nov 15 2007

dö förszt sznó avagy a nagy fehér takaró

Ma pár évet visszafiatalodtam. Sajna nem valami bűbáj segítségével, inkább lélekben. A reggeli ébredéssel megérkezett a hó. A régen várt, illékony, melegtől féltett, álmoknak ágyat adó, piszkot eltakaró, lányokat szépítő, minden arcra mosolyt csaló. Gyermekként a játékot leltem meg minden télen, most a mindent beborító, jótékonyan elfedő szelídséget és ártatlanságot látom. És nem szeretem a tavaszt, mert bemocskolja, lucsokká becsteleníti. Titkon remélem, mindig tél lesz, soha nem halnak meg a hóemberek.
Boldog első havat!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

1 komment   |   szjaki |  

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr39230604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

r3 2007.12.29. 12:45:14

"bemocskolja"... mert minden kezdet nehéz...

de ha tavasszal megnézed a virágzó liliomfákat, gyöngyvirágokat, vagy májusi estén/éjen/hajnalon kint maradsz a cseppet hűvös, de már szelíd sötétben; mikor a város már rég álomra hajtotta a fejét, de a fekete rigók nem hagyják abba a dalolást, eszedbe jutnak tán fiatalkori szerelmek, akkor talán elfelejted, hogy tél is volt nem oly rég.

(ps. konkrétan Debrecenre gondoltam, de valószínűleg más nagyobb városok parkjában, játszóterén is átélhető mindez, de nekem volt már emlékezetes alkonyom Berekfürdőn is...)
Válasz erre 
süti beállítások módosítása