Győrben várok a buszra. Mellettem a buszra várók között egy idős néni is, két bottal. Jön a busz, egy szép új alacsonypadlós CREDO (magyar!) járgány. Jók ezek az új buszok, hisz nem kell alpinistabemutató a felszálláshoz egy babakocsis anyukának, vagy az olyan néniknek, mint aki ott várt közöttünk.
Csakhogy. Kedves buszsofőrünk úgy kormányozta a buszt a járdasziget mellé, hogy volt a padló és a beton között jó 70 centi, de lehet, hogy több is, amit a magam negyvennégyes lábával, 29 éves ruganyosságával boldogan abszolválok bármikor, de szegény néninknek le kellett lépnie az úttestre (!), majd onnan fellépnie a buszra (!!). Mondhatnánk, hogy egyszer minden sofőr hibázik (bár ez pl. a Nemzetközi Űrállomás és egy Szojuz űrhajó esetén nem igaz), ám figyeltem, az út során következetesen ezt a távolságot hagyta - már-már kínos pontossággal. Szegény néninek meg még le is kellett szállnia. Nesze neked alacsonypadló - avagy kis hazánk tényleg csodákra képes, az itteni sofőrök elérik ezt is, meg kell mászni a megmászhatatlant.
(a képeken a szóbanforgó eset rekonstruálása látható)
Vagy legyen "tökös" (már ha hímnemű az illető), és legyen tudatos normaszegő, lázadó, azaz dobja konkrétan bele.
Vagy ne csináljon semmit.
Vagy találjon egy kiskaput.
Pedig az ötlet jó! Csak az irányzék rossz! Én a bulvártermékek, kereskedelmi tévék és társaik bevételeire szabnám ki, majd az ebből befolyt pénzt a kultúrára (értékekre) fordítanám. Így nem csak rombolnának, hanem valami haszon is lenne...