Emlékszem, gyerekkoromban a spájzban porcelánból volt a villanykapcsoló. Közepén kis tekerőgomb volt, ezt kellett elcsavarni, ha látni akartuk a befőtteket. Úgy a húszas-harmincas évekből maradhatott meg, és ennek megfelelően bántunk vele: mindig bizonyos műemléki áhítattal csavartuk fel a spájzban a lámpát.
A minap eszembe jutott a régi lakás, a régi élet, a régi kapcsoló, és rádöbbentem, hogy mindent, amit ma nyomni kell, valamikor csavarni kellett. A telefonon régen körkörös kézmozdulattal tárcsáztunk, ma nyomkodjuk.
A vízcsapot valamikor csavarni kellett, ma nyomni. A kávé- és mákdarálónak valamikor forgatókarja volt, ma nyomógombja van. Az autóablakokat régen tekertük, ma megnyomjuk az ablakemelőt. És olvastam egy horgászújságban, hogy Amerikában már lehet kapni olyan horgászorsót, amelyet nem csavarni kell, csak nyomni egy gombot, és a motor föltekeri a zsinórt helyettünk.
A környező világban utunkba kerülő dolgokhoz régen olyan volt a viszonyunk, amit a csavarás, a körkörös mozgás jellemzett. A lassú, körkörös mozgás a ráérő, a dolgokkal törődni tudó ember létjellemzője. A körmozgás mintaképe a természet, az idő örök körforgása. Aki körben mozog, az a természet ősi rendjét ismétli, és magára veszi. Szellemi értelemben a körmozgás azt jelenti: belátni, hogy a gondolkodásnak körstruktúrája van. Belátni azt jelenti: a dolgot körüljárni, minden oldalról megvizsgálni, és összerakni magunkban annak perspektivikus képét.
A körkörös mozgásra akkor fogy el az idő, amikor az ember már nem megérteni, csak használni akarja a világot. A hagyományos, mutatós karórák helyett akkor terjednek el a digitális órák, amelyek már nem képezik le a természet és az idő örök körforgását. (Később visszajönnek ugyan a mutatós órák, de a lelkük már más: nem kerekek forognak bennük, hanem kvarc lüktet.) Megnyomni, ezt azt jelenti: a környező világban utunkba kerülő dolgokkal úgy venni fel a kapcsolatot, hogy ez a lehető legnagyobb változást okozza a lehető legrövidebb érintkezési idő alatt. Nyomj egy bal egérgombot, és előtted a világ!
David Cronenbergnek van egy zseniális filmje, a Karambol. Ez igazi művészfilm. Arról szól, hogy manapság az emberek egész életükben nyomják a gázt, versenyautókként száguldanak előre, festett céljaik, puszta semmik felé, mint az őrültek. A kapcsolat, a találkozás, a szerelem ebben a rohanatban annyit jelent: a párhuzamosan száguldó lények letérnek pályájukról, és karamboloznak. Mi más lehetne ebben a világban az ember életcélja, mint a halál?
Cronenberg filmjében a karambol az emberi kapcsolatok kizárólagos metaforája. A film végén főhősünk szerelme elrántja a kormányt, és elszáll az autópályát szegélyező fűsávba. A kocsi fölborul, füstölni kezd. Amikor a férfi odaér, a nő már a füvön fekszik véresen. Él. Hősünk megsimogatja a fejét, és így vigasztalja: "Nem baj, majd legközelebb sikerül." Hát valahogy így.
Végh Attila, költő
Forrás: Magyar Nemzet 2008.06.02.
A minap eszembe jutott a régi lakás, a régi élet, a régi kapcsoló, és rádöbbentem, hogy mindent, amit ma nyomni kell, valamikor csavarni kellett. A telefonon régen körkörös kézmozdulattal tárcsáztunk, ma nyomkodjuk.
A vízcsapot valamikor csavarni kellett, ma nyomni. A kávé- és mákdarálónak valamikor forgatókarja volt, ma nyomógombja van. Az autóablakokat régen tekertük, ma megnyomjuk az ablakemelőt. És olvastam egy horgászújságban, hogy Amerikában már lehet kapni olyan horgászorsót, amelyet nem csavarni kell, csak nyomni egy gombot, és a motor föltekeri a zsinórt helyettünk.
A környező világban utunkba kerülő dolgokhoz régen olyan volt a viszonyunk, amit a csavarás, a körkörös mozgás jellemzett. A lassú, körkörös mozgás a ráérő, a dolgokkal törődni tudó ember létjellemzője. A körmozgás mintaképe a természet, az idő örök körforgása. Aki körben mozog, az a természet ősi rendjét ismétli, és magára veszi. Szellemi értelemben a körmozgás azt jelenti: belátni, hogy a gondolkodásnak körstruktúrája van. Belátni azt jelenti: a dolgot körüljárni, minden oldalról megvizsgálni, és összerakni magunkban annak perspektivikus képét.
A körkörös mozgásra akkor fogy el az idő, amikor az ember már nem megérteni, csak használni akarja a világot. A hagyományos, mutatós karórák helyett akkor terjednek el a digitális órák, amelyek már nem képezik le a természet és az idő örök körforgását. (Később visszajönnek ugyan a mutatós órák, de a lelkük már más: nem kerekek forognak bennük, hanem kvarc lüktet.) Megnyomni, ezt azt jelenti: a környező világban utunkba kerülő dolgokkal úgy venni fel a kapcsolatot, hogy ez a lehető legnagyobb változást okozza a lehető legrövidebb érintkezési idő alatt. Nyomj egy bal egérgombot, és előtted a világ!
David Cronenbergnek van egy zseniális filmje, a Karambol. Ez igazi művészfilm. Arról szól, hogy manapság az emberek egész életükben nyomják a gázt, versenyautókként száguldanak előre, festett céljaik, puszta semmik felé, mint az őrültek. A kapcsolat, a találkozás, a szerelem ebben a rohanatban annyit jelent: a párhuzamosan száguldó lények letérnek pályájukról, és karamboloznak. Mi más lehetne ebben a világban az ember életcélja, mint a halál?
Cronenberg filmjében a karambol az emberi kapcsolatok kizárólagos metaforája. A film végén főhősünk szerelme elrántja a kormányt, és elszáll az autópályát szegélyező fűsávba. A kocsi fölborul, füstölni kezd. Amikor a férfi odaér, a nő már a füvön fekszik véresen. Él. Hősünk megsimogatja a fejét, és így vigasztalja: "Nem baj, majd legközelebb sikerül." Hát valahogy így.
Végh Attila, költő
Forrás: Magyar Nemzet 2008.06.02.
Csatlakozz!
