Kedves párom felhúzta magát - egyetemistaként ismét szembetalálkozott a nagy magyar valósággal. Kiírta magából! Én meg ideteszem:

"Welcome to the real world…
1.a diákhitel a magyar felsőoktatás "természetes tartozéka".- ez az új diákhitel reklám első néhány mondata.2. „a tandíj, az jogos".
Hirtelen idilli kép jelenik meg előttem: vidám egyetemista, amint minden hónap bizonyos napján lesi a bankszámláját, mikor jön a pénz, ami természetes tartozék..A gondolatot megtekerve: a maga természetességében hozzá tartozik az egyetemista léthez. Szükség az nem lenne rá, mert amúgy otthonról dől a lé. Anyu békés megyében a falusi általános iskolában -mert azt még nem zárták be!!- magyar tanár már lassan harminc éve, apu alkalmazott, meg van egy kistesvér..rá nem kell annyit költeni..a stoplis csukán kívül még nincsenek akkora igényei...-így hát jöhet emberünknek a százezres nagyságrendű megtakarított pénz a családi kasszából.
Igen. Szép kis képzelgés. De a magyar jóléti állam ezt sajnos még nem tudja biztosítani, és az a legnagyobb szégyen, hogy a felsőoktatásban tanulóknak ez csak segítség kellene hogy legyen, nem pedig természetes tartozéknak kellene venni. És ez nem a családok hibája.
De lassan eljutok arra a pontra, hogy semmin nem lepődök meg..No persze nem azért mintha akkora élettapasztalom lenne, csak hidegzuhanyként ért az utóbbi napokban néhány hallgatótársam véleménye, gondolkodásmódja." A tandíj jogos." Mondhatnánk, ez is „természetes tartozék". „Mert nehogy már majd az én jövőbeli adómból tanuljanak a következő generáció egyetemistái. Fizzessék csak ők is szépen ki. Ez egy szolgáltatás, amiért jogos, hogy pénzt kérnek."- Ezt szeretem. Igazi jó magyar mentalitás. Ha én szívok, más is szívjon. Nagyjából azért tartunk ott, ahol.
Fél év múlva pedig látom lelki szemeim előtt, ahogy egy átkínlódott első vizsgaidőszak után megérkezik a számlájára az első ösztöndíja 8-10000 forintról. Nagy öröm és boldogság, de mit csináljak a pénzzel? Hú..mégis csak első havi, meg milyen sok pénz már, és ezt mind azért kaptam, mert ilyen okos voltam. Hát jó hogy elbulizom, mert most jobban van miből, és amúgy is megérdemlem. Rendben. A következő havi is megjön. Azt is jó lenne azért elverni valami értelmes/értelemetlen dologra. Másrészről meg mégiscsak jó volna félre tenni, mert tandíjat kéne fizetni valamiből, és az otthoniakra rányomni még ezt is, az meg már igazán nem megy. Három lehetőség van. Munka, diákhitel, vagy félreteszi a pénzt.
Ha elmegy dolgozni, keres pénzt ugyan, de romlik az átlag, kevesebb ösztöndíj, de ami még rosszabb: nagy a verseny a mesterképes szakok államilag finanszírozott helyeire.(ami persze ugyanúgy fizetős lesz, mint a mostani állami szakok).
Diákhitel? Ami „természetes tartozék"? Biztos jó, csak én nem bírom belátni. Mikor 3-5 év múlva kijön az adóhivataltól a kis papír, hogy a milliós nagyságrendet átlépve sikeresen elvégezte felsőoktatási tanulmányait, és az elkövetkezendő 30 évben x%-ot vonnak a fizetésből. Ez már biztos nem annyira kellemes. De legalább volt egy pénzügyileg gondtalan néhány év.
Hogy félre teszi? Az sem épp kellemes, de főleg nem hasznos. Mert valóban nem sok az a pénz, amit havonta utalnak ösztöndíjként, de mégis van, ami motivál a tanulásban. A nevében is benne van: ösztöndíj. És főként hasznos az ország jövője szempontjából. Mert az ösztöndíj nem arra való, hogy az „állambácsi" megforgassa nálunk a pénzét, és amit adott az visszaadjuk neki és még hozzá is tegyünk néhány tízezrest. Nem. Ez arra szolgál, hogy a magára valamit is adó jövőbeli magyar értelmiség-aki most került ki a középiskolából- ki tudjon fejlődni, hogy a megkapott összeget kulturális programokra költse, hogy a barátaival szórakozni tudjon, gyűjtögetni és kezelni tudja a jövőben feltehetően hasznosnak ígérkező kapcsolati tőkéjét, bővítse ismerteit, nyitni tudjon a világra.
A tandíj tehát fontos. Hogy miért is, azt az oktatási miniszter úr, és a mögötte álló apparátus biztosan jól tudja. Csak akiken behajtják, azok nem. Hogy szervezeti fejlesztésre kell költeni legalább 50%-ot? Azt eddig is lehetett volna a költségtérítéses hallgatók befizetett taníjából. Vagy az oktatók fizetésemelélét finanszírozza a tandíj? Az felülről kéne orvosolni, talán helyes elosztással. Vagy tényleg minőségi változást hozna ez az oktatásban? Kétlem. Hogy mennyiségi változás lenne? Biztosan. Az átlagosan tehetséges legalsóbb rétegekből származó fiatalokat zárja el a felsőoktatás világától. Ezt a mennyiségi változást viszont a felvételi irányszámoknál kellene korrigálni. Ugyanakkor azt is be kellene látni, hogy az oktatás nem egy azonnal megtérülő profitorientált befektetés, és az ilyen tandíjnak nevezett „gyorssegélyek" nem egy hosszú távon jól működő rendszernek az alapjait rakják le, hanem csak pillanatnyi enyhülést jelentenek a főleg az utóbbi időben tönkretett felsőoktatásnak.
De az is megeshet, hogy csak nekem vannak ilyen rémképeim. Lehetséges, hogy néhány év múlva a felsőoktatási intézmények campusai fel lesznek újítva, a könyvtárak nem fognak filléres gondokkal küszködni, a számítógéppark megsokszorozódik, és a valóban arra érdemes hallgatók százezres ösztöndíjakat kapnak.
De mi már csak egy olyan fonák országban élünk, amit egyesek jólétinek neveznek, mások meg rosszabbul élnek mint 4 éve, ahol a magukat értelmiséginek valló emberek legfeljebb a diplomás kategórába tuszkolhatók bele, ahol a közgazdászok jó része birka, a bölcsészdiplomások meg a metróaluljáróban kéregetnek, ahol marketingesek mondják meg állami megrendelésre, hogy minek kell „természetes tartozékunknak" lennie. Azért elég furcsa ez, nem?"