Tanár kontra diák pankráció érdekes szemszögből.
MorFONdír XVII.
Németh Lászlót a "mértékadók" ma mindenkinél jobban félik és gyűlölik. Mivel létét és műveit elhallgatni nem lehet, gúnyolják, kicsinyítik, rágalmazzák. Teljesen jogosan – hiszen van-e elviselhetetlenebb, mint az, hogy valaki a minőséget állítja célként egy nemzet elé. A minőséget, ami itt belül önbizalmat ad, és odaát, kívül számunkra elismerést kelt.
A magyar ne legyen büszke, a magyar minél jobban járassa le magát abban a globális világban, ahol minden kis nemzetnek az a legfőbb gondja, hogy az integráció során miként őrizze meg önmagát.
A rendszerváltozást kezdő náció sereghajtó lett a maga szűkebb régiójában is. Nem azért nem akaródzik átjárogatni a határokon, mert félnénk, hanem mert szégyelljük magunkat. És ez nem gazdasági kérdés, nem a "fogyasztási és termelési szerkezet" problémája. Kerülhetünk valami csoda folytán újra elviselhetőbb körülmények közé, mit sem tesz. Büszkék aligha leszünk arra, hogy magyarok vagyunk. Az ember hajlik még arra is, hogy irigyelje a koszovói szerbet meg az albánt (mert ők egyvalamiben biztosak: hogy egyikük szerb, a másikuk albán), hogy irigyelje a magyarfaló szlovákot, a komcsi rezsimnek kiszolgáltatott beloruszt, a nyomorgókat és a taposóaknák közt tévelygőket bárhol, mert a legfontosabb dologban biztosak.
Biztosak önmagukban, tehát magabiztosak lehetnek kifelé is. És szégyenkezve lesütjük a szemünket Zágrábban, pironkodva és halkan kérünk egy sört Prágában, nem merünk nekiindulni Varsónak, mert tudjuk, hogy ott is restelkedve mondjuk, honnan érkeztünk.
Magyarország egy lelkét veszített populáció helye (nem "hona" vagy "hazája"), amely hovatovább fizikai létét sem tudja garantálni. Eltűnésre ítélt öregek, megnyomorított adózók, védtelen munkavállalók, megvásárolható szavazók, pusztítandó betegek, elhülyített iskolások, egymásnak uszított csoportok, a hazugságok és a törvénytelenségek "hona". Sötét bugyor Európában. Lenézhető, megalázható, földje és emberállománya megvehető, múltja elfelejthető, kultúrája teljességgel érdektelen.
A magyar ül a világnagy televízió előtt. Kapcsolgat: választhat tehát, hiszen szabad ember. A tévékapcsoló az önmegvalósítás egyetlen eszköze a számára. Cserébe kapta – tudjuk, mit vettek el cserében tőle. Kapcsolgat. "Nézd, anyukám, magyarból van adás! Mennyi ló meg mennyi zászló! Sok köcsög, egy se dolgozik, no, pucolhatják a szart reggelig."
Alexa Károly irodalomtörténész
Forrás: Magyar Hírlap 2008. 06. 11.
Szavak, amiket nem használok 2. - Tolerancia
Utolsó csepp a pohárban:
Történt, hogy elkaptam egy beszélgetést az egyik kereskedelmi TV reggeli műsorában. A műsorvezető azzal kezdte, hogy most a hosszantartó, boldog, harmonikus párkapcsolatokkal fognak foglalkozni vendégeikkel. Én, naiv lélek, gondoltam, behívnak egy olyan ismert személyiséget, aki körül nincs botrány, csak boldog házastárs, jó néhány gyerekkel, egy pszichológust, szakembert stb. De nem, bejött két PLÉJMÉT, meg egy nevenincs CELEB (mindhárman anorexiába hajló vihogós leányok), és elmondták a tutit.
Hogy mindenképp fontos a szex - ez köll, ez az első. Meg hogy tiszteld a másikat, hogy elfogadd. Bősz bólogatások közepette megszólalt a másik: Igen, hogy toleráld (és kimondta!!!) a másikat.
Kikapcs.
Nem hogy a házasság, szeretet, de még a szerelem sem került szóba! De korunk varázsszavai igen.
Tolerancia, valami ilyent jelent (forrás: WIKIPEDIA):
A tolerancia latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt. A műszaki életben a megadott méretektől, mennyiségtől, vagy minőségtől való megengedett legnagyobb eltérést jelenti. Orvosi szempontból a szervezet ellenálló képességét, vagy gyógyszertűrő képességét értjük alatta.
Az általános tolerancia szó ellentéte az intolerancia, ami bizonyos dolgok iránti türelmetlenséget jelent, valakivel, vagy valamilyen, (főleg vallási) nézettel szemben. Orvosi értelemben is használják, itt főképp a gyógyszerekkel való összeférhetetlenséget jelöli.
Az intoleráns is (vallási, politikai stb.) nézetekkel szembeni türelmetlenséget jelentett, ma már inkább ezek teljes elutasítását értjük alatta.
Körülbelül ezt jelentené, de már régen más funkciója van. Egyike lett a kilúgozott semmit sem/ mindent jelentő súlytalan kifejezéseknek, amiket megkönnyebbülve lehet használni, amik mögé el lehet bújni.
Így lett sokszorhasználatos transzparense a "pénzértbármit-csak-lássanak" celebek tévészereplésének.
Így lett bunkósbotja a (vad)liberálisoknak, akik elvárják, hogy toleráljuk a másságot, de intoleránsan kirekesztik a tőlük eltérő világnézetű embereket. Sajtóban jól hangzik, offenzív szó, és csak egyet köhögj rájuk, már rajtad a bélyeg: intoleráns, múltszázadi/klerikális/horthysta kőbunkó vagy.
De ezzel jön a szélsőjobbos kopasz gyerek, ha megkérdik, miért dobálja a macskakövet, eltanulta ellenfeleitől.
A tanárát sportból idegesítő diák elvárja, hogy a tanár tolerálja az ő személyiségét! (Kedvencem, hogy a gyerekek eltanulták a médiából azt, hogy így magyarázkodnak: "Ilyen vagyok, fogadjanak el így!")
Így lesz a tolerancia ilyen kifejezések szinonímája: kuss/pofabe; nyughass konzervatív köcsög; azt csinálok, amit akarok stb.
Ezennel kijelentem, így ÉN NEM VAGYOK TOLERÁNS. Helyette hajlandó vagyok szeretni az embert, legyen az bármilyen (még ha magatartása nem is elfogadható a számomra), a szeretet pedig hosszútűrő, felemeli a másikat. Hajlandó vagyok elfogadni a másikat, befogadni a másikat, segíteni a másikat, tisztelni a velem egyet nem értőt emberi mivoltában. De ez együtt jár keresztyénségemmel. És nem jár együtt azzal, hogy jótékonyan bólintok más deviáns, romboló viselkedésére (de ez már egy újabb, hosszabb fejezetet...).
Végezetül csak annyit, hogy örülök, hogy Jézus annak idején nem tolerálta az emberiség kifordított életmódját, hanem szerette az emberiséget, benne minden egyes embert, és megváltott minket - válogatás nélkül. Ez sokkal, sokkal több. Nem csak egy verbális lufi, hanem lényeggel, tartalommal bíró tett, áldozat.
Mobilizálható szakralizmus avagy miért nem vettél még felfújható gumitemplomot?
Nemrég hívták fel a figyelmemet erre a cikkre. Aztán jött hozzá a forrás, ahol be lehet szerezni a megfelelő méretű, színű, mintájú gumitemplomot. Csak azt nem értem, hogyan alakul ki a fent megnevezett hátszőrborzoló termékre megrendelői igény? Occsó? Vagy ízlésficam kérdése? Esetleg trendi? Kicsi a rezsi? Könnyű kifütteni? A helyes választ megadók közt kisorsolunk egy árpád kori stílusú gumiszörnyeteget.
Geszti és a nemzeti vágta oldalszele, avagy némi ellenreklám
Néhány huszárt, lovas vitézt személyesen vagy egyéb módon ismerek, és most némi reklámot csinálok nekik, ezzel kifejezve a magam ellenvéleményét.
Az elsők, akiket megemlítek, a Pápai Huszár Egyesület. Ők a Pápai Hetes Honvéd Huszárezred egyenruháját viselik, ami 1886 és 1914 között volt használatban. Néhány tagjukat személyesen ismerem, belevaló, igazi huszáregyéniségek. Sajnos csak ritkán láthatjuk őket.
A második csapat, akiket szintén személyesen ismerek a Bakonyi Poroszkáló Túra Klub alapítói és tagjai. Ők a XVI. századi végvári vitézek hagyományait őrzik. Számomra attól váltak különlegessé, hogy nem csupán ünnepnak öltik magukra a végvári öltözetet, hanem gyakorta ebben túráznak, mely túrák nem az erdő aljáig és vissza vezetnek, hanem ennél jóval tovább. Többek között országjárást csináltak, ami azt jelenti, hogy lóháton végigporoszkálták a történelmi (Nagymagyarország) határait. Voltak Spanyolországban is. Különös látványt jelenthettek az El Caminon a gyalogos zarándokok közt. Sokat meséltek a rodostói útjukról is, amikor a fejedelem emlékszobáját keresték fel és emléktábláját koszorúzták meg. Erről vezetőjük, Csepin Péter könyvet is írt, amit a honlapjukon megrendelhettek.
A harmadik, akit személyesen nem ismerhetek, de nagy benyomást tett rám: Kelemen Zsolt. Lóháton, fegyverben című könyvét olvastam. A honfoglalás kori fegyvernemeket, lovaglási technikát, harcmodort eleveníti fel. Tőle is érdemes könyvet vásárolni. Igazából ennek hatására szereztem be az íjamat, és fogtam bele a magam módján a hagyományőrzésbe.
Remélem elindítalak benneteket azon a keskeny ösvényen, ami a hazai "méjnsztrím" mellett kacskaringózik, de annál sokkal izgalmasabb.
Hangolás június 4-hez
Jöjjön egy Krúdy idézet 1922-ből. Nem tudom, pontosan honnan, én Mészáros László "A történelmi Magyarország" című gyönyőrű albumának előszavából vettem.
"Ne hajtsd búbánatra fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled, amit elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, mint a lopott subát, nem áshatja el a föld alá, mint az orgazda a kincseit, el nem viheti helyéről, hogy túladjon rajta, mint az elkötött lovat a vásárban... Helyén marad minden... Ott állnak a tornyok, a városok, a hidak, ahol tegnap állottak. a temetőkből nem űzhetik ki ősi halottainkat, de még a házakból sem eleven testvéreinket. Nem mondhatják a dicsőséges korok harangjainak, hogy másképp konduljanak a mennybéli szentekről elnevezett templomok felett, mint talán II. Rákóczi Ferenc alatt kondultak; nem mondhatják az óratoronynak, hogy más időt mutassanak, és nem mondhatják az elrejtett szíveknek, hogy ne érezzenek; nem fordíthatják ki a gondolatot, az álmot, de még a szót sem, amelyre mától fogva titkon, de halálos komolysággal tanítják a megszületendő gyermekeket; nem tilthatják meg az imádságot, amely évről évre lázadozóbb, hogy végül megostromolja az eget; nem égethetik el Károlyi Gáspár Bibliájából Jób szenvedéseit, nem semmisíthetik meg Vörösmarty verseit; nem törölhetik a memóriákból ezer esztendő históriáját, sem a kálvinisták zsoltárait; nem tehetnek semmit, hogy Szűz Mária elvegye pártfogását a szegény magyaroktól; nem mondhatják, hogy Petőfi meghalt, és nem kelhetnek versenyre a magyar kultúrával, amely bizonyosan fokozott mértékbenminden erők megfeszítésével, minden gyümölcsöző energia felhasználásával lendül új fejlődésnek, hisz olyan szegények lettünk, hogy a tihanyi kecskekörmöt is meg kell ezentúl becsülnünk."
Hozzánk szólás