Prológ: Visszatértem, visszanézve bocs a kihagyásért, újult erő meg minden a továbbiakban!

***

{ma délután, szűk, füllesztő lakótelepi kisposta, ajtótól az első sor. bella áll ajánlott nagylevéllel a kézben, nincs menekvés - számlát is kérek, hivatalos... előttem a szokásos: a és b sor ugyanolyan - képeslapot lobogtató fiatalasszony,  meg sportos hivatalosleveles sorstárs,mögötte headsetes izzadt manager türelmetlenül (tájm iz mani), cyberlottós kisnyugdíjas stb. a lényeg ott mögöttem. anyuka, egy sóhajjal harminc fölött, és postasorban-akciót-kereső csemetéje. dialóg:

-anya, vegyél egy sorsjegyet!

-jól van, veszek. milyen kell? sokféle van!

-olyant, amiben a legbiztosabb, hogy nyerek...}

 Hol itt a valami, meg a szerelem? Benn a párbeszédben, a fiúcska (még előtte), az asszony (talán nem utána) szimbolikus sorsjegykeresésében benne van az örök feszültség. Ösztönösen, jelképekkel eljátszva.

Mert milyen legyen az a sorsjegy? Milyent vegyek. Ifjú barátunk a lehető legkisebb kockázatot választja  - nagy esély, kis szorzó, viszonyleg kevés nyereményösszeg. Válasszunk mi is így? Kompromisszum, lehetőség arra, hogy keveset kockáztatva viszonylag jól járjak. Ésszel, akarattal, kigondolva, kiszámolva. Viszonylag jól, biztosra menni egy szerencsejátékban. Kevés kockázat - kevés nyeremény, már ha nyerek... Esetleg visszakapom a feltett összeget.

Van más választás is. Nagy kockázat, több buktató, de nagyobb nyeremény! Kockáztatni, hogy elvesztem, amit befektettem, de ha nyerek! Akkor, akkor sokat! Drágább? Igen. Kockáztatok? Igen! Izgalom és peremenlépdelés. Szorongás és mámor. Repülés és zuhanás.

Mi legyen hát? Mit tegyünk? "Sorsjegyet keressek" "Sorsom, hogy jegyest keressek, de hogyan?" - kérdi mindenki, aki még nem fáradt/égett/fulladt bele. Menjek biztosabbra, kis kockázat, kis haszon, kisebb esély a kudarcra? Kis szökdelések a közös úton, biztonsági játék. Vagy netán kockáztassak, lendüljek, ugorjak, talán repülünk, és nem zuhanok. Többet feltéve, de nagyobb nyereményre várva?

Válasz? Van? Logika? Itt? Ugyanmár... De halljuk az anyát, (a tapasztalt embert, a sokatlátottat, aki élt már, s nevel, a mestert, aki túl van rajta, megtette, megélte, megértette esetleg), mit mond? Mi a megoldás?

{-mitt'omén, fiam?! nekem mindegy...}