nov 04 2008

Az én evolúcióm

{Szjaki írásához is kapcsolódva...}

Kicsi gyerekkoromtól fogva érdekelt a biológia. Mihelyt elfogadhatóan olvastam, az "állatos-könyvek", ősállatokkal foglalkozó könyvek, az akkor még friss Attenborough sorozatok, majd a biológiaversenyek. Gimnáziumban előretört az irodalom, de érettségiig - mivel a továbbtanuláshoz nem kellett - hobbiból a biológia fakultáció (állatboncolással, magasabb szintű genetikával stb.). Mindezzel együtt járt, hogy a törzsfejlődést kívülről-belülről fújtam, sőt gyermeki lényem első tudományra csodálkozó "aha-élménye" volt az evolúció.

Aztán jött a keresztyénség. Általános iskola után kerültem a gyülekezetbe, és az Istennel való életformáló találkozás átértékelt mindent. Nem lett volna baj... De porszem került a gépezetbe. Hívő életem elején kicsit túllendült bennem a dolog, emberi túlzásokba estem, szigorúbb, "csőlátásra hajlamos" hitgyakorlatot folytattam (ha nem vinné félre a szó, azt mondanám enyhébb fundamentalista voltam, de mivel félre visz, nevezzünk pietistának). Ez több mindenben kiütközött az életemben, voltak jó oldalai, de mai fejjel inkább szomorúan emlékszem vissza erre a szakaszra, törvényeskedésemre, arra, hogy milyen szűk rendszerbe szorítottam be az istenképemet - annak ellenére, hogy nem ilyen emberek között voltam, és a hitre sem ilyen légkörben jutottam.
Viszont volt egy nagy problémám! Minden magára valamit is adó fundi hívő azt a fránya hét napot hét napnak veszi a teremtésnél! Szó szerint! És ott belül összeütközött bennem a biológus ész, meg a teremtéstörténet szélsőséges értelmezése. Vagy-vagy. És én rövidrezártam, feloldottam a disszonanciát - megerőszakoltam az értelmemet. Hét nap. Egy percel sem több. Elástam magamban az ellentmondásokat, és kb. 90 oldalas, rosszul megírt, igénytelen füzetekbe kapaszkodva, már-már üdvösségkérdést csináltam a témából. (Igen, igen, sokszor az ellen kelnek ki nagy hanggal a szigorú, törvényeskedő hívők, amiket belül épp próbálnak elnyomni!!!)

Aztán kikerültem ebből a gondolkodásból, kitágult a látásmódom, tisztult a kép, és megengedtem Istennek, hogy több legyen, hogy formáljon. Szélesebb lett a spektrum,  össze sem hasonlítható, tanulom az utat, újabb szélsőségbe nem kerültem azóta, remélem nem is fogok. És az egyik fordulópont ott volt, amikor helyére került bennem a "teremtés vs. evolúció" kérdés. Itt jöjjön egy könyvajánló, ami sokat segített, rendkívül jó könyv, nem csak keresztyéneknek: Henri Blocher francia református teológus könyve, a Kezdetben. Ez a könyv fontos impulzus volt, több mással együtt: ráébredtem, hogy nincs szembeállítás, nem kell vagy-vagy, elég az és. Más a kettő, kiegészítik egymást, és simán megférnek egymás mellett - ezt több nagy természettudós bizonyítja! Óriási élmény volt erre ráébredni, belső fegyverletétel, békekötés, megkönnyebbülés. 

Röviden: körte és alma. Hiszem, hogy Isten szeretetéből teremtette ezt a világot, megadja az okot és a célt a világnak, az embernek. Választ ad a MIÉRT-re, a teremtéstörténet hitvallásával. Arra válaszol, amire a tudomány nem tud, olyan feleletet ad, amire képletekkel nem jutunk. A természettudomány pedig a HOGYAN-t kutatja, és rajzolja újra meg újra, modellezi, állít fel hipotéziseket. Ezt a biblia nem is akarja elmondani! A hívők sokkal nagyobb része mindig is így gondolta/gondolja. Nekem volt egy vargabetű...

A "hard core" darwinistáknak üzenem: a Darwinizmus egy nagyon fontos hipotézis. De hipotézis. Lehet, hogy most nincs rá jobb model, ez az egyetlen, de  akkor is hipotézis. Ma az egyetlen (bár nem teljes) tudományos magyarázat az élet rendszerére, sokféleségére, fejlődésre, de nem magyarázat az élet értelmére. Sajnálom azokat, akik istenpótlékot csináltak belőle maguknak, alapot az ateizmusnak - és ezt most nem hívő gőggel mondom. Szomorú, hogyan tudják egyesek foggal-körömmel védeni, mert ha kiesik, összeomlik minden. Mint az én hívő múltamban a szószerint vett, szigorú bibliaértelmezés. Nálam kiesett, és nem omlott össze a hitem. Ellenkezőleg, örülök, hogy beletekinthetek az évmilliárdokba, és csodálom a Nagy Bummot, a kozmikus háttérsugárzást, a trilobitákat, a bojtosúszós maradványhalat, vagy az emberi agyműködést - és Istent dícsérem mindezért. Mert ekkora fantáziája volt. Mert még mindig nem tudunk minden HOGYAN-ra választ találni, mert megengedi, hogy keressünk. Hittel tudást!

A "hard core" kreacionostáknak pedig csak tanácsolni tudom, hogy ne dobják ki a tudományt az ablakon. Nem érdemes! Mindig egyik teológiai professzorom jut eszembe, akit elvittek Amerikában az egyik hatalmas "teremtéskutató" intézetbe, és ő azon gondolkodott, mi mindenre lehetne fordítai azt a bődületes pénzt, amit ráköltöttek. Keresztyéni, jézusi módon.

Összegezve, a saját utamból is elmondhatom, nem vagy-vagy-ról van szó, hanem és-ről. És ez így a legjobb!

Végezetül még egy könyvet ajánlanék, azoknak, akiket a vallás és tudomány kapcsolata érdekel, egy olyan ember írta, aki Oxfordban kvantumelmélettel foglalkozott, majd biofizikából doktorált, ezután pedig Oxfordban és Cambridge-ben teológiát tanult - élvezetes, igényes mű: Alister E. McGrath - Tudomány és vallás.


A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr59749745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2008.11.05. 19:47:26

jó összefoglaló, lám az értelmes hívő megfér az evolúcióval.

csmatyiblog 2011.03.28. 10:30:33

Szervusz Péter!
Áldás békesség! Ha jól emlékszem mi a Csillagponton találkoztunk! Üdv!

Elolvastam a blog írásodat, de lenne néhány kérdésem:

1. Mi is a bibliai alapja annak hogy te el tudod fogadni az evolúciós elméletet? Ugyanis mintha nem olvastam igeverset ami alátámasztja azt hogy evolúció van.

2. "A "hard core" kreacionostáknak pedig csak tanácsolni tudom, hogy ne dobják ki a tudományt az ablakon. Nem érdemes! Mindig egyik teológiai professzorom jut eszembe, akit elvittek Amerikában az egyik hatalmas "teremtéskutató" intézetbe, és ő azon gondolkodott, mi mindenre lehetne fordítai azt a bődületes pénzt, amit ráköltöttek. Keresztyéni, jézusi módon."

Kérdésem az, hogy ha egy keresztyén biológus kutatni akarja a természetet, miért nem használhat fel olyan elméletet ami a tudományos kreacionizmusra épül? Mégis, Isten szuverén és azt akarja hogy a hívő ember minden területet művelje, a tudományt is. Vagy, mit gondolsz, miért NEM probléma hogy az ateisták rengeteg bődületes pénzt fektetnek bele az evolúció kutatására? Emellett tudnod kell azt is hogy éppen a kreacionista evangélizáció az USA-ban az egyik leghatékonyabb misszió. Rengeteg, több ezer ember tért meg általa. Ez annak a bizonyos pénzösszegnek a jézusi elköltése. Vagy, mégis, szerinted nem gáz az hogy a kommunista eszmerendszert az evolúcióra építették fel, és ezáltal 140 millió ember pusztult bele? Vagy, mégis, szerinted nem probléma hogy sok emberben azért okoztak kárt, mert "csökevényes szervek"-et kivágtak belőlük (pl. ha jól tudom éppen a pajzsmirigyet)? Vagy, mégis, ha a keresztyének az evolúciót el tudják fogadni, akkor ők miért használjanak fel rengeteg kutatási pénzt egy olyan elméletre ami szembe megy az evangéliummal?! Az evolúcióban fölösleges hinnie egy hívőnek.

Üdv, Mátyás

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.03.28. 10:54:02

Szia, köszönöm a kommentet.
1. Nincs igeversem az evolúcióra, ahogy a hidrogén atomra, a relativitás elméletre, vagy az emberi agyban található idegsejtek működésére stb. sem. Mert nem kell hozzá. Mégis elfogadom, mint a jelenkori tudomány által elém tárt legvalószínűbb hipotéziseket. Akkor ne engedjem kivenni a vakbelemet sem, ha gyulladásban lesz, mivel nincs rá ige?
A Biblia gyönyörúen elénk tárja az Isten-ember kapcsolat lányegét, hitre jutottam az ige által, erősödök lélekben általa. De nem arra van, hogy természettudományos téziseket dúcoljak alá vele.
2. Jó, lehet, kicsit demagóg volt az idézett munka, aláírom. Viszont az már baj, hogy egyértelműen összekötöd az ateizmust az evolúcióval, amikor tudjuk, hogy a hívő keresztyének tudósok nagyobb részének nincs baja az evolúcióval. Ami nem egy hit, nem egy dogma, hanem egy tudományos hipotézis. Attól még, hogy a kommunisták az evolúcióra (is) építkeztek, még maga az evolúció lehet érvényes és helyes. Akkor a Szentírást is el kellene vetnem, mivel felhasználták destruktív szekták is, rá alapozva? Egyébként a példáidat nem tudom értelmezni, nem tudom, hogy jön ez ide.
A valódi nézetkülönbség köztünk az, hogy szerintem maga az evolúció NEM megy szembe az evangéliummal (külön vágány). Az más, ha egyesek felhasználják a keresztyénség ellen. Ugyanígy gondolom, hogy üdvösségünk egyedül Krisztus által van, tehát ahhoz, hogy valaki megtérjen, nem kell hinnie a teremtés hét napját, és elvetnie az evolúciót. Örülök, ha van egy ilyen evangélizáció, és jó ha működik. Bár én a másik oldalt látom itthon örömtelinek: Krisztust hirdetem, és nem kel tudományos, társadalmi dolgok miatt falhoz állítani senkit.

csmatyiblog 2011.03.30. 11:16:31

Szervusz, Péter!

1. Igen, valójában az a sarkallatos különbség köztünk, hogy hogyan értelmezzük a Bibliát az evolúció tekintetében. Mind arra megy ki, hogy a Biblia mit mond erről? Azt el tudom fogadni, hogy ha a Biblia hallgat a föld eredetéről, akkor történhetett így is, vagy úgy is. De hogy ha már a Biblia valamit állít vele kapcsolatban, akkor a Sola Scriptura elv alapján mégis (annak ellenére hogy sok értelmes evolucionista van, legyen ateista vagy keresztyén) a Bibliáé az utolsó szó. Ámbátor csak egy pár igeverset hadd villantsak fel: "Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent." (2Móz. 20,11), vagy "És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat." (ez az 5. nap teremtési aktusa ahol a madarak a dinoszauruszok előtt vannak megteremtve), vagy "Ahogy az Írás mondja: "Ádám, az első ember élő lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltető lélekké." (1Kor. 15,45), ami a Bűneset elbeszélését újra elismételi Pál apostol. Kérdésem, hogy te akkor hogyan értelmezed ezeket az igéket? Nekem úgy tűnik, mintha Pál elismétli az Édenkert eseményeit ahogyan azok valóságosan megtörténtek. Vagy szerinted, az evolúció hogyan fér össze a Bűnesettel? Mégis, ha nem volt bűneset, akkor miért halt meg Krisztus?

2. Nem, nem minden evolucionista ateista. Keresztyén is hihet az evolúcióban, de fő, hogy ezt igével alá kell hogy támassza. :)

3. A vakbéllel kapcsolatban én annyit állítok, hogy evolúciós gondolkodással én kivetném, mert szerintem fölösleges fejlődési maradvány. Ha viszont a teremtést hiszem, akkor hiszem, hogy Isten nem tökéletlen munkát végez, legfeljebb a bűn elrontja halandó testemet, és nem vágatom ki. Mellesleg a vakbélnek van szerepe az immunrendszer fejlődésében csecsemő korban.

4. Én azt gondolom, hogy az evolúciót ha következetesen végig gondoljuk, tényleg rasszizmushoz vezet, ami baj. Ugyanis, ha evolúció van, akkor idő múltával inherens genetikai különbségek fellépnek az emberben is. Így válogatni lehet emberek között, mint ahogyan tették ezt az eugénia kapcsán vagy a zsidók kiírtásával. Ezzel szemben a teremtés azt állítja, hogy minden ember egyenlő, Istenképű és van értéke és célja az életében.

Na, remélem emésztehtő volt mit írtam, nem akartam sokat írni.

Áldás, békesség,
Szép napot.

Üdv, Matyi

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.03.30. 11:31:20

@csmatyiblog: :) A vakbélnél félreértettél, szimplán példa volt arra, hogy a tudomány (jelen esetben a vakbél kiétele, mint összetett orvosi beavatkozás) érvényes és hasznos, még ha nincs is az szó szerint benne a Bibliában. Írhattam volna bármilyen műtétet, kezelést, betegséget. (És különbe is téves elnevezés, tulajdonképpen a vakbél egy kis részéről, a féregnyulványról van szól, az szokott begyulladni, más emlősöknél hasznos szerv :) )
Az a baj, hogy közöttünk írásértelmezési különbség van. Nekem a teremtéstörténet gyönyörű képes beszéd, hitvallás, ami elénk tárja az ember alapvető célját és tragédiáját, azaz, teremtettségét (Isten szándékából és szeretetéből élő őt képviselő szabad és értelmes lény) és bűnbeesését (szakítását Istennel, kilépését az alapvető Istenközösségből). Ez valóságos, még akkor is, ha nem szó szerint veszem a Szentírás ezen részeit.
Sajnos nem leszünk egy hullámhosszon, de ettől függetlenül Jézus Krisztusban testvérek vagyunk, és ezen nem változtat, ki hogy áll az evolúcióhot, a kvantumfizikához, a komolyzenéhez, politikai pártokhoz (és még írhatnák sok-sok példát, ami NEM befolyásolja mindazt, amit Krisztus értünk a kereszten megtett).

csmatyiblog 2011.03.30. 13:51:56

@bellajazz: Igen, de a vakbél gyulladása az pedig betegség, ami viszont a bűneset következménye, amit te is említesz. Ez viszont fájdalmas, negatív dolog. Szerintem, azért Isten nem így teremtette volna az embert hogy beteg lehessen, hisz az újjáteremtésnél eltörli minden könnyünket, minden bajunkat is végérvényesen elveszi. És akkor helyreáll a teremtési rend ami a bűnesetnél elveszett.

Még egy kérdésem, hogy ha a teremtéstörténet képi beszéd, mit jelent az, hogy mind a hat teremtési napra említi, hogy jött este és reggel, x. nap?

ÁB, Matyi

Miskolczy József 2017.07.24. 10:30:37

@csmatyiblog: (Talán: magának a képi beszédnek az "elismerését" jelenti...
1Móz. 1,14
Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.
Ugye a negyedik(!) napon teremti meg Isten azokat az "eszközöket", amelyeknek többek között az a feladatuk, hogy "elválasszák a nappalt az éjszakától".
De már az első napról ezt olvassuk: 1Móz. 1,4
Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.
1Móz. 1,5
És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.
- Ha úgy tetszik, az első három nap különbözik a többitől: ekkor még Isten "választja el" a világosságot a sötétségtől - és tart fenn valamit, amit már ekkor reggel és este által határolt napnak nevez.
Aztán a negyedik naptól erre már ott vannak az általa teremtett eszközök.
süti beállítások módosítása