Mit is mondjak?
Ismét csak kiderül, hogy a muszlimok nem mind vicsorgó bunkó arabok, akik öt kiló TNT-t magukra kötve járnak mindenhová, nézve, hol robbanthatnák fel magukat! A többség (nagy többség)ott is élni akar, méghozzá békében. Egy ilyen "szeretet - béke együttélést" -hülye iszlám teroristák és hülye keresztyén és héber politikusok nélkül - én is aláírnék...
Azonban, nekem itt is a párbeszéd szóval van bajom. Mert addig rendben van, hogy "megpárbeszédeljük" egymást, hogy valóságos képet kapjunk egymásról (korán, biblia, zene, művészet miegymás...)! De ott a misszió, ami kutya kötelességünk. Akkor azzal mi lesz? Mert a párbeszéd kicsit a misszió posztmodern passzív alternatívája kezd lenni.
Na mindegy, jó lesz ezzel törődni itt Európában, hisz Németországban például, már több a török gyerek, mint a német...
Meg azt is jó lenne bevenni a párbeszédbe, hogy a muszlim országok némelyikébe elég rendesen aprítják a keresztyéneket!

Ja, és szerintem ez a nyilatkozat kirekesztő! Hisz mi van azokkal, akik sok istenben hisznek, vagy egyben sem, csak a világszellemben, vagy magukban? Vagy szegény ateistákat miért nyomjuk el?
Éljen Jeruzsálem!

NYár elején kaptam rá Hans Kügre. Ő a II. Vatikáni Zsinat tanácsadója volt, de 2. János Pál megvonta tőle a tanítási engedélyt. nagy ökumenikus és vallások közti párbeszédnek is buzgó híve.szerintem, írásai alapján majdnem protestáns és nagyon biblikus. a fenti témáról részletesen a Világvallások etikája c. művében ír. Jellemző rá a párbeszéd más területen is. pl. írt egy apostoli hitv. magyarázatot a kortársaknak (győri fordítói kiadás), úgy hogy minden hitcikkelynél megemlíti a kortárs (vagy korábbi de neves) érintett tudományterületek elméleteit (pszich, filoz, biosz) és a nagyobb vallások idevonatkozó tanításait és azok fényében magyaráz és keres választ. szerintem zseniális.
van a dévid boschnak az a Harmatos könyve, a Paradigmaváltások a misszió teológiájában, még csak most olvasom, de bosch is és küng is hivatkozik arra a paradigmaváltás sorozatra (paradigmaelmélet), ami végigvonult az egyház történetén és aminek most is részesei vagyunk. asszem bosch ökumenikus paradigmát javasol (de még nem értem a végére), küng már a világvallásokkal folytatott párbeszédben látja a jövőt(de nem missziós, hanem globális problémamegoldós szemszögből), az első említett könyvében ős is kitér a párbeszéd és a misszió feszültségére (és ez nekem is kérdés). ahogy emlékszem ő azt mondja, hogy párbeszédre csak az képes, aki erős identitással rendelkezik és erről az alapról hirdeti az evangéliumot, mert attól még meghirdethetjük másoknak, hogy párbeszédezünk, és attól, hogy ezt tesszük nem kell és lehet feladni magunkat...
ő mondjuk abból a szempontból közelít, hogy ahhoz hogy a globális (egyre sokasodó) problémákat megoldjuk lehetetlen, ha nem kezdünk párbeszédbe, nem keressük meg a közös értékeket és lépünk fel azért együtt. (hogyan várjunk el világbékét, ha a vallások közööt sincs béke, hogyan várjunk békét, ha nem ismerjük meg egymást, kezdünk el dumálni egymással és keresni meg a KÖzös pont (sátor-ehehe) -okat!
ja még annyi, hogy van küngnek egy sorozata. párbeszéd a világvallásokról(új palatinus kiadó). ebben azt csinálja, hogy ir egy pl. hinduizmusszakértő a hinduizmusról és ő meg mint keresztyén teológus erre reflektál és ebben a párbeszédben ismerjük meg mi a hinduizmus és ők a mi tanításunkat pl. a mennyről, erkölcsről, Istenről, megváltásról...
tök jó. mi igazából alig tudunk valamit a másikról (vagy, amit tudunk azt is csak a misszió szemüvegén át...) és valószínű ők se tudnak rólunk sokat. ez egy lépés...
szóval ez a párbeszéd-misszió sztem jó kérdés, én még nem értem magamban a végére, de szerintem van feloldás, megoldás úgy hogy kízárnánk egyiket és másikat.
szóval nekem első látásra (ha mindenféle összesküvéselméletet félretolok magamból) jó első vagy második lépsnek tűnik ez a fenti kezdeményezés...
hát ennyit most így ömlesztve első szuszra!goranga!légy boldog! ábé

Na kérem tisztelettel!

Nem is tudtam, hogy az Egyházak Világtanácsa mintájára megalakult a Muzulmánok Világtanácsa is. Merhogy az egy dolog, hogy ilyeneket írnak alá 138-an, de akkor mi is az a siíta-szunnita agyabugyálás Irakban?
Na akár el is játszhatunk a gondolattal, mit is jelent nekünk az EVT? Nekem személy szerint nem sokat, mondhatom, semmit - és azt hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Lehet, hogy ilyen cég a Muzulmánok Világtanácsa is?! Szóval meglehetősen szkeptikus vagyok, hogy akkor mi értelme is van ennek az irománynak?

Ja, és ne feledkezzünk el arról sem, hogy jó katolikus testvéreink (Dominus Jesusos Ratzingerrel az élen) egy kalap alá vesznek minket a többi világvallással. Ez nagyon a bögyömben van. Akkor most a Reformátusok Világszövetségének (az elnök asszem Setri Nyomi) is valami hasonló levelet kellene írni? Nem hiszem.

Az ökumenétől világviszonylatban megjöttem, néha helyi viszonylatban is, lásd kiadtunk egy igazolást, hogy ikszipszilon meg lett nálunk keresztelve, oszt jó pápistáék aszonták, hogy ez azt jelenti, hogy az illető áttért, merhogy kiadtuk a papírt.

A legjobb ökumenikus élményem mindig a nálunk Katonatelepen tartott januári ökumenikus istentisztelet: én vagyok a szervező, oszt olyan katolikus pópát hívok, akiről tudom, hogy nem máriázik, az evangélikus Kis Jánossal meg csak az a baj, hogy nem református :).

Na ha már ökumené, egy példa:
Kollégám ökumenikus esküvőre készült. Nálunk alapelv, hogy azt mondjuk: nagyon szívesen esketünk ökumenikusan, és hálánk jeléül szeretnénk levenni a terhet a r.kat kollegáról, ezért szívesen vállaljuk a prédikációt. No jelen esetben is így volt. Nyár, arborétum melleti kicsi kápolna, hőség. Elmondatik a predikáció, és akkor előlép a pópa és megszólal, mondandóját pedig a következőképpen vezeté be a gyász..., ööö násznépnek: "Én azért csak szólnék egy-két szót Máriáról".

És még egy elgondolkoztató mondat:"Elég szégyene az a reformátusoknak, hogy a reformáció után 500 évvel még mindig a katolikusok vannak többen.

Üdv

Elgondolkodtató véleményeket írtatok, el is morfondíroztam rajta. Aztán rájöttem, hogy menthetetlenül naiv vagyok, és hiszek ennek a nyilatkozatnak, mely nem egy új világvallást akar, nem hasznot húzni akar megint a politikából, meg a saját hívő táborából, hanem végre észbe kaptak, hogy ez így nem mehet tovább, és megtették az első lépést. Nagyon remélem, hogy nem fog az egész buta egyházpolitikai sakkjátszmává válni, hanem egyfajta iránymutatássá lesz az adott vallási csoportok számára.
És ami alátámasztja számomra, hogy ez nem lehetetlen: van egy barátom, aki protestánsnak lett keresztelve, de ha teheti muszlim szertartás szerint imádkozik. Van egy másik ismerősöm, aki muszlim létére református lányt vett el református templomban. És sok-sok katolikus, evangélikus, baptista barátom van, akikkel tudok együtt szolgálni, és értelmesen beszélgetni teológiai kérdésekről.
Ezzel nem a saját felekezeti identitásomat húzom le, se összemosni nem akarom a vallásokat, felekezeteket, csupán rá szeretnék világítani: keresztyén és keresztény közt is lehet békesség, ha a Krisztusra figyelnek, és krisztushívő és muszlim közt is lehet békesség, ha a másikban felfedezi Istent. De ez sokkal inkább működik ember és ember közt személyes kapcsolatokban, mint szervezetek közt nyilatkozatok által.

Bár nem vagyok vallásos, de szerintem a vallásosak számára is szemet szúrhat az utolsó kérdés: „Isten valóban egyetlen az életedben?".

Szerintem ilyen kérdést az ember a szerelmeivel kapcsolatban tesz fel, nem pedig az Istenről. Az Istennel kapcsolatban viszont értelmetlen a kérdés. Ha egyisten hívő, akkor ugyanis triviálisan igen, ha pedig nem egyisten hívő, akkor pedig triviálisan nem a válasz, de minden embernek joga van a vallásszabadsághoz, ezért ezt a kérdést általánosságban nem is szabad feltenni. De a keresztényeknek, és muzulmánoknak is nagyfokú durvaság ilyen kérdést feltenni, ugyanis számukra ennek értelmezáse: Te valóban hiszed az egyistent, vagy csak hazudozol magadnak, és másoknak? Ezen túlmenően e kérdésnek az égvilágon semmi köze a két vallás közötti közeledéshez.
Nem értem, miért került ez a kérdés a szövegbe.

Érdekes meglátás, amit írsz, kedves Feri. Egyetértek azzal, hogy banális feltenni a kérdést egy monoteistának, hogy tényleg az-e. Azonban szerintem itt arra kell gondolni, hogy Istent valóban egyetlennek fogadom el életemben, azaz életem Urának. Ha életem Urának mondom, akkor alárendelem magam az ő akaratának saját elhatározásomból. Ha ebből a szempontból vizsgálom a kérdést, akkor már az életemre kérdeznek rá: valóban komolyan gondolod, vagy csak mondod? Ez egy muszlimnak vagy egy keresztyénnek az önértelmezést jelenti, hiszen egész életére kérdez rá. Én így tudom ezt a kérdést megközelíteni.

Szaki

helo, SZjaki én értem, amit írsz Ferinek, mert én is egy ideig próbálkoztam a kereszténységgel, baptista gyülibe hívogatott egy csoporttársam. fain volt a téma, meg modernebb volt, mint a poros történelmi egyházaknál, de ez az ISten az életed Ura ez nekem akkor is és ma is nagyon kínai. lehet, hogy azok értik,akik az anyatejjel is a hitet szívták, de egy magamfajta materialista fősulisnak ez csak sallang. ezt nem csak én nem értem, de normálisan meg se magyarázták. én kicsit megakadtam az ilyenek miatt az istennel...csákó, kismikka

Hello Kismikka!

Örülök az írásodnak, mert a lényegre tapintottál rá. Olyasmiről beszélek/van szó, ami úgy tűnik, mintha valóban kínai lenne. Más oldalról közelítem meg a kérdést: az ember szabad akarattal rendelkezik. Ezt, gondolom, egyikőnk sem vitatja. A bökkenő ott van, hogy a szabadság nem jelent mást, mint azt, hogy én döntöm el, kitől/mitől függ az életem. Teljesen szabadon nem tehetek meg bármit, hiszen akkor tudnék szárnyak nélkül repülni, és büntetlenül elvehetnék a boltból, amit csak akarok. Máris sérült a szabad akaratom, mert bizonyos törvényszerűségek (természeti törvények és emberi törvények) korlátoznak, azaz függésbe hoznak önmagukkal. Vannak olyan dolgok, amiktől nem szabadulhatok, mint az előbb említett gravitáció. Azonban egyvalamivel rendelkezem, egyvalamiről én döntök: a saját életem. Jogomban áll, sőt kötelességem eldönteni, hogy mit kezdjek magammal, azaz mitől függjön az életem. És itt végtelen sok lehetőségem van. A keresztyén ember Isten mellett döntött. Tőle teszi függővé az életét. Ez azonban nem negatív függés/függőség, hanem önként vállalt életmód, mely nem korlátoz, hanem felszabadít. Isten nem rabszolgaként akar látni bennünket, nem bábként használ, hanem szabadságot ad. Felszabadít azok alól a függések alól, amiket eddig magamra vállaltam, amik eddig csak nyűgként voltak a nyakamon. Ez az Istentől jövő szabadság adja meg azt a boldogságot, amit többé soha senki nem vehet el tőlem, mégha fizikai szabadságomat korlátozza is, vagy akár megöl.
Nem tudom, hogy sikerült-e választ adnom a kérdésedre? Azonban azt még hozzá kell tennem, hogy amilyen egyszerű leírni ezeket a sorokat, olyan nehéz mindezt megélni, hiszen nem kell mást, \"csak\" az életemet megváltoztatnom, ha úgy döntök, Istentől akarok függni.

Szaki

szaki, kösz a választ, bár igazából nem kérdeztem, vagyis annyira nem égetett a kiváncsiság, hogy te mit gondolsz erről. mindenesetre a válaszod nem átlagos, úgy is mondhatnám végra valaki kegyes frázisoktól mentesen próbálta elmagyarázni. én látok egyébként fantáziát a hitben, legalábbis azok életében, akik hisznek látok vmi mást. kicsit olyanok, mint mi de mégis mások, csak az idegesít, hogy ők is (legalábbis ismerek ilyeneket) perfektnek akarnak látszani és a gyengeségeiket-bénaságaikat nem vállalják nagyon, pedig vannak. te legalább leírtad, hogy nem könnyű az életben, ami fejben rendezett.
egyébként persze, hogy szabdon válaszhatok és rám nem erőltethet senki semmilyen vallást, csak a következő bökkenő az, hogy annyi van belőlük, mint állat és akkor mit tegyen az ember. csinálja azt mint madonna, hogy végigtanulmányozza az összeset, azt amelyik szimpi abba belekóstol (kabbala jöt be neki ha jól tom).kimegyek a Deaák térre jehova, mormon, krisna, pista, kutyagumi...kicsit sok a jóból, mit válasszak. hiszen elvileg mindegyik pozitív? mi a te vallásod többlete vagy mássága vagy egyedisége, amiért érdemes azt választani, ha már így állnék hozzá. csak hangosan gondolkodom, de ha már írtál, visszaírtam. csocsesz. littlemikka

Kismikka, ismét a lényegre tapintottál azzal, hogy tökéletesnek akarnak látszani azok a keresztyének, akik nem tökéletesek. Ez gáz, mert ez képmutatás, és csak a saját hitelét nulláza le az illető. Az ilyen emberekkel nekem is sok bajom van.

Hogy melyik vallás a jobb/jó, melyiknél az igazság? Egy kívülállónak mindegy, egy "belsősnek" meg csak az, amiben ő hisz. Korunk kínja, hogy bármit ehetsz az étlapról, mindegyik kínálgatja magát, csak éppen nem tudod, melyik, mit takar. Ez nekem is zavart okoz, annak ellenére, hogy én már választottam. Azt nem tudom megmondani, hogy mi az én vallásom többlete, hiszen mindenhez lehet rendelni érveket pro és kontra. Csak azt tudom elmondani, miért ezt választottam, nekem mit jelent. Évekkel ezelőtt szimpatizáltam a buddhizmussal, nagyon mély tartalmúak számomra a tanítások, amikről ez a vallás beszél. Azonban túl személytelennek találom, hogy a végső cél, a nirvana, az én megsemmisülése, feloldódás valami emberfelettiben, végleges megszűnés. És az is zavar, hogy a karmára hivatkozva nem segítenek egymásnak, mert azt mondják, az a karmája, hogy szenvedjen. A Krisnásokkal ugyanez a bajom, de őket a sok, félig ember, félig állat isteneik miatt sem csípem, valahogy túl meseszerű.
Az iszlámmal most ismerkedem, most kezdek rájönni, hogy sok pozitív értéket hordoz, annak ellenére, hogy sok a szélsőséges köztük, no meg a média csak ezt mutatja be belőlük.
A szekták, kisegyházak soha nem vonzottak, mert azt láttam, hogy nem segíteni akarnak, nem nekem akarnak jót, hanem csak behálóznak, rajtam élősködnek.
A keresztyénség (ez alatt most Jézus követését értem) a buddhizmusnál személyesebb, megszólítóbb, és nem behálózni akar, hanem olyan dolgokat tár fel előttem, ami eddig ismeretlen volt, és utólag jöttem rá, hogy mennyire szegény volt az életem e nélkül.
A nagy kérdés számomra inkább az, miért történelmi egyház, miért református? Az igaz, hogy sokkal gyászosabbnak tűnik, mint egy vidám baptista közösség, rengeteg hagyománya van, ami sokszor csak elriasztja az embereket. Azonban itt láttam azt, hogy nyíltan mernek beszélni a hitükről, őszinték (kivételek persze mindig vannak), és amikor egy-egy istentiszteleten Jézusról beszélnek, akkor érzem, hogy nem mellébeszélés, hanem fontos üzenet hangzik el. Én így ismrtem meg őket. Ehhez persze idő kellett, meg kellet érteni a szimbólumokat, jelképeket, a szóhasználatot, és így tovább. És így, belülről látva mindent, azt kell mondjam, hibák is vannak, amiket ki kell küszöbölni, ami miatt nem vonzó ez az egész.
Ezzel nem reklámozni akarom magamat/magunkat, csupán leírtam, nekem mit jelent (ha egyáltalán ezt néhány mondatba bele lehet sűríteni) a hitem és ennek kifejező formája a vallásom.

Szaki

Egy időben én is úgy gondolkodtam, hogy végignézem a világ polcán vallásválasztékot (jó lassan, figyelmesen), aztán majd találok valamit - már ha szükségem lesz rá. De nem így lett. Inkább fordítva, váratlanul a hit talált meg engem.

szakijazz,
agyalós fajta vagyok és nyitott. ha nagyon bele akarnám ásni magam a vallásba vagy nagyon meg akarnék indulni biztos, hogy tőletek kapnék értelmes irodalmat és még 1 jó beszélgetésre egy sör mellett is alkalmasnak tűntök. majd lehet hogy élek vele. tudom legalább hol vagytok elérhetőek...
de azt is sejtem hogy a ez a hittéma nemcsak agykérdés, hanem a belső dolga jórészt, vagyis érzelem, meg megérintettség, meg egy kis misztika, meg megmagyarázhatatlan is. ebbe pedig nem nagyon lehet okoskodni, csak a személyesen átéltet megosztani. azt meg nekem is magamnak kellene megtapasztalni. szóval jó az érvelés, de mégjobb, hogy szeméylesen őszinte is a válaszod/aitok.
na lépek, mert menni kell most.minden jót.asztalaviszta.kismikka