Nemzeti vágta III.
Németh Lászlót a "mértékadók" ma mindenkinél jobban félik és gyűlölik. Mivel létét és műveit elhallgatni nem lehet, gúnyolják, kicsinyítik, rágalmazzák. Teljesen jogosan – hiszen van-e elviselhetetlenebb, mint az, hogy valaki a minőséget állítja célként egy nemzet elé. A minőséget, ami itt belül önbizalmat ad, és odaát, kívül számunkra elismerést kelt.
A magyar ne legyen büszke, a magyar minél jobban járassa le magát abban a globális világban, ahol minden kis nemzetnek az a legfőbb gondja, hogy az integráció során miként őrizze meg önmagát.
A rendszerváltozást kezdő náció sereghajtó lett a maga szűkebb régiójában is. Nem azért nem akaródzik átjárogatni a határokon, mert félnénk, hanem mert szégyelljük magunkat. És ez nem gazdasági kérdés, nem a "fogyasztási és termelési szerkezet" problémája. Kerülhetünk valami csoda folytán újra elviselhetőbb körülmények közé, mit sem tesz. Büszkék aligha leszünk arra, hogy magyarok vagyunk. Az ember hajlik még arra is, hogy irigyelje a koszovói szerbet meg az albánt (mert ők egyvalamiben biztosak: hogy egyikük szerb, a másikuk albán), hogy irigyelje a magyarfaló szlovákot, a komcsi rezsimnek kiszolgáltatott beloruszt, a nyomorgókat és a taposóaknák közt tévelygőket bárhol, mert a legfontosabb dologban biztosak.
Biztosak önmagukban, tehát magabiztosak lehetnek kifelé is. És szégyenkezve lesütjük a szemünket Zágrábban, pironkodva és halkan kérünk egy sört Prágában, nem merünk nekiindulni Varsónak, mert tudjuk, hogy ott is restelkedve mondjuk, honnan érkeztünk.
Magyarország egy lelkét veszített populáció helye (nem "hona" vagy "hazája"), amely hovatovább fizikai létét sem tudja garantálni. Eltűnésre ítélt öregek, megnyomorított adózók, védtelen munkavállalók, megvásárolható szavazók, pusztítandó betegek, elhülyített iskolások, egymásnak uszított csoportok, a hazugságok és a törvénytelenségek "hona". Sötét bugyor Európában. Lenézhető, megalázható, földje és emberállománya megvehető, múltja elfelejthető, kultúrája teljességgel érdektelen.
A magyar ül a világnagy televízió előtt. Kapcsolgat: választhat tehát, hiszen szabad ember. A tévékapcsoló az önmegvalósítás egyetlen eszköze a számára. Cserébe kapta – tudjuk, mit vettek el cserében tőle. Kapcsolgat. "Nézd, anyukám, magyarból van adás! Mennyi ló meg mennyi zászló! Sok köcsög, egy se dolgozik, no, pucolhatják a szart reggelig."
Alexa Károly irodalomtörténész
Forrás: Magyar Hírlap 2008. 06. 11.
Németh Lászlót a "mértékadók" ma mindenkinél jobban félik és gyűlölik. Mivel létét és műveit elhallgatni nem lehet, gúnyolják, kicsinyítik, rágalmazzák. Teljesen jogosan – hiszen van-e elviselhetetlenebb, mint az, hogy valaki a minőséget állítja célként egy nemzet elé. A minőséget, ami itt belül önbizalmat ad, és odaát, kívül számunkra elismerést kelt.
A magyar ne legyen büszke, a magyar minél jobban járassa le magát abban a globális világban, ahol minden kis nemzetnek az a legfőbb gondja, hogy az integráció során miként őrizze meg önmagát.
A rendszerváltozást kezdő náció sereghajtó lett a maga szűkebb régiójában is. Nem azért nem akaródzik átjárogatni a határokon, mert félnénk, hanem mert szégyelljük magunkat. És ez nem gazdasági kérdés, nem a "fogyasztási és termelési szerkezet" problémája. Kerülhetünk valami csoda folytán újra elviselhetőbb körülmények közé, mit sem tesz. Büszkék aligha leszünk arra, hogy magyarok vagyunk. Az ember hajlik még arra is, hogy irigyelje a koszovói szerbet meg az albánt (mert ők egyvalamiben biztosak: hogy egyikük szerb, a másikuk albán), hogy irigyelje a magyarfaló szlovákot, a komcsi rezsimnek kiszolgáltatott beloruszt, a nyomorgókat és a taposóaknák közt tévelygőket bárhol, mert a legfontosabb dologban biztosak.
Biztosak önmagukban, tehát magabiztosak lehetnek kifelé is. És szégyenkezve lesütjük a szemünket Zágrábban, pironkodva és halkan kérünk egy sört Prágában, nem merünk nekiindulni Varsónak, mert tudjuk, hogy ott is restelkedve mondjuk, honnan érkeztünk.
Magyarország egy lelkét veszített populáció helye (nem "hona" vagy "hazája"), amely hovatovább fizikai létét sem tudja garantálni. Eltűnésre ítélt öregek, megnyomorított adózók, védtelen munkavállalók, megvásárolható szavazók, pusztítandó betegek, elhülyített iskolások, egymásnak uszított csoportok, a hazugságok és a törvénytelenségek "hona". Sötét bugyor Európában. Lenézhető, megalázható, földje és emberállománya megvehető, múltja elfelejthető, kultúrája teljességgel érdektelen.
A magyar ül a világnagy televízió előtt. Kapcsolgat: választhat tehát, hiszen szabad ember. A tévékapcsoló az önmegvalósítás egyetlen eszköze a számára. Cserébe kapta – tudjuk, mit vettek el cserében tőle. Kapcsolgat. "Nézd, anyukám, magyarból van adás! Mennyi ló meg mennyi zászló! Sok köcsög, egy se dolgozik, no, pucolhatják a szart reggelig."
Alexa Károly irodalomtörténész
Forrás: Magyar Hírlap 2008. 06. 11.
Csatlakozz!
