{Szjaki írásához is kapcsolódva...}

Kicsi gyerekkoromtól fogva érdekelt a biológia. Mihelyt elfogadhatóan olvastam, az "állatos-könyvek", ősállatokkal foglalkozó könyvek, az akkor még friss Attenborough sorozatok, majd a biológiaversenyek. Gimnáziumban előretört az irodalom, de érettségiig - mivel a továbbtanuláshoz nem kellett - hobbiból a biológia fakultáció (állatboncolással, magasabb szintű genetikával stb.). Mindezzel együtt járt, hogy a törzsfejlődést kívülről-belülről fújtam, sőt gyermeki lényem első tudományra csodálkozó "aha-élménye" volt az evolúció.

Aztán jött a keresztyénség. Általános iskola után kerültem a gyülekezetbe, és az Istennel való életformáló találkozás átértékelt mindent. Nem lett volna baj... De porszem került a gépezetbe. Hívő életem elején kicsit túllendült bennem a dolog, emberi túlzásokba estem, szigorúbb, "csőlátásra hajlamos" hitgyakorlatot folytattam (ha nem vinné félre a szó, azt mondanám enyhébb fundamentalista voltam, de mivel félre visz, nevezzünk pietistának). Ez több mindenben kiütközött az életemben, voltak jó oldalai, de mai fejjel inkább szomorúan emlékszem vissza erre a szakaszra, törvényeskedésemre, arra, hogy milyen szűk rendszerbe szorítottam be az istenképemet - annak ellenére, hogy nem ilyen emberek között voltam, és a hitre sem ilyen légkörben jutottam.
Viszont volt egy nagy problémám! Minden magára valamit is adó fundi hívő azt a fránya hét napot hét napnak veszi a teremtésnél! Szó szerint! És ott belül összeütközött bennem a biológus ész, meg a teremtéstörténet szélsőséges értelmezése. Vagy-vagy. És én rövidrezártam, feloldottam a disszonanciát - megerőszakoltam az értelmemet. Hét nap. Egy percel sem több. Elástam magamban az ellentmondásokat, és kb. 90 oldalas, rosszul megírt, igénytelen füzetekbe kapaszkodva, már-már üdvösségkérdést csináltam a témából. (Igen, igen, sokszor az ellen kelnek ki nagy hanggal a szigorú, törvényeskedő hívők, amiket belül épp próbálnak elnyomni!!!)

Aztán kikerültem ebből a gondolkodásból, kitágult a látásmódom, tisztult a kép, és megengedtem Istennek, hogy több legyen, hogy formáljon. Szélesebb lett a spektrum,  össze sem hasonlítható, tanulom az utat, újabb szélsőségbe nem kerültem azóta, remélem nem is fogok. És az egyik fordulópont ott volt, amikor helyére került bennem a "teremtés vs. evolúció" kérdés. Itt jöjjön egy könyvajánló, ami sokat segített, rendkívül jó könyv, nem csak keresztyéneknek: Henri Blocher francia református teológus könyve, a Kezdetben. Ez a könyv fontos impulzus volt, több mással együtt: ráébredtem, hogy nincs szembeállítás, nem kell vagy-vagy, elég az és. Más a kettő, kiegészítik egymást, és simán megférnek egymás mellett - ezt több nagy természettudós bizonyítja! Óriási élmény volt erre ráébredni, belső fegyverletétel, békekötés, megkönnyebbülés. 

Röviden: körte és alma. Hiszem, hogy Isten szeretetéből teremtette ezt a világot, megadja az okot és a célt a világnak, az embernek. Választ ad a MIÉRT-re, a teremtéstörténet hitvallásával. Arra válaszol, amire a tudomány nem tud, olyan feleletet ad, amire képletekkel nem jutunk. A természettudomány pedig a HOGYAN-t kutatja, és rajzolja újra meg újra, modellezi, állít fel hipotéziseket. Ezt a biblia nem is akarja elmondani! A hívők sokkal nagyobb része mindig is így gondolta/gondolja. Nekem volt egy vargabetű...

A "hard core" darwinistáknak üzenem: a Darwinizmus egy nagyon fontos hipotézis. De hipotézis. Lehet, hogy most nincs rá jobb model, ez az egyetlen, de  akkor is hipotézis. Ma az egyetlen (bár nem teljes) tudományos magyarázat az élet rendszerére, sokféleségére, fejlődésre, de nem magyarázat az élet értelmére. Sajnálom azokat, akik istenpótlékot csináltak belőle maguknak, alapot az ateizmusnak - és ezt most nem hívő gőggel mondom. Szomorú, hogyan tudják egyesek foggal-körömmel védeni, mert ha kiesik, összeomlik minden. Mint az én hívő múltamban a szószerint vett, szigorú bibliaértelmezés. Nálam kiesett, és nem omlott össze a hitem. Ellenkezőleg, örülök, hogy beletekinthetek az évmilliárdokba, és csodálom a Nagy Bummot, a kozmikus háttérsugárzást, a trilobitákat, a bojtosúszós maradványhalat, vagy az emberi agyműködést - és Istent dícsérem mindezért. Mert ekkora fantáziája volt. Mert még mindig nem tudunk minden HOGYAN-ra választ találni, mert megengedi, hogy keressünk. Hittel tudást!

A "hard core" kreacionostáknak pedig csak tanácsolni tudom, hogy ne dobják ki a tudományt az ablakon. Nem érdemes! Mindig egyik teológiai professzorom jut eszembe, akit elvittek Amerikában az egyik hatalmas "teremtéskutató" intézetbe, és ő azon gondolkodott, mi mindenre lehetne fordítai azt a bődületes pénzt, amit ráköltöttek. Keresztyéni, jézusi módon.

Összegezve, a saját utamból is elmondhatom, nem vagy-vagy-ról van szó, hanem és-ről. És ez így a legjobb!

Végezetül még egy könyvet ajánlanék, azoknak, akiket a vallás és tudomány kapcsolata érdekel, egy olyan ember írta, aki Oxfordban kvantumelmélettel foglalkozott, majd biofizikából doktorált, ezután pedig Oxfordban és Cambridge-ben teológiát tanult - élvezetes, igényes mű: Alister E. McGrath - Tudomány és vallás.