Várakozás Krisztus ismételt eljövetelére, ígért visszajövetelére.

Én most erről írnék és nem a decemberi hetekről, vasárnapi gyertyákról!

Mit jelent ez?

Hogyan várakozzak?

Sokáig nagyon nem tudtam mit kezdeni ezzel, nem tudtam megérteni, konkrétan mikor várom jól és helyesen Őt vissza?

A válasz magam számára jelenleg így foglalható össze: helyesen élni a jelennel, jelenben!

Vagyis mivel reménységem, hogy visszajön és annak időpontja bizonytalan, a legcélszerűbb, ha a jelenben úgy élek, hogyha betoppan „mint a tolvaj” akkor ne érjen hidegzuhanyként, még ha döbbenetes is lesz, annak minden örömteli és meglepő mozzanatával! 

Ebben nincs semmi különös, hiszen Jézus erre utaló példázatainak ez az egyik üzenete!

Helyesen élni a jelenben, a jelennel!

Ez nem könnyű! Az idevonatkozó kutatások szerint az ember nagyon kevés időt tölt a jelenben: vagy a múltban él, vagy a jövőben kalandozik. Ez pedig kellemetlen, mert a múlt az elmúlt, a jövő meg illúzió még. Teljességében megélni a jelent, azt hiszem - már amennyire lehet - rendszeresen lezárt, letisztázott, helyre tett, tudatosított múlttal illetve helyes célokkal, a megfelelő utakon való járással lehet. Nem hiszem, hogy a sodródó, improvizált élet erre képes, úgy ahogy a teli naptáros és ahhoz mereven ragaszkodós sem.

Szóval dióhéjban: átlátott út, ami ide vezetett, tisztán látott cél, célok, ahova vezet az út és amolyan hajókázósan megélt jelen. (Nekem legalábbis ebben a képben van benne az, hogy a jelenben élek.) Mert ha hajókázom, minden érzékszervemmel benne tudok lenni a most-ban: érzem a ringatózást, bőrömön a meleg napot, a szelet, hallgatom a sirályokat, kortyolom a jeges kávét. Át tudom magam adni a jelennek, mert tudom jó hajóra szálltam, ami a helyes irányba megy (és az elhagyott kikötőt bámulva nem azon idegeskedem, hogy a francba, nem erre kellett volna…) és a várt helyre érkezem meg.

Szóval a Krisztus várása helyes viszony kialakítására ösztönöz múltammal, jövőmmel, jelenemmel.

Az Eljövendő várásában pedig minden emberi lehetőség, képesség, tapasztalat beépítésén és kihasználásán túl segít a Lélek, a Vagyok, akire hangolódhatok a most-ban, hogy abban lehetőség szerint optimálisan benne legyek, ne belesüppedve, de ne is átszaladva azon, mint éjszaka álmosan hazafele az autópályán. Valami ilyesmi…

Valahogy ennek kellene leszivárogni a fejemből a szívembe és onnan lassan életstílussá alakítani…

A Mesterrel dolgozunk ezen.

A Mesterrel dolgozzunk ezen!