Egy nagyon érdekes honlapot találtam. Katasztrófajelentés az egész világból, a nap 24 órájában.
Az alábbi hírt most találtam:
(Teherán) - Korbácsolásra ítéltek Iránban egy keresztyén házaspárt, mert egy illegális keresztyén gyülekezethez tartoznak. Erről tudósít az Iran Focus információs internet oldal, s képet is közöl róluk. Először 2005. szeptemberében vették őrizetbe őket, majd 2007. júliusában ítélte el őket a Forradalmi Bíróság az iszlámtól való elesés bűne miatt. Iránban a földalatti gyülekezetek tagjainak száma mintegy egy milliónyi taggal növekedett. A 68 milliós lakosságnak 99 %-a muszlim. A keresztyének számát 0,3 %-ra teszik. (idea.de, 2007-10-18 - dr. békefy-röhrig klaudia)
forrás: www.reformatus.hu
Három dolog jutott eszembe
1. Jézus a kereszten: "Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek."
2. "Számosabban leszünk, valahányszor végigkaszálnak rajtunk: vetőmag a keresztények vére..." Tertullianus: Apológia
3. Így nehezen fog menni az áhított vallások közötti béke. Hans Küng nem éppen erre gondolt, meg az iszlám vezetők nyilatkozata sem éppen ezt írja.
Csapjunk bele...
Érdekes dolog, hogy hosszabb-rövidebb időközönként előkerül az egyházaknak juttatott pénzek témája. Jó vele elütni a gondokkal, botrányokkal, megszorításokkal terhelt/telített politikai időt...
Előáll ilyenkor egy bősz, önmagát liberálisnak valló politikus/párt, és elmondja, mekkora igazságtalanság éri az államot, az állampolgárt, "Önt, kedves templomba nem járó adófizetőt", hisz jogtalanul kapnak pénzt az egyházak. "Tartsák el a hívek a gyülekezeteket!" "Másfélszeres támogatást kapnak az egyházi iskolák!" "Elég lesz az adó 1 vagy 3 százaléka." "Nem fizetnek TB-t a papok!" - folytatódik a mondóka. És még sorolhatnám...
Aha. Persze.
A Szjaki Reménysugár? írásához írt kommentemben hivatkoztam Hans Küngre, íme tőle egy kis ízelítő. Nagyjából ezt akartam elmondani Tőle, Róla...
valahol a neten találtam még régen...
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS
HANS KÜNG valláskutatóval
Mi késztette Önt, katolikus teológusként arra, hogy a világvallásokkal és a világetosz problémájával kezdjen foglalkozni?
Mindig is nyitott voltam a világra. Svájcban nôttem fel, ahol három különbözô nemzetiség él együtt. A római Collegium Germanicum et Hungaricumban, ahol tanulmányaimat végeztem - ahol egyébként magyar diákokkal együtt tanultam, akikkel nagyon jól megértettük egymást - ott még hallottuk azt a mondatot, mi szerint "az egyházon kívül nincs üdvözülés". Azóta ezt a II. Vatikáni zsinat korrigálta. Amikor 1955-ben Tuniszban jártam, a fehér atyák - egy az iszlám körében végzendô misszió érdekében alapított rend - tartományfônöke azt mondta, hogy tulajdonképpen reménytelen a munkájuk, és valamennyien a fekete afrikaiak közé fognak menni. Megkérdeztem, hogy miért van ez így? Két okot említett: azt, hogy a keresztény hit nagyon komplikált - ellentétben azzal az egyszerû hitvallási formulával, mi szerint: "Nincsen más isten Istenen kívül, és Mohamed az ô prófétája." Erre a keresztények nem tudnak mit felelni; nem tudják megfoghatóvá tenni hitüket. A másik oka az, hogy a szexuálmorál lazább. Errôl bôvebben lehetne beszélni; nem olyan laza, mint itt vélik. Ám természetesen egy olyan törzsi kultúra számára, mint amilyen az Észak-Afrikai arab törzseké volt, Ábrahám, Izsák és Jákob korához hasonlóan gyakorlatilag a többnejûség dívott. Az iszlám így alkalmasabbnak bizonyult. Ezekrôl a kérdésekrôl aztán természetesen újra és újra el kellett gondolkodnom; arról, hogy miként is állunk mindezekkel a dogmákkal, amelyek a kereszténységet - ami eredendôen szintén egyszerû volt - végül ilyen bonyolulttá tették.
...az ember, amikor már végképp nem bírja, ráordít arra, akit szeret (párunk, gyerekünk, anyánk, apánk, testvérünk stb.). Pedig - tudjuk jól - nem is ő az oka az idegességnek, nem is őmiatta van, de hát ő van kéznél. Ő fordítja épp akkor arra az arcát. Ő van mellettünk.
"Tudod, Kicsim, a front/főnök/a Géza/a gondok/a bizonytalanság!" Saját bizonytalanságunk, saját elégtelenségem, saját magunk, az életünk, amivel küzdünk, amit hárítunk, amit próbálunk elviselhetővé tenni nyolc órás műszakban, vasár- és ünnepnapokon kettőzött erővel.
Valaki egy beszélgetésben mondott valamit. Nagy dolgot. Őszinte ember, erős, mert más előtt is vállalja gyengeségét. Számba vettük, hogy, mi hívők ugyanúgy fáradunk. Ugyanúgy beletörünk az egészbe. Ugyanúgy fáj az igazságtalanság. Ugyanúgy gyengék vagyunk az élethez. Pedig szeretjük másnak látni magunkat, hogy jobb apák, tökéletesebb férjek, türelmesebb anyák, gondoskodóbb feleségek vagyunk azoknál, akiknek nincs Istenük. Akkor ő ott erős volt, bevallotta gyengeségét. Engem is erősített, én is bevallottam. Aztán azt mondta: Ugyanolyanok vagyunk. Talán csak annyi, hogy nekünk van reménységünk.
Nekünk van reménységünk. Ami miatt felemelt fejjel küzdünk. Ami miatt - igaz, kis idő múlva - képesek vagyunk azt mondani, hogy "Ne haragudj! Hülye voltam..." . Ami miatt bízunk abban, hogy egyszer minden másképp lesz...
Egyszer, pár éve buszon ültem, utaztam. Nehéz úton voltam, rossz időszakomat éltem, ráadásul valaki olyan került nehéz helyzetbe, aki nekem fontos. Valahol Vas megyében járt a busz, én a gondolataimmal birkóztam, és kicsit magamban, kicsit felfelé kirobbantam. "Most hol vagy ilyenkor, Isten?" Akkor az út mentén megláttam egy feszületet. Olyan volt, mint mindenhol - és mégsem... "Itt vagyok!" Aki vállalta a gyengeséget, és így lett erősebb mindennél. És most velem szenved.
"Engem azonban ismételten az bátorít meg, ha Krisztus képét látom a szemeim előtt. Az élet iránti szenvedélye vitte őt a kereszten való szenvedésre. Szenvedélyében és fájdalmában lesz világos előttem Isten szenvedélye, amely erőt ad nekem ahhoz, hogy a halálnak ellenálljak.
...
Minél szenvedélyesebben szeretjük az életet, annál intenzívebben tapasztaljuk meg az élet boldogságát. Minél szenvedélyesebben szeretjük az életet, annál inkább megtapasztaljuk azonban az élet fájdalmát és a halál halálos voltát. Nem egyszerűen az életben, hanem az életnek az iránt való érdekében, amit szeretetnek nevezünk, tapasztaljuk meg a boldogságot és a fájdalmat, abban leszünk egyszerre élők és halandók. Ez az élet kettős passiója."
Jürgen Moltmann: Új életstílus
Aztán talán eljutunk oda, hogy nem ordítjuk le azt, akit szeretünk. Csak sóhajtunk egyet, vagy sírunk, mert erősek vagyunk,egy percre vállaljuk gyengeségünket. Ő pedig megsimogat...
Abban különbözünk, hogy van reménységünk...
2007. október 29-én az MRE Doktorok Kollégiuma és az MTA Történettudományi Intézete „Reformátusok a totaliárius rendszerekben a XX. században” címmel konferenciát szervez Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében (Budapest, IX. Ráday u. 28.). A délelőtt fél tízkor kezdődő konferencián neves egyházi és világi tudósok történelmi szempontból értékelik egyházunk szerepvállalását a nyilas és a kommunista terrorrendszer idején.
Bővebb információ:
www.reformatus.hu
A Református Egyház bekapcsolódna az egészségbiztosítási rendszerről és a nyugdíjrendszerről való közös gondolkodásba, írta Bölcskei Gusztáv tegnap Szili Katalinnak, és rajta keresztül az Országgyűlésnek.
Hogy a közös gondolkodás technikailag hogyan tudna megvalósulni, jó kérdés, mindenestre bíztatóan hangzik. Viszont hogy az egyház Fletón kívül magával is tud-e vitatkozni, szintén kérdés. Pedig lehet: az Egyesült Államokban a keresztények az elmúlt pár hónapban elég sokat vitatkoztak az egészségügy finanszírozási elveiről.
Magyar füllel valószínűleg kissé furcsán hangzik, de a tengerentúlon a keresztények többsége (a „vallásos jobboldal”) kőkeményen piacpárti. Marc Creech lelkész több lap által közölt cikkében például arról írt, hogy a mindenkire kiterjedő állami egészségbiztosítás egyszerűen nem biblikus. Ez ugyanis színtiszta szocializmus, ami erkölcstelen. Kifejezetten lustaságra nevel, ha a sokat dolgozó emberek adójából finanszíroznák a most biztosításon kívüliek ellátását.
Creech szerint a rászorulókkal ugyan valóban jobban kellene törődnie a keresztényeknek (A 300 milliós ország több mind 46 millió polgárának nincs egészségügyi biztosítása), de személyes jótékonykodással, nem pedig az állam által megszervezett jövedelem-újraelosztással. Ráadásul a baloldal által követelt változások növelnék az állami bürökráciát, és a tisztán piaci alapú egészségügy helyét az állam plusz fekete piac vegyespáros rendszere váltaná fel.
úgy értelmezi az igazság fogalmát, hogy mindenkinek annyi jár, amennyivel hozzájárul a társadalomhoz.
Creech cikkére persze a másik oldal, a baloldali érzelmű keresztények is reagáltak. Chuck Gutenson teológia professzor szerint például a fenti gondolkodás tipikus esete a ”szigorú apa moralitásnak”. Azaz úgy értelmezi az igazság fogalmát, hogy mindenkinek annyi jár, amennyivel hozzájárul a társadalomhoz. Emiatt persze az embereket keményen motiválni, noszogatni kell, hiszen ellenkező esetben ingyenélővé válnak. Elő a furkósbotot.
Guteson viszont úgy látja, hogy a mai hatalmas, biztosítatlan tömeget többnyire keményen dolgozó szegények alkotják, akik nem tudják kifizetni a munkaadójuk által ajánlott, piaci árú biztosítást. Keresztényként pedig sokkal inkább ezeknek az embereknek a sorsa kell, hogy a fókuszban legyen. A Biblia elsősorban szövetségben gondolkozik, olyan (akár gazdasági) viszonyokban, amelyben sem a túlzott függőség (a professzor szerint ez az állami rendszer), sem a túlzott függetlenség (ez volna a piac) nem jellemző, hanem a kölcsönös egymásrautaltság.
Vélhetően szekuláris körök, Buda Péterrel az élen jelentős hátszőr-felállással olvasták Bölcskei jelentkezését társadalombiztosítási szakembernek, de mi kíváncsian várjuk a magyar fejleményeket. Elvégre a gazdasági hatékonyság mellett olyan társadalmi igazságossági kérdésekről van szó, amiben az egyházaknak is lehet szavuk.
Elképzelhetjük, milyen lenne, ha Iványi Gábor (SZDSZ), Donáth László (MSZP) és a vallásos jobboldal felkerekedne, és egy Bibliát hónuk alá csapva, egy üveg bor mellett keményen vitatkoznának az egészségfinanszírozás bibliai elveiről, hivatalos pártpolitikára legalább ideiglenesen fittyet hányva. Vagy legalább a sajtón keresztül üzengetve értekeznének, hiszen összeborulás odaát sem volt.
Szóljatok hozzá! A Ramadán vége alkalmából írt levélben kifejtik, hogy a muzulmánok és a keresztények együtt a világ lakosságának több mint felét teszik ki. A világ jövője a köztük lévő békétől függ. Ha ők nem élnek békében egymással, nem lehet béke a világon – írják.
Muzulmán vezetők levele a pápához (október 15. 13:55)
A világ 138 muzulmán vezetője és értelmiségije, köztük síiták és szunniták fordultak XVI. Benedek pápához és más keresztény egyházak vezetőihez nyílt levélben, amelyben szilárd együttműködést ajánlanak a keresztények és a muzulmánok között a béke elősegítéséért.
Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a Vatikáni Rádiónak így kommentálta a levelet: „Nagyon érdekes dokumentumról van szó, ami új annyiban, hogy szunnita és síita muz ulmánok közösen írták. Nem vitatkozó szellemű levél, sok idézet található benne az Ó- és az Újszövetségből egyaránt."
Arra a kérdésre, hogy mit tehetnek a vallási vezetők az erőszak megszüntetéséért, Tauran bíboros elmondta: „Mindenekelőtt szólítsák fel követőiket, hogy osztozzanak a levélben írt három meggyőződésben: csak egy Isten van; Isten szeret minket és nekünk szeretnünk kell Őt; és Ő arra hív minket, hogy szeressük felebarátainkat. Nagyon bátorító jelről van szó, hiszen azt mutatja, hogy a jóakarat és a párbeszéd képes legyőzni az előítéleteket. A vallásközi dialógus lelki megközelítése ez, mondhatni spirituális módon. A muzulmánoknak és a keresztényeknek erre a kérdésre kell válaszolniuk: „Isten valóban egyetlen az életedben?" – zárta kommentárját a francia bíboros.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Csatlakozz!
Hozzánk szólás