Az előző bejegyzés volt az utolsó csepp a poharamba, mitől túlcsordult, avagy az a néhány gondolat, amitől átszakadt bennem a már régóta rozoga gát, és most ideömlesztem mindazt, ami hirtelen előtör a nép-népbutítás-hogyan jövök én ehhez témával kapcsolatban.
Szinte már az összes csapból az folyik, hogy valami nem jó, valami nincs rendjén ebben az országban, stb. Aztán kielemezzük, kommenteljük, hümmögünk fölötte és megy minden szépen tovább a maga útján. Azaz nem megy, hanem marad. És mikor ezzel szembesülünk, jönnek a közhelyek, ez a nép ilyen, magyar mentalitás, etc.
Kedveseim! A nép nem egy elvont fogalom, hanem mi vagyunk, te és én és ő. MI. A felelősség minket (is) terhel. Amikor csak hőbörögni kell, akkor sokan vagyunk, amikor ki kell menni az utcára (nem hőbörögni, dobálózni, hanem véleménynyilvánítani), akkor erősen megcsappan a csapat, s ha még azt is be kell vállalni, hogy másoknak nem tetszik a véleményem és ezért akár gumibottal is megsimogathatnak, no, akkor csak páran állunk a grundon. Aztán a lecsengés után mindenki magyarázkodik, hogy miért nem volt ott, miért nem vállalta be. De a lényeg nem változik. Marad minden.
Két kiutat látok, mindkettő nehéz. Az első Weöres Sándor találó mondata: ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg magad. Így kezdődik egy szebb és jobb világ építése. Ez nekünk erősségünk, hiszen a krisztuskövetés folyamatos belső változást, javulást jelent.
A másik pedig az öszefogás. Mindenféle szinten. Ez valamelyest az elsőből következik. Megváltozom és képes leszek/vagyok összefogni és az érdekeimet képviselni, érvényesíteni, miután kötelességeimet letudtam. És így akár az egész ország képes nemet mondani mindarra, ami hazug, élősködő, ami népbutítás, ami rombol, ami szegénnyé és éhezővé tesz. S talán a távoli jövőben még nemzetté is tud formálódni a nép, az istenadta nép.
Ám ha ez nem valósul meg, akkor biza tovább virágzanak a celebek által "feldobott" műsorok, s mi nem fogunk sokban különbözni a fenti műalkotáshoz "modellt álló" alakoktól.
Miről is szól a mindennapi közbeszéd?
-"Celebeket" küldenek Argentínába, ahol is nagy pénzért csípik őket az itthoninál nagyobb szúnyogok.
- Bulvárüstökösök etetik egymást viccesnek tűnő módon mindkét nagy kereskedelmi csatornán.
- Berényiék nem férnek a jólétbe, ezért szívatják egymást.
- Gyurcsány legújabb vicce/túlélőszemfényvesztése a Nemzeti (majdnem)Csúcs.
- Az MDF megvett kilóra egy nem túl normális képviselőt.
stb.stb.stb.
Túl a porhintésen, HALLÓ, FIGYEL VALAKI?! MAGYARORSZÁGON 100.000 (SZÁZEZER) EMBER ÉHEZIk¤!
Jóreggelt!
¤: éhezik, azaz nem az a problémája, hogy Marsot vagy Milkát vegyen a szupermarketban, vagy, hogy pulykamell vagy lazac, de nem is az, hogy a Ráma margarin helyett csak kékcsíkos Tesco gazdaságos jutott. Konkrétan nincs mit ennie, ha van, örül bárminek. Jelentem ez 1 % (száz emberből egy!), és azoknak a száma, akik nem esznek eleget, 5-600.000.
{szjaki kámingáutja után szeretettel...}
Érdekes. Nem nagyom tudom magamat bloggerként meghatározni. Számomra ez az elnevezés egy olyan embert takar, aki már-már főállásban ír mindig-mindenről, kommentel, ahol csak tud, posztol éjt nappallá téve. Én csak kirándulok ide, és néhanapján kilököm a virtuális térbe, ami kikívánkozik. Ez azt is jelenti, hogy ha épp egy nap nem írok, még el tudok aludni... De, ha az a kézenfekvő magyarázat a blogger kifejezésre, hogy ti. az a blogger, aki blogba írogat, akkor vállalom.
Jómagam egyébként szintén zenész lelkipásztor lennék, egy vidéki nagyvárosban. szjakival ellentétben az én neveltetésemben nem játszott szerepet semmiféle történelmiegyházas hagyomány (a keresztelésemen kívül egyszer úgy 10 évesen egy éjfélimise becsúszott), 14 évesen kerültem be egy református gyülekezet ifjúsági körébe, aholis ottragadtam. Választottam és döntöttem: a kaotikus világot ellenpontozó közösség mellett, aztán az engem elfogadó/befogadó egyház mellett, végül Jézus mellett - aki a közösségben, az egyházban szólítgatott elébb. Most pedig lelkészként próbálkozok segíteni másoknak, hogy hasonló tapasztalatokban legyen részük... A bellajazz nicknév összefoglalva egy elsőgenerációs református keresztyént, egy életvándort, egy lelkészt takar, egy zeneszerető embert, egy író-olvasó értelmiségit, egy szürkemagyart. Egy papot, aki politizál is... (erről később egyszer többet).
Végül mitológiátlanítanám (köszi Bultmann!) blogunk születését is. Mielőtt bárki azt hinné, hogy egy vasárnapi istentisztelet után megszólított minket egy kérub, majd parancsba adta, hogy legyünk a blogoszféra prófétái, a világháló Jeremiásai - el kell, hogy mondjam, nem így történt. De nem is valami egyházi összesküvés, valami klerikalista webfelforgatás lenne ez, távol álljon tőlünk! Ez a blog hirtelen felindulásból született. Ugyanis van egy kis baráti közösségünk, ahol is évek óta köríméleken és élőszóban születnek a jobbnál-jobb vélemények, gondolatok, és mi szjakival arra gondoltunk, ebből akár egy blog is lehetne - nyitva kifelé. Nemsokkal rá már meg is történt a születés: szjaki első bejegyzésével... A kívülreírás nagyrészét ketten vittük véghez, de voltak itt már vendégleütések is, és azon vagyunk, hogy csatlakozzanak hozzánk mások is!
Most, egy év után reménység szerint a Lélek lektorálásával indulunk tovább!
Így állunk hát, és ha már kép, legyen kép itt is:
Játék: Aki a legtöbb hasonlóságot találja eme kép és szjaki bejegyzésének képes fele között, jutalmat kap. Megfejtéseket e-mail-ben kérjük!
Ígértük, hogy lesz egy éves virtuális ömlengésünk évfordulója kapcsán némi múltbanézés, összegzés, legfőképp meglepetés. Íme. Ez itt az. Meglepetés. Bár bellajazz nem tartja fontosnak valódi kilétünk felfedését, lévén ez blog és nem személyes honlap, én ezentúl csak úgy alszom nyugodtan, ha némi infómorzsát elhullajtok magamról/rólunk. Ha bloggertársam hevesen tiltakozik majd, megengesztelem.
Annyi már bizonyára kétségkívül egyértelmű, hogy a történelmi felekezetek helvét irányzatához tartozom, szépen mondva református, csúnyán szólva kálomista vagyok. Kaptam is ezt, meg nem is, tetszik is, meg nem is, el is fogadom, meg vitázok is vele. Nem idántitáskrízis szintjén, de állandó önmagamra, másokra, egyházamra, hitemre, országomra kérdezéssel. Újra és újra, mert minden egyes kérdésfeltevés mögött meghúzódó nyugtalan válaszkeresés közelebb visz Isten Szeretetéhez és Igazságához, no meg önmagam megismeréséhez.
Egyes bejegyzések sejtetik, hogy nem csupán mezei egyháztagként bocsátom a virtuális valóságba jobb-rosszabb gonolataimat, hanem azzal az áldással (ami sokszor átoknak tűnik), hogy kicsiny egyházam szolgáló lelkésze vagyok. Hú, most kapaszkodtok, egy pap is írogat, de büszkén húzom ki magam, és nem érzem magam egyedül, hiszen bloggertársam is hasonló minőségben éldegél (ajjaj, most lelepleztem!), és a jezsuiták is blogolnak erősen, s minőségükben, gondolatiságukban közel állnak hozzánk az olvasott bejegyzések alapján.
Végezetül egy kép, ami az előző születésnapi bejegyzés írása közben készült, s melyen a bejegyzés íróját láthatjátok, amint vért izzad néhány sor kiötlésén.
.jpg)
Mai elmélkedésem közben olvastam, a jezsuitáknál ezt:
Habakuk próféta a hívők zavarodottságának adott hangot a gonoszság misztériuma láttán (1,13): "Miért tekintesz hát e hitszegőkre, miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?" Mikor azt olvasom az újságban, hallom a hírekben és látom, hogy korrupt, kegyetlen és fondorlatos emberek lelépnek, felhúzom magam a talányon. Miért gyarapszanak a bűnösök?
Uram, Te türelemre intetted Habakukot: "az igaz élni fog hűségéért". Jézus is erről beszélt; a konkoly együtt növekszik a búzával, de végül Isten aratja le mindkettőt. Sőt, Jézus azt mutatta meg, hogyan kell a szenvedés és halál, a csalás és gonoszság elé állni - a szeretet az, ami legyőzi őket.
Segíts ehhez a türelemhez, segíts erre a szeretetre.
___________________________________________________________________
Gondolatok a pénzügyi válság kapcsán
Eza pénzügyi zűrzavar kétféleképpen érinti imámat, Uram.
Néha erkölcsi felháborodást érzek a nagy halak egyre növekvő telhetetlensége miatt, aki a gyengék rovására akarják még tovább növelni nyereségüket. Abban bízom, hogy lehull a hályog szemükről és meglátják az emberek valós világát, és észreveszik kapzsiságuk hiábavalóságát, mely egyre több és több pénz birtoklására vágyik. " Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?" (Mk 8,36) De tudom, hogy az ilyen felháborodás nem mindig a Lélek indíttatásából származik, lehet inkább káröröm, aminek kevés köze van a jótékonysághoz. Meg kell nézzem jobban.
Máskor félelem és bizonytalanság lesz úrrá rajtam magam és szeretteim miatt. Ez önmagamra irányítja tekintetemet. A bizonytalanság önzőbbé tesz, és kevéssé gondolok mások szükségleteire, felemészti emberségemet, elhomályosítja fogékonyságomat az emberek iránt, hogy fontosabbak a pénznél? Vagy az egész világra kiterjedő kavarodás erősíti együttérzésemet? A szegénység nem önmagában jó, hanem csak akkor, ha Isten iránti mélyebb bizalomra vezet, ami a nagylelkűség édestestvére: ritka kegyelem - emlékezzünk Jézus csodálatára a szegény özvegy két fillére kapcsán (Mk 12, 41-43).
Jópár bejegyzéssel ezelőtt néhány képet raktam fel, amik bennünket, keresztyéneket "égettek". Most azonban olyat találtam, ami tuti, hogy nem a gagyi keresztyén propaganda terméke, sőt tán elemi szükségletünk és vallásos érzékenységünk szembeállítására törekszik. Várom a véleményeket.
Egy éve kezdtük a virtuális térbe küldeni "zavaros" gondolatainkat. Eme alkalomból a bal felső sarok némileg megújult, s nemsokára a teljes felület re-formálásnak lesz alávetve (blog semper reformanda). Születésnapi jókívánságokat a megadott emilcímre várjuk!
Bellajazz & Szjaki
Október a reformáció hónapja – hirdetik immár harmadik éve a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által koordinált rendezvénysorozat plakátjai. Az idén – a Biblia évében – témacímet is kapott a program: Bibliával a mindennapokban. Arra nézvést nem találtam ugyan statisztikai adatot, hogy kis hazánkban hányan forgatják napi rendszerességgel a könyvek könyvét, de mint tudjuk, a Szentírás primátusát 1517-ben tételesen is kinyilvánító Luther Márton reformátori működése óta ennek már nem feltétele a görög vagy a latin nyelv ismerete.
Komolytalan és igaztalan volna persze azt sugallni, hogy a protestáns felekezetekhez tartozók mindmáig közelebb tudhatják magukat Isten igéjéhez, ám az kétségtelen, hogy a sola scriptura elvét valló – vagyis egyedül a Szentírásra hagyatkozó – reformált egyházak hívei nem is igényelnek más fogódzót a valamikor Krisztus után 400 körül kánonba foglalt Ó- és Újszövetség betűinél. Ezzel elhatárolják ugyan magukat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás mellé helyez, arról azonban nincs szó, hogy a katolikus anya(szent)egyház a Szentírás fölé helyezne bármilyen doktrínát.
A 19. század végén kibontakozott ökumenikus mozgalomnak kétségkívül voltak (és még lehetnek is) megtorpanásai, mármint a teológiai különbözőségek összefésülésére hivatott egyházi fórumok dialógusában. Jó reménységgel állítható ugyanakkor, hogy azokban a helyi közösségekben, amelyekben természetessé vált a felekezetközi párbeszéd, az ökumené visszafordíthatatlan folyamat. Ezekben a közösségekben mára bízvást kiderült, hogy az alapvető hitelveket illetően sokkal több köti össze a keresztény egyházakat, mint ami szétválasztja őket. Egy fórumbeszélgetésen Nagypál Szabolcs katolikus teológus fejtette ki, hogy keresztény közösségeink biblikus látása, teológiája tulajdonképpen 99 százalékban azonos, és mégis az az egyszázaléknyi különbözőség az identitásképző elem.
Mindazonáltal nálunk, Magyarországon keresztény és keresztyén körökben egyaránt nagy az igény a kilátásba helyezett közös katolikus-protestáns bibliafordításra. Bár megvalósítására a közelmúltban történtek apró lépések, a Magyar Bibliatársulat Alapítványtól kapott információnk szerint még mindig inkább csak a szándék szintjén fogalmazódik meg a "projekt" terve.
Hogy viták jócskán lesznek a közös munkában, az nem vitás. Példának okáért Pál apostol Timóteushoz írott második levelében egy alapvető fontosságú igeszakasz a protestáns fordítású Bibliában így olvasható: "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."
Ugyanez a két vers (2Tim. 3,16-17) a katolikus Szent István Társulat által kiadott Bibliában ekképpen áll: "Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen."
Talán épp az idei Biblia-évben tapasztalt – eddig jelzésértékűen kifogástalannak mondott – együttműködés hoz fordulatot az ökumenikus bibliafordítás ügyében. Mindenesetre le kell szögeznünk, hogy élő hitre nem a szöveg betűjének, hanem szellemének, egészen pontosan a Szentlélek Isten kegyelmének jóvoltából juthat a Krisztust kereső. És mert az apostol szerint "a hit hallásból van", nincs mit csodálkoznunk azon, hogy sokakat (legtöbbeket) élő szóval tett bizonyságtételek, igehirdetések vezetnek hitre. Meglepőnek legfeljebb azt találhatnánk, hogy a hitükben személyes istenélménnyel megerősödött keresztények mennyire azonos válaszokat olvasnak ki kérdéseikre a Bibliából – a fordítási különbözőségek ellenére is. És nem mellesleg függetlenül koruktól, környezetüktől, iskolázottságuktól, rendbéli-rangbéli hovatartozásuktól, sőt többnyire függetlenül attól is, hogy mely keresztény felekezetben találtak testvéri közösségre.
Jut eszembe, azon a már említett teológiai különbözőségeket feszegető fórumon hangzott el az is, hogy "nem egyházhoz, hanem Krisztus keresztjéhez kell minél közelebb törekednünk – s akkor egymáshoz is egyformán közel leszünk".
T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztője
(Forrás: Magyar Hírlap, 2008. október 11.)
Csatlakozz!
Hozzánk szólás