feb 21 2008

Nagyböjti visszhangok - 123. Zsoltár

Spirituális visszhang-sorozatunkat Vat Vud írásával folytatjuk.
 


 
123. Zsoltár

Zarándokének.
Hozzád emelem tekintetemet,
aki a mennyben laksz.
Ahogy a szolgák uruk kezére néznek,
vagy a szolgáló úrnője kezére néz,
úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra,
míg meg nem könyörül rajtunk.
Könyörülj URam, könyörülj rajtunk,
mert torkig vagyunk a gyalázattal!
Torkig vagyunk már
az elbizakodottak gúnyolódásával,
a gőgösök gyalázkodásával.


Úr-szolga. Kevélyek-alázatosak. Gyalázkodók-kiszolgáltatottak.
Mind olyan viszonyrendszerek, amire ma már nem látunk magunk körül egyértelmű mintákat. Nem olyan egyértelműt, mint a zsoltáríró. De a zsoltár hangulatával tudunk azonosulni. Minket is támadnak. Minket is megaláznak, ők. Ki vagyunk szolgáltatva nekik. Ezek egyszerű egyismeretlenes egyenletek. Csak megmondjuk, hogy kik az "ők" vagy épp a "nekik" és már panaszkodhatunk, mert minket bántanak a kevélyek. Isten népe életében gyakran olyanok is kevéllyé válnak, akik kritikát mernek mondani a "szent nép"-ről. Ha valaki nem képes végig ülni egy unalmas, üres istentiszteletet, könnyen válhat "csúfolkodóvá". Ha valaki "képmutatónak" lát, és annak is nevez, egyszeriben "kevély" lesz. A kritikája pedig leppattan rólunk, az "Úr méltatlan bár, de elhívott szolgáiról".

Az "egekben lakozóra" néző ember tudja, hogy lent van. Ott, ahol a többiek. A kevély nem mer felnézni, mert megdöbbenne, hogy lent van. Igyekszik lefele nézni, hátha talál másokat, hogy fölhelyezhesse magát a trónjára. A lefele tekintő egyház végtelenül hiteltelen és magányos marad önigazultságában.

Karinthyről járja az a történet, hogy egyszer a forgalmas pesti utcán egy háztetőt kezdett mereven bámulni. Lassan egyre többen álltak meg és keztek keresgélni ott fönn valamit, amit az író nézhet. Hirtelen benépesült a tető különféle lentről kivetített agyszüleményekkel. Fél óra elteltével az író hirtelen távozott. Mögötte maradt egy felfele néző tömeg. Amikor az egekben lakóra nézünk, olyan irányba nézünk, ami szokatlan. Lenézni nem nagy újdonság. Azt mindenki igyekszik hamar megtanulni. Ha tudunk felnézni, az már meglepő. Ez a meglepetés mások tekintetét is gyakran oda irányítja.  Ennek a háznak a tetején ráadásul ott ül az "egekben lakozó".

Ebben a szösszenetben mindenki néz mindenhová! Most akkor én hova is nézek?



A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr61348758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása