Szabályosan kiráz a hideg, amikor ezt hallom...
Jól ismerjük: Betelefonáló 1.: Jobboldali, magyar érzelmű vagyok... Betelefonáló 2. (másik tévé): évtizedek óta baloldali érzelmű vagyok. 3. Szittya tüntető valahonnan: Egy nemzeti érzelmű embernek itt a helye... És még sorolhatnám. Nem teszem.
Egyszerűen hülyeség. Az utóbbi évek hülyesége. És elmondhatjuk, hogy itt nagy az egyetértés, minden oldal használja. Nincs különbség, csak az előjelben...
Hülyeség, de legalább őszinte. Nem maradt más, mint az érzés. Azt nem vették el, azt nem kezdik ki jogvédők, az csakis az enyém. A gondolatok sértőek lehetnek, eretnekek, hazafiatlanok, kirekesztők, veszélyesek - nem is divat gondolkodni (magvas gondolatrendszerekre ne is gondoljunk - szlogendemokráciában, ugyanmár!), tenni megint nem érdemes, megütöm a bokámat, az akarat nem divatos, maradnak az érzések, szívem különbejáratú, szubjektív belső szobája, amivel rendelkezek. A csalfa érzelmek, amik megmaradtak.
De milyenenek lehetnek ezek az érzelmek?
{jó napom van: öröm van a szívemben, elégedettség, magyarul érzek - kel fel a verőfényes magyar napra a szittya.}
{rossz napom van: szomorú vagyok, kedvetlen, nem érzek liberálisul ma - gondolkodik a kiégett eszdéeszes.}
{fletó beszélt tegnap, feltüzelt, kicsattanó öröm, tettvágy bennem, baloldali érzelmeim tetőfokára hágtak - mondja az emeszpés aktivista május másodikán}
Én nem érzek magyarul. Olyan nincs. Magyarságságtudat, az van. Hazaszeretet, az is. Liberális, baloldali, jobboldali gondolkodásmód szintén. De ez az egész nesze semmi, fogd meg jól. Üres semmi, ami maradt. Régen baj, ha mindez az érzelmekhez kötődik. Bár oly régóta szoktatnak minket lefele a gondolodásról, hogy én már nem csodálkozom.
Írta ezt egy református hitű, konzervatív, nemzeti-liberális gondolatkörben mozgó férfi, aki tenni akar valamit a hazájáért/nemzetéért. Akkor is, ha az érzései ezzel az egész magyar valósággal kapcsolatban (most) nem éppen pozitívak...
Csatlakozz!
