Jó fél évvel ezelőtt írtam utoljára az isteni nedűről. Azóta néhány újabb fajtával ismerkedhettem meg, s szeptember lévén, mikor nyakunkon a szüret, illendő ismét a szőlőből nyert népszerű italra fordítani vigyázó tekintetünk.
Nemrég a Somlón jártam, de ezt az élményemet egy következő bejegyzésre tartogatom. Most egy rövid rajna-pfalzi tanulmányút keretében megejtett borkóstolásról regélek. A tanulmányúton az ottani egyház ifjúsági munkájába nyertünk betekintést és vendéglátóink a sok porgramba beleszorítottak egy rövid kirándulást Meisenheimbe is. A háború elkerülte, ezért egészen a XIV-XVI. századig repülünk vissz az időbe, mikor az utcáin sétálutnk. Igazi ékszerdoboz ez a kisváros. Itt hívtak meg bennünket egy borkóstolóval egybekötött vacsorára. A neves teológus, Barth nevét viseli a borász, aki családjáról nevezte el éttermét. Mivel ő az egyetlen borász a környéken (habár azon a vidéken, főleg a Rajna mentén van Németország talán leghíresebb és legrégibb borvidéke), monopolhelyzetben van, de a borai arról beszéltek, hogy a minőség ezzel együtt kiemelkedő. Érdekes volt megfigyelni ezt az embert. Egész stílusában felfedezhető volt a német precizitás, maximumra törekvés, de valami furcsa és megmagyarázhatatlan derű lengte körül. A szemében, mosolyában, gesztusaiban nem a tartozkodó, totálisan kontrollált német viselkedés volt meghatározó, hanem barátságosság, a borát szerető és arra büszke ember határozottsága és nyitottsága.
Lévén a Rajna vidéke, az olaszrizling volt a vacsora domináns bora, de ebből a fajtából a hazait jobban szeretem. Egy bor fogott meg igazán, ami hazai borász körökben ismert, de a nagyközönség ritkán találkozik vele. Ez az Auxerrois. Burgundiából származó bor, az ottani grófságról kapta a nevét. Különleges ízével egyből megfogott. Elsőre egy kicsit a rizlinghez hasonló az illata, az utóíze pedig halványan a mézre emlékeztet, de mindemellett számos gyümölcs is eszembe jutott az első korty után. Ez az ízhatás azonban nem markáns, inkább lágy, visszafogott. Nem édes bor, de megtévesztő, elsőre mindenki édes bornak gondolta. Több fajtát is kostoltunk, de szinte mindenkinek ez nyerte el a tetszését. (Érdemes felvenii velük a kapcsolatot és rendelni néhány palackkal, megéri.)
Az ételek teljesen illettek a borokhoz, és a vacsora utáni utolsó fajta kostolgatása közben Hamvas Béla szelleme megjelent a háttérben, a kandalló mellett és szelíden mosolygott felénk...
Csatlakozz!
