Bella minden hétfői zenei csemegézésén felbuzdulva útjára indítok egy új "rovatot" a hazai borokról. Nem, nem, mielőtt arra gondolnátok, már hárítok is, nem vagyok sem borfüggő, sem vastag borítékokat nem kapok egy pincészettől és kereskedőtől sem. Csupán az a megfontolás vezet, hogy kedvelem a jó bort, és büszkén kihúzom magam, ha egy magyar bor díjat nyer nemzetközi borversenyen.
Mára elértük azt a viszonylag jó állapotot, hogy a hazai borok többsége - illetve az, akinek kapcsolatai vannak, és meg tudja fizetni, hogy a bora kiemelt helyen legyen - a nagyáruházakban és a borszaküzletekben megtalálhatóak. Igaz, itt nem találkozunk a "Pista bácsik borával", amihez csak úgy jutunk hozzá, hogy az ismerősöm ismerősének a pincéjénél összefutunk az öreggel, aki beinvitál egy pohárkára, és bora mellé színes történeteket kínál kísérőnek.
Rengeteg honlapot találunk, amin a hazai borokat népszerűsítik, a nagyobb borszaküzleteknek a kínálatában böngészhetünk, vagy egyes pincészetekről olvashatunk. Mivel a teljes hazai borválasztékot nem tudom itt bemutatni, és szakértelemmel sem rendelkezem, olvassátok ezeket a bejegyzéseket úgy, mint egy borkedvelő ember meglátásait, ízvilágát, véleményét.
Vágjunk hát bele! Először a pannonhalmi borokból nyújtok egy kis ízelítőt (azért ne kezdjétek el nyaldosni a monitort).
Nemrég volt az eljegyzésünk, és erre az alkalomra tartogattam két üveg pannonhalmit, hiszen kiemelt alkalomhoz kiemelt bor illik. Még nyár elején jártunk a pannonhalmi pincészetben, ahol körbevezettek bennünket, és rengeteg érdekességet meséltek. Az államosítás következtében a többszáz éves pince, a szőlők elvesztek. Mostanában próbálták visszaigényelni, visszaszerezni, több-kevesebb sikerrel. A földek egy része visszakerült, de nem az összes, így még vásároltak hozzá. A régi pincét nem kapták vissza, egy újat kellett építeni. Első ránézésre nem tűnik nagynak a pincészet, de belülről már meghökkent a mérete. Az apátság mellé, szó szerint a domboldalba építették bele. Erre azért volt szükség, mert úgynevezett gravitációs technikával dolgoznak, ami egyszerűen azt jelenti, hogy legfölül, azaz a domb tetején, beöntik a szőlőt a présbe, onnan lefolyik a must a tartályba, ahol borrá érlelődik. Ezt képzeljétek el többezer négyzetméteren. Igazából első ránézésre nem pincészetre hasonlít, hanem a filmekből jól ismert földalatti bunkerre. A legfejlettebb eszközökkel, berendezésekkel rendelkeznek, nagy szakértelemmel kezelik a szőlőt és a bort, így sikerült néhány év alatt minőségi bort "az asztalra tenni", és ezzel a pannonhalmi bencések öregbítették ezeréves hírüket. A pincészetről röviden ennyi, bővebb infó ITT.
Alapvetően a száraz fehérborokat kedvelem, azok közül is inkább a hegyvidékit, mint a homokit. (A nyáron beleszerelmesedtem a francia és olasz vörösborokba, de erről majd máskor). Így lett az egyik kedvelt borrá a pannonhalmi Tricollis Cuvée. A cuvée mindig több fajta bor házasításából születik, ami igen nagy hozzáértést igényel, hiszen nem összeöntözgetésről van szó. Ebben a borban a rajnai rizling, az olaszrizling és a tramini adja az igen különleges ízvilágot. Alapvetően testes, már szinte keménynek mondható bor, mifelénk ezt hívják emberesnek. A rizlingben megtalálható a határozott fellépésű, markáns íz, és ezt szelidíti meg a tramini, a maga gazdagságával.
A másik pannonhalmi kedvenc a Merlot, ebből is az első, 2005-ös évjárat. Egy izgalmas francia módszert alkalmaznak ennél a bornál. Amikor a must borrá forrt, áttöltik tölgyfahordókba, amiket előzőleg kiégettek. Ezt nevezik barrikolásnak (barrique). Az égett fa jellegzetes, karamellás ízt kölcsönöz a bornak. Nagyon eltalálták. Első ránézésre idegenkedtem tőle, de elég volt megérezni a bor illatát, megízlelni, és máris dobogós lett nálam. Egy hátránya van: a hordók az égetés miatt drágábbak, és két évente cserélni kell, ami egyértelműen az árát növeli egy-egy palacknak. Mégis megéri megvenni, mert semmihez sem hasonlítható az íze.
És most érdemes elindulni egy borszaküzletbe, vagy nagyáruházba megkeresni ezt a két bort. Közeleg a karácsony, gondolni kell az ünnepi ételhez illő borra is.
Mára elértük azt a viszonylag jó állapotot, hogy a hazai borok többsége - illetve az, akinek kapcsolatai vannak, és meg tudja fizetni, hogy a bora kiemelt helyen legyen - a nagyáruházakban és a borszaküzletekben megtalálhatóak. Igaz, itt nem találkozunk a "Pista bácsik borával", amihez csak úgy jutunk hozzá, hogy az ismerősöm ismerősének a pincéjénél összefutunk az öreggel, aki beinvitál egy pohárkára, és bora mellé színes történeteket kínál kísérőnek.
Rengeteg honlapot találunk, amin a hazai borokat népszerűsítik, a nagyobb borszaküzleteknek a kínálatában böngészhetünk, vagy egyes pincészetekről olvashatunk. Mivel a teljes hazai borválasztékot nem tudom itt bemutatni, és szakértelemmel sem rendelkezem, olvassátok ezeket a bejegyzéseket úgy, mint egy borkedvelő ember meglátásait, ízvilágát, véleményét.
Vágjunk hát bele! Először a pannonhalmi borokból nyújtok egy kis ízelítőt (azért ne kezdjétek el nyaldosni a monitort).
Nemrég volt az eljegyzésünk, és erre az alkalomra tartogattam két üveg pannonhalmit, hiszen kiemelt alkalomhoz kiemelt bor illik. Még nyár elején jártunk a pannonhalmi pincészetben, ahol körbevezettek bennünket, és rengeteg érdekességet meséltek. Az államosítás következtében a többszáz éves pince, a szőlők elvesztek. Mostanában próbálták visszaigényelni, visszaszerezni, több-kevesebb sikerrel. A földek egy része visszakerült, de nem az összes, így még vásároltak hozzá. A régi pincét nem kapták vissza, egy újat kellett építeni. Első ránézésre nem tűnik nagynak a pincészet, de belülről már meghökkent a mérete. Az apátság mellé, szó szerint a domboldalba építették bele. Erre azért volt szükség, mert úgynevezett gravitációs technikával dolgoznak, ami egyszerűen azt jelenti, hogy legfölül, azaz a domb tetején, beöntik a szőlőt a présbe, onnan lefolyik a must a tartályba, ahol borrá érlelődik. Ezt képzeljétek el többezer négyzetméteren. Igazából első ránézésre nem pincészetre hasonlít, hanem a filmekből jól ismert földalatti bunkerre. A legfejlettebb eszközökkel, berendezésekkel rendelkeznek, nagy szakértelemmel kezelik a szőlőt és a bort, így sikerült néhány év alatt minőségi bort "az asztalra tenni", és ezzel a pannonhalmi bencések öregbítették ezeréves hírüket. A pincészetről röviden ennyi, bővebb infó ITT.
Alapvetően a száraz fehérborokat kedvelem, azok közül is inkább a hegyvidékit, mint a homokit. (A nyáron beleszerelmesedtem a francia és olasz vörösborokba, de erről majd máskor). Így lett az egyik kedvelt borrá a pannonhalmi Tricollis Cuvée. A cuvée mindig több fajta bor házasításából születik, ami igen nagy hozzáértést igényel, hiszen nem összeöntözgetésről van szó. Ebben a borban a rajnai rizling, az olaszrizling és a tramini adja az igen különleges ízvilágot. Alapvetően testes, már szinte keménynek mondható bor, mifelénk ezt hívják emberesnek. A rizlingben megtalálható a határozott fellépésű, markáns íz, és ezt szelidíti meg a tramini, a maga gazdagságával.A másik pannonhalmi kedvenc a Merlot, ebből is az első, 2005-ös évjárat. Egy izgalmas francia módszert alkalmaznak ennél a bornál. Amikor a must borrá forrt, áttöltik tölgyfahordókba, amiket előzőleg kiégettek. Ezt nevezik barrikolásnak (barrique). Az égett fa jellegzetes, karamellás ízt kölcsönöz a bornak. Nagyon eltalálták. Első ránézésre idegenkedtem tőle, de elég volt megérezni a bor illatát, megízlelni, és máris dobogós lett nálam. Egy hátránya van: a hordók az égetés miatt drágábbak, és két évente cserélni kell, ami egyértelműen az árát növeli egy-egy palacknak. Mégis megéri megvenni, mert semmihez sem hasonlítható az íze.És most érdemes elindulni egy borszaküzletbe, vagy nagyáruházba megkeresni ezt a két bort. Közeleg a karácsony, gondolni kell az ünnepi ételhez illő borra is.
Csatlakozz!
