Tegnap délután épp ballagási ajándékot vettem a helyi pláza (bevásárlóközpont, konzumárium, fogyasztói templom) Alexandra könyvesboltjában. Már épp a célegyenesben voltam, egy lépésre a vonalkódleolvasót tartó kéztől, amikor is...
...ÁRAMSZÜNET!!!
S lőn sötétség! S a vásárlók megzavarodának vala, nagy sokasággal tolulának kifelé a fényre. Én állék a kasszánál, letészem a könyvet, majd kilépek a világosságra, a fotocellás ajtón túlra, a főhajóba!
Az említett komplexum egyszintes, így átlátszó tetővel fedték be azt az útvonalat, ahonnan az üzletek nyíltak. Ez jó volt, hisz nem kellett sötétben pánikolni.
Először zavarodottság volt észrevehető a néptömegen, céltalan lézengéssel próbáltak átálni a pénzköltés édes tevékenységéről (én kicsit ideges voltam, hisz már az utolsó lépésnél jártam.)
Ezután jött a reménység: Biztos, csak pár perc, aztán rendbehozzák. Hát nem, több lett. Én magam elintéztem egy-két telefont, szereztem egy EST programmagazint, azt nézegettem, no meg az embereket, akik kijöttek velem együtt a szűrt napfényre.
Kirakatnézés, ide-oda mászkálás, majd, ahogy telt-múlt az idő, láss csodát:
Emberek, van remény. Ez látszott akkor, amikor a komzumtemplomot elhagyta a "lelke".
Még kicsit vártam, majd, miután hallottam, hogy "Az ÉDÁSZNÁL van valami, ki tudja mikor csinálják meg", elhagytam a terepet.
Utam során csupán a jól ismert - a vészkijáratot mutató táblácskák világítottak. És igen, a kijárat fotocellás ajtaja kinyílt!
Kiléptem...
Először zavarodottság volt észrevehető a néptömegen, céltalan lézengéssel próbáltak átálni a pénzköltés édes tevékenységéről (én kicsit ideges voltam, hisz már az utolsó lépésnél jártam.)
Ezután jött a reménység: Biztos, csak pár perc, aztán rendbehozzák. Hát nem, több lett. Én magam elintéztem egy-két telefont, szereztem egy EST programmagazint, azt nézegettem, no meg az embereket, akik kijöttek velem együtt a szűrt napfényre.
Kirakatnézés, ide-oda mászkálás, majd, ahogy telt-múlt az idő, láss csodát:
Az emberek egymásra találának, beszélgetének vala! A kirakat immáron érdektelenné lőn, így párbeszédek alakulának ki. Egymás arcát ímé, nem csak a kirakatban türőződve szemlélik az emberek, hanem egymás felé fordulának! Az eladók ugyanezt teszik vala.
Emberek, van remény. Ez látszott akkor, amikor a komzumtemplomot elhagyta a "lelke".
Még kicsit vártam, majd, miután hallottam, hogy "Az ÉDÁSZNÁL van valami, ki tudja mikor csinálják meg", elhagytam a terepet.
Utam során csupán a jól ismert - a vészkijáratot mutató táblácskák világítottak. És igen, a kijárat fotocellás ajtaja kinyílt!
Kiléptem...
Csatlakozz!
