"A parókia falai üvegből vannak!" - hallottuk sokszor a teológián. Hogy ez mit jelent? Annyit, hogy a lelkipásztor életét mindig nagyítóval nézik, figyelik - nem csak a gyülekezeti munkában, de abban is, milyen a családi élete, mit csinál a szabadidejében. Sokszor nyomasztó, életszerűtlen tökéletességet várva, nem csak a lelkésztől, de családtagjaitól is...
Aztán ott a másik véglet. Hogy megilletődnek (elsősorban egyházon kívüliek), ha elmondom, hogy lelkész vagyok! "Jé, ez is ember! Olyan, mint mi?!" - az első a csodálkozás. Aztán a zavar, hogy most mit lehet mondani, mit nem, hogyan szólítsanak stb. Innen három irányba mehet tovább a beszélgetés: 1. oldódik a hangulat, kötetlenül folytatódik a dolog, 2. a beszélgetőtárs(ak) leblokkol(nak), a beszélgetésnek annyi, 3. egy csudabogár vagyok, élő kövület, extrém fazon, orákulum, sámán stb. (szubkultúrától függ). Ezért, megvallom, sokszor új társaságban, amíg lehet, "leplezem" hivatásom, elhúzom annak felfedését - előbb ismerjenek meg engem, talán kisebb zavart okoz a dolog.
Miért is e hosszú felvezető? Mert jó, ha ráébrednek a "laikusok", hogy az egyházi szolgálatban lévők ugyanolyan életet élnek, ugyanolyan örömökbe futhatnak bele, ugyanolyan problémákkal küzdenek. Talán a "Vallásos Ábrándozók" blog és társai ezért is fontosak. Azonban most tényleg egy ablakot nyitnék - egy lelkészcsalád életére.
Apa lelkipásztor egy nagyközségben, anya szintén lelkész, velük két eleven gyermek. És most virtuálisan beengedik az olvasót a parókiába - nem csak az irodába - hanem oda, ahol az események történnek. Benézhetünk a konyhába, a fürdőbe, a gyerekszobába, tehát a mindennapokba. Ugyanis születetett egy blog, ahol szabad, vidám és őszinte írásokkal mutatják meg - saját magukat! Azt, ami van, ahogy vándorolnak a hepehupás úton (ez lenne az élet)...
És álljon itt kedvcsinálónak egy átemelt bejegyzés:
Legközelebb zuhanyozom
Délután fürödtem egy fél órát. Sajnos nem a tengerben, csak a kádunkban. Ez azért olyan nagy szám, mert általában csak a másfél perces zuhanyozásig jutok. De most Sz bevállalta, hogy leköti a a gyerekeket, míg én lazulok. Először M totyogott be... Betette a papucsomat és a zoknimat mellém a kádba, hogy legyen mivel játszanom. Aztán B is többször meglátogatott, hogy megtárgyalja velem, hogy 1. akkor én most pizsamát veszek-e fürdés után
2. lefekszem-e aludni...
Szívesen mondtam volna IGEN-t!
Akkor, köszönjük a meghívást!