Néhány éve az egyik kereskedelmi csatorna karácsony előtt megkérdezte az utca emberét: mit is ünneplünk karácsonykor? A válaszok töredéke súrolta az ünnep eredeti jelentését. De csak súrolta. Nietzsche Isten haláláról beszélt, amiért mi, emberek vagyunk a felelősek. De mára már azt is elfeledtük, hogy hova temettük ezt az Istent. Sírját benőtte az emberi butaság, félresiklott vallásosság, lelketlen emberi létezés dudvája.

A karácsony ezért abszurd. A halott Isten születését ünnepeljük. És pont ezért lehet ennyire kiábrándító, ennyire csak a nosztalgiára támaszkodó és üres. Ezért nincs igazi lényege, ezért halott az ünnep, és ezért próbálunk bele annyi színt és életet vinni, mert a szívünk mélyén érezzük, hogy az igazi lényeg valamikor régen elveszett. A mai magyar kereszténység csupán tehetetlenül nézi az egészet és szép szólamokon kívül nem tud mit hozzátenni. Még csak nem is bábáskodik a születésnél, csupán beszél róla.

A karácsony akkor lesz igazi, akkor lesz az élő Isten születése, ha decemberben a húsvéti feltámadást ünnepeljük. Ez az ünnep igazi lényege és igazi abszurditása. Karácsonykor Húsvétot ülni. Az üres sírra gondolni, látni a Hihetetlent, a Feltámadottat. Akinek eljövetelét ünnepeljük. S Akit visszavárunk. Egyre nagyobb izgalommal, egyre több vággyal a szívünkben. Ez az igazi karácsony, a többi csak kellék, dísz, pompa. A többi nem lényeges.