{khronosz}

Az ógörögben a múló időt jelenti. Az időt, ami múlik, ha akarjuk, ha nem. Ami születésünkkor  (fogantatásunkkor?) felkapott minket, és csak visz magával, sodor. Én mindig egy folyónak képzelem el, néha kellemesen hordoz előbbre, néha olyan (egyre többször), mint egy vadvízi evezés. Egy biztos, visz tovább, mindenkit, nincs különbség... Ez van.

{kairosz}

Ez is idő, de valami teljesen más. Az alkalmas idő, a tartalommal teli pillanat, a lehetőség, amit meg kell ragadni. Ha a khronosz a folyó, akkor ez a belógó faág, amiben megkapaszkodhatunk egy ideig - feltéve, ha észrevesszük, ha elérjük, ha meg tudjuk ragadni. A kairosz az én pillanatom, ami mindent megváltoztat. Egy találkozás, egy furcsa ötperc, egy katarzis, élmény, hogy ott vagyok, és akkor. Világélmény. Emberélmény. Istenélmény. Kicsi vagy nagy csomagok Istentől, ajándékok, amik elviselhetőbbé teszik. A sodródást.

Kronológia. Ilyen van. Időrend, mérce, amihez a múló idő folyójának partját vonalkáztuk be. De van-e kairológia? Miért nincs? Visszanézve a kihagyhatatlanhoz mérni, a tartalmashoz azt, aki vagyok, akivé váltam. A khronosz öregebbé tesz. A khronoszból nem léphetünk ki. Sőt, a kultúránk része. (Sodródó nyugat). A kairosz túlemel. Valódibbá tesz. Sajátos módon, személyesen.

Megragadni a kairoszt, élni vele, engedni, hogy adjon, kis ideig kinn lenni a sodrásból - néha sikerül...