkerüljem, cinikusra vettem a figurát, a jó hangulat megmaradt, és túléltük az órákat.
Egyik alkalommal az Atyáról, mint teremtőről tanultunk. Elmeséltem a bibliai sztorit a teremtésről, alaposan végigvettük, lépésről lépésre. Az alapos kivesézés után egy két tisztázó kérdés következett. Ment is döcögve, míg:

-Akkor, láttuk, hogy zajlott le a hét nap! Ki a teremtés koronája? Ki az, aki a megteremtett élőlények közül a legfejlettebb? - fordultam egyikőjükhöz.
-Öööö... Isten? - kérdezte zavartan.
-?! Nem. - mosolyogtam - tényleg Ő a legnagyobb, aki létezik, de itt most teremtményekről van szó. Azok közül, akiket megalkotott, ki áll a legközelebb hozzá?
-...
-Segítek - mondtam, és gondoltam - ... Három lehetőséged van: a: kvarckristály; b: a nyúl; c: az ember. Na melyik a teremtés koronája?
-Öööö... A nyúl?!

Na itt kiszakadt belőlem és csoporttársából a nevetés. mentségemre legyen mondva, pár másodperc pislogás után ő is kacagott, rájött a megfejtésre...

FRISS! A helyes válasz itt most tényleg a nyúlon túl volt...

...nehéz időket élünk.

A válság már nem egy forgatókönyv, nem politikai/közgazdasági/metafizikai fogalom, hanem megfogható, égető, mindennapi tényező. Látjuk, éljük. Átéljük. Én is, legfőképpen (még) a környezetemben, mind több ember bajvívását látom - hitellel, elvesztett munkával, pénztelenséggel. Közben távolabbra nézve az egyre több mélybe csúszó ember, az egyre több alkohol, a rablások, a kilátástalanság. De ezt úgyis tudjátok...
Aztán itt az úgynevezett kormány agóniája. Már nem fáj, hanem kínosan nevetséges. Mintha egy Monty Python darabot néznék. Iszonyat! De ennyi elég erről is, úgyis tudjátok...
És még tavaszhiány is van! Egyébként sem vagyok jóba a téllel, de ez most már elviselhetetlen, szél és hideg. Hideg és szél. De ezt is élitek...

Talán mindez közrejátszik abban, hogy kevesebbet írok. Nem tudom.

Na ebbe a helyzetbe pottyant be egy rendkívül jó kezdeményezés! A miner.hu kereső-fájáról kihajtott egy keresztyén ág is. Ránktaláltak! Most van egy tér, ahova gyűlünk, mi, keresztyén tematikájú, célirányos blog.
Mert vagyunk. Hisz Péter és András halászhálója kompatibilis a világhálóval. Kicsit nagyobb. A lényeg: nézzétek, kóstolgassatok róla.

A világbatekintés bátorsága vállalja a monitorokat is.

Aztán majd egyszer színről színre meglátjuk, mi is ez az egész...
 

Én is kezdek kétségbe esni. A csapból is a válság folyik, de ha elzárom, attól még nem szűnik meg. Bekúszik a gondolataimba, a mindennapi teendőim közé. Ott van, mikor reggel kinyitom a szekrényt, ha mosogatok, engem figyel a lefolyóból, ha olvasok, ott van  a sorok közt. És ettől az én életem is kezd egyre bizonytalanabbá válni, holott jelenleg nem fenyeget munkanélküliség. Valaki vagy valami azt akarja elérni, hogy féljek, rettegjek, húzzam be vállaim közé a fejem és pislogjak, mint nyuszi a fűben.

Én azt mondom, hogy nem. Nem vagyok hajlandó félni. Nem vagyok hajlandó attól rettegni, hogy mit hoz a holnap. Elég volt. És mikor erre ráeszméltem, ezt kimondtam, felismertem a helyzetet. Negyven nap a pusztában. A Kísértő újult erővel támad. Itt somfordál körülöttem, bekúszik a gondolataim, érzéseim közé és el akar lehetetleníteni, meg akar kötözni, el akar csábítani. A válság jó eszköz erre. De én nemet mondok. Tudom, hogy nincs itt maradandó városunk és az eljövendő Krisztust várjuk. Ez segít felülemelkedni a gondokon, és erőt ad. És azt is tudom, hogy ha a mező virágaira van gondja az én Atyámnak, akkor rólam sem felejtkezik el. Nincs mitől félni. Még ha mindenem el is vesztem, nincs mitől félni. Nem a félelem lelkét kaptam, hanem az erő és igazság Lelkét...

Nem is tudom, miért nem ajánlottam nektek eddig Omar Faruk Tekbilek zenéjét. Tavaly Isztambulban és Jordániában rabja lettem a török és közel-keleti kultúrának, aminek szerves része a zene, s ennek egyik jeles képviselője Omar Faruk Tekbilek. Kb. egy éve hallgatom a zenéit, és nem tudtam megunni. Honlap a név alatt, alább némi ízelítő.

Nemrég találtam rá erre a honlapra. Érdemes elolvasni, mit is akarnak. Én örülök, mert végre kampányolnak valami mindenki számára elfogadható, pártpolitikán felül álló témában. Nézzétek meg a videókat!

Bizonyára ti is olvastátok, láttátok mi történt. Nem ezt akarom tovább rágcsálni, hanem egy elgondolkodtató véleményt osztok meg veletek.

Pénteken elmentünk bevásárolni. Mielőtt elindultunk volna, előkerestük a kokárdákat, kitűztük a hajtókáinkra, aztán elindultunk. Rajtunk kívül csak egy-két emberen láttam kokárdát, dehát péntek van - gondoltam - még nem teszik ki. A vásárlás végén a pénztáros látva a kitűzött trikolort, felbátorodott és elmondta panaszát: tegnap végigjárt rengeteg üzletet, de sehol nem talált kokárdát. Nem lehet kapni. Egyetlen megoldás, ha a méteráruban vesz szalagot és maga varrja meg.

Nem lehet kokárdát kapni. Nem tudom, hogy felétek mi a helyzet, de itt, nálunk nincs. Eljutottunk arra a szintre, hogy márc. 15-én csak azok tűzik ki a három legfontosabb színt, akik a régit szedik ilyenkor elő vagy rendelkeznek elég kézügyességgel és van a közelükben méteráru bolt. Remélem, megérem még, hogy a kokárda használata nem kirívó dolog lesz, hanem mindenki kitűzi a kabátjára (pártpolitikától függetlenül), és lehet kapni többféle méretben, akár tucatjával. Számomra ez az egység, az együvé tartozás jele minden magyarral. A másokat gyűlölővel, a másokat szeretővel, a más vallásúval, az istentagadóval, az értelmiségivel,  a kétkezi munkással, az egészégessel, a beteggel, a határon innen és túl vagy többezer kilométer távolságban élővel. Mindenkit buzdítani fogok a kokárda viselésére, hogy tényleg igaz legyen az elcsépelt szlogen: Itthon otthon vagy!

***

...és elhatározta, hogy megfordítja az irányt.
"Mindig lentről kezdi felfele az ember. Előszöra por, a mocsok, az elhajított cigarettacsikkek... Így az arcok is szürkébbek. A házak felső emelete, a homlokzat érdektelen, erő sincs hozzá már. Az ég kékje egyenesen dühítő. Van pofája vakító tisztasággal kékleni!"
Nem jó ez így. Elhatározta, megfordítja a folyamatot. Fentről indul. Emelt fejjel kezdődik a befogadás. Még akkor is, ha borús az ég, ha szürke. Hisz az ég őszintén, tisztán sötét, beavatkozás nélkül, nem az ember festi át. Romlatlanul olyan, épp akkor. Bármikor.
Döntött, kipróbálja. Fentről lefelé. Mert védeni akarja magát. Erős akar lenni, más. Inkább az ég rokona. Osztozni akar a házak magasának ismeretlenségében. Már minden grafittit ismer itt lent, minden foltot, málladékot. Oda fel akar tartozni. A fenti recéket, kacskaringókat vágyik ismerni.
Ki akarja húzni legalább addig, amíg tavasz lesz. Döntött.
"Nincs tavasz. Elmarad. A jegyek beválthatók. Széttéphetők. Beszánthatók. De túlélem. Mint a huszadik századot. Hisz akkor száz évig nem volt tavasz. Mégis túléltük valahogy."
Elhatározta, megfordul az irány...

***
 

Ilyen volt, amikor még beléptem az ismeretlenbe...

Aztán jöttek az írások, kisebb-nagyobb szünetekkel. Élveztem, hogy kaotikusan ki lehet írni mindent - hol jobban, hol gyengébben. És valahogy, társaimmal együtt néztük, ahogy arca lesz ennek az oldalnak, hangja lesz. Így érdemes.

Aztán egy ideje nincs szavam, ami ide szólna. Többször leültem, elkezdtem, és nem ment. Az már nem megy, úgy már nem megy. Lehet, hogy csak egy ideig, ki tudja? Mindenesetre szabadon, görcsök nélkül lehet csak.

Lehet, hogy változom? Lehet, hogy a környezetem, a népem, a világom engem elérő hatása ez? Lehet, hogy csak a böjt miatt? Vagy a tél? Nem tudom.

Mást fogok, másként, más hanggal. Szeretnék... Mert egy ilyen oldal, ennyi idő után felelősség. És nincs kompromisszum, csak őszintén megy.

***

Mert mi is a böjt.

...

Vállalt csend.
Csendben maradás.
Csendben maradni tudás.

Szabadság.
Szabadulni tudás.
Szabadítás.

Ön-uralom.
Idő-uralom.
Akarat-uralom.

Tisztulás.
Tisztánlátás.
Látástisztulás.

Megtorpanás.
Várakozás.
Továbblépés.

Bátorság.
Lemondás.
Diadal.

...

***

John Cage: 4'33"