"Szerencsénk volt a Gondviseléssel" - mondhatná az a gyülekezet, amelyik nyert a lottón. Persze ez sem kis hazánkban történt, hanem a sokat emlegetett Ámérikában. A hír hallatán a konzervatívabb gondolkodásúak összeráncolják a homlokukat, a lazábbak mosolyognak, az irigyek meg irigykednek.

A hír maga felveti azt a kérdést, amivel már többször találkoztam egyházunkon belül, sőt általában véve szinte minden keresztyén közösségben, ahol megfordultam: lehet-e/szabad-e egy keresztyén (és/vagy) református embernek lottóznia?

Kapásból azt vágnánk rá, hogy nem. Mert ez biza szerencsejáték, mi pedig a Gondviselésben hiszünk. A Gondviselés pedig megadja azt, ami igazán szükséges. Az óriási pénznyeremény pedig világi hívság. Szóval ez a "kapásbólválasz". Amolyan "mindentlesöprökazasztalról" keresztyén válasz. Baj van ezzel a válasszal, mert (véleményem szerint) a Gondviselés nem zárja ki a szerencse lehetőségét. Azaz ne korlátozzuk le Isten hatalmát azáltal, hogy nem lottózunk. És ne gondoljuk azt, hogy Isten csúnyán néz le arra, aki lottózik, mert ez azt jelenti, hogy nem meri eléggé rábízni az életét. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Istennek az is hatalmában áll, hogy ne foglalkozzon a lottóval. Hagyja, hagy játszunk, aztán vagy bejön, vagy nem. Gondoljunk csak a fentebbi példára.

Azonban a tény, hogy egy gyülekezet nyert, nem hagy nyugodni. Mert mi van, ha Isten nem szólt bele az egész lottózásba, csupán jó számokat játszott meg a gyülekezet? Akkor ők maguk magyarázzák bele, hogy Isten akarata volt a nyeremény (már ha belemagyarázzák)? Vagy nyugodtan kimondhatjuk, hogy Isten gondviselése mindenre kiterjed, szerencse nem létezik, ergo Isten akarta, hogy nyerjen a gyülekezet? Ha így van, Isten a lottóba is beleszól, akkor újabb kérdések vetődnek fel: akkor hol késlekedik, amikor épp nem lottó ötösről van szó, hanem emberéletekről? Vagy Ő kényúr és eldönti, ki nyer a lottón, ki lesz szegény, ki hal meg és ki marad életben? Vagy neki ehhez az egészhez semmi köze?

Harold S. Kushner írt egy könyvet: Amikor rossz dolgok történnek jó emberekkel. Kushner egy amerikai rabbi, akinek a fia gyermekként halt meg egy halálos betegségben. Ez a sokat szenvedett ember írt egy könyvet a szenvedésről, hogy érthetőbbé tegye önmaga és mások számára.

A szenvedés sokszor ok nélküli és értelmetlen. Amíg azt a kérdést tesszük fel: "Miért?", addig nem lelünk választ. Azonban ha ezt kérdezzük: "Hogyan tud Isten engem segíteni ebben a helyzetben?", akkor hamarosan megérkezik a válasz.

Számomra a szenvedés és a lottó ötös egy és ugyanaz. Legalábbis Isten oldaláról nézve. Mert vagy mindenbe beleszól, mindent kontrollál, és miatta van lottó ötös és szenvedés is. Vagy pedig hagyja, hogy éljük az életünket, és lottózunk, meg szenvedjünk. Azonban ebbe beleborzongok. Sokkal jobban szeretnék hinni egy olyan Istenben, aki mindent ellenőriz, mert ez biztonságot nyújt. És nem akarok hinni egy olyan Istenben, aki hagyja, hogy lottózzunk és szenvedjünk. Úgy hat ez, mintha magunkra hagyna.

A kettő között van egy vékony kis határvonal. Amolyan pengeél. Isten hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek. Nem szól bele, csak ha nagyon szükséges. De ezzel együtt elérhető számomra. Mellettem van akkor is, amikor nyerek a lottón, és akkor is, amikor halálos betegségben szenvedek. Részt vesz benne, és könnyít a terhen. De nekem kell végigcsinálnom. Nekem kell végigizgulnom a számok kihúzását, és nekem kell meghalnom. De nem vagyok egyedül. Soha.

Térjünk vissza az alapkérdésünkhöz: lottózhatunk kertesztyénként, vagy sem? Azt gondolom, miért ne? Ha időnk, energiánk, pénztárcánk engedi. De ne kattanjon rá senki, mert több olyan embert ismerek, aki évtizedeken keresztül lottózott és nem nyert semmit, de soha nem tudta abbahagyni. Veszélyesek a szerencsejátékok. És akkor se ixeljünk, ha nem hiszünk hogy nyerhetünk. Akkor meg pláne ne, ha ezen az egész íráson kiakadtál, és úgy gondolod, keresztyénként TILOS lottózni.