Az előző bejegyzés volt az utolsó csepp a poharamba, mitől túlcsordult, avagy az a néhány gondolat, amitől átszakadt bennem a már régóta rozoga gát, és most ideömlesztem mindazt, ami hirtelen előtör a nép-népbutítás-hogyan jövök én ehhez témával kapcsolatban.
Szinte már az összes csapból az folyik, hogy valami nem jó, valami nincs rendjén ebben az országban, stb. Aztán kielemezzük, kommenteljük, hümmögünk fölötte és megy minden szépen tovább a maga útján. Azaz nem megy, hanem marad. És mikor ezzel szembesülünk, jönnek a közhelyek, ez a nép ilyen, magyar mentalitás, etc.
Kedveseim! A nép nem egy elvont fogalom, hanem mi vagyunk, te és én és ő. MI. A felelősség minket (is) terhel. Amikor csak hőbörögni kell, akkor sokan vagyunk, amikor ki kell menni az utcára (nem hőbörögni, dobálózni, hanem véleménynyilvánítani), akkor erősen megcsappan a csapat, s ha még azt is be kell vállalni, hogy másoknak nem tetszik a véleményem és ezért akár gumibottal is megsimogathatnak, no, akkor csak páran állunk a grundon. Aztán a lecsengés után mindenki magyarázkodik, hogy miért nem volt ott, miért nem vállalta be. De a lényeg nem változik. Marad minden.
Két kiutat látok, mindkettő nehéz. Az első Weöres Sándor találó mondata: ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg magad. Így kezdődik egy szebb és jobb világ építése. Ez nekünk erősségünk, hiszen a krisztuskövetés folyamatos belső változást, javulást jelent.
A másik pedig az öszefogás. Mindenféle szinten. Ez valamelyest az elsőből következik. Megváltozom és képes leszek/vagyok összefogni és az érdekeimet képviselni, érvényesíteni, miután kötelességeimet letudtam. És így akár az egész ország képes nemet mondani mindarra, ami hazug, élősködő, ami népbutítás, ami rombol, ami szegénnyé és éhezővé tesz. S talán a távoli jövőben még nemzetté is tud formálódni a nép, az istenadta nép.
Ám ha ez nem valósul meg, akkor biza tovább virágzanak a celebek által "feldobott" műsorok, s mi nem fogunk sokban különbözni a fenti műalkotáshoz "modellt álló" alakoktól.
Csatlakozz!
