okt 14 2008

Blogger vagyok-e?

{szjaki kámingáutja után szeretettel...}

Érdekes. Nem nagyom tudom magamat bloggerként meghatározni. Számomra ez az elnevezés egy olyan embert takar, aki már-már főállásban ír mindig-mindenről, kommentel, ahol csak tud, posztol éjt nappallá téve. Én csak kirándulok ide, és néhanapján kilököm a virtuális térbe, ami kikívánkozik. Ez azt is jelenti, hogy ha épp egy nap nem írok, még el tudok aludni... De, ha az a kézenfekvő magyarázat a blogger kifejezésre, hogy ti. az a blogger, aki blogba írogat, akkor vállalom.

Jómagam egyébként szintén zenész lelkipásztor lennék, egy vidéki nagyvárosban. szjakival ellentétben az én neveltetésemben nem játszott szerepet semmiféle történelmiegyházas hagyomány (a keresztelésemen kívül egyszer úgy 10 évesen egy éjfélimise becsúszott), 14 évesen kerültem be egy református gyülekezet ifjúsági körébe, aholis ottragadtam. Választottam és döntöttem: a kaotikus világot ellenpontozó közösség mellett, aztán az engem elfogadó/befogadó egyház mellett, végül Jézus mellett - aki a közösségben, az egyházban szólítgatott elébb. Most pedig lelkészként próbálkozok segíteni másoknak, hogy hasonló tapasztalatokban legyen részük... A bellajazz nicknév összefoglalva egy elsőgenerációs református keresztyént, egy életvándort, egy lelkészt takar, egy zeneszerető embert, egy író-olvasó értelmiségit, egy szürkemagyart. Egy papot, aki politizál is... (erről később egyszer többet).

Végül mitológiátlanítanám (köszi Bultmann!) blogunk születését is. Mielőtt bárki azt hinné, hogy egy vasárnapi istentisztelet után megszólított minket egy kérub, majd parancsba adta, hogy legyünk a blogoszféra prófétái, a világháló Jeremiásai - el kell, hogy mondjam, nem így történt. De nem is valami egyházi összesküvés, valami klerikalista webfelforgatás lenne ez, távol álljon tőlünk! Ez a blog hirtelen felindulásból született. Ugyanis van egy kis baráti közösségünk, ahol is évek óta köríméleken és élőszóban születnek a jobbnál-jobb vélemények, gondolatok, és mi szjakival arra gondoltunk, ebből akár egy blog is lehetne - nyitva kifelé. Nemsokkal rá már meg is történt a születés: szjaki első bejegyzésével... A kívülreírás nagyrészét ketten vittük véghez, de voltak itt már vendégleütések is, és azon vagyunk, hogy csatlakozzanak hozzánk mások is!

Most, egy év után reménység szerint a Lélek lektorálásával indulunk tovább!

Így állunk  hát, és ha már kép, legyen kép itt is:

Játék: Aki a legtöbb hasonlóságot találja eme kép és szjaki bejegyzésének képes fele között, jutalmat kap. Megfejtéseket e-mail-ben kérjük!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr84714251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xterx 2008.10.15. 00:26:49

Annyi hasonlóságot találtam, hogy össze se tudom számolni!

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2008.10.17. 07:23:22

Nem is rossz ötlet... Így viszont izgalmasabb, az egyensúlyozás miatt. Billentyűfitnesz...
süti beállítások módosítása