"Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe." Máté 13,30
Egyszer volt egy ember, aki a földjébe jó magot vetett. Amikor az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés kikelt, felnőtt, és amikor kalászba szökött, meglátszott a búza között a konkoly is. Akkor a szolgák elmentek a gazdához, és megkérdezték: uram, nem tiszta magot vetettél a földedbe? honnan van hát benne a konkoly? Emberünk így válaszolt: az ellenség műve az. A szolgák megkérdezték: akarod, hogy elmenjünk, és kigyomláljuk? Ő azt válaszolta: nem, mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön a búzával a konkoly az aratásig, akkor majd szólok az aratóknak: a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévékbe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be a csűrömbe.
Jézus szívesen és gyakran tanított példázatokkal. Ezzel a pedagógiai módszerrel az volt a célja, hogy illusztráljon és/vagy bizonyítson, így világosítsa, értesse meg tanítványaival Isten igéjét, igazságát. "Megnyitom az én számat példázatokra, és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának." (Mt. 13,35) A példázat a természetből vagy az embervilágból vett analógia, amely rávilágít a látható kép(sorozat) és a nem látható szellemi igazság – Isten világa – kapcsolatára, egymáshoz tartozására.
Ezt a tanítási módszert jól tükrözi, ahogy Jézus megmagyarázza tanítványainak a szántóföld konkolyáról szóló példázatát. Eszerint aki a jó magot veti, az az Emberfia, azaz ő maga, a szántóföld a világ, a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki a konkolyt a búza közé hinti, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik, és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, akik összegyűjtenek minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik őket: ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Az igazak pedig fénylenek majd Atyjuk országában, mint a nap.
Jézus (a Máté írása szerint való evangéliumban) hét példázattal mutatta be tanítványainak a mennyek országát, a konkolyról szóló ezek sorában a második. Tanítása, tanulsága kétezer év múltán is időszerű és megfontolandó: hívőnek, hitetlennek egyaránt. Jézus azt tanítja, hogy ezen a világon együtt élnek a jó és a rossz emberek, és Isten itt és most nem kívánja megbüntetni és eltüntetni a rosszakat. Ennek kettős jelentése és üzenete van. Az első az, hogy ezen a földön, a mi korunkban és társadalmunkban is együtt kell élniük, elválaszthatatlanul összekeveredve jó és rossz, igaz és gaz embereknek. A földi élet nem a (vég)ítélet, hanem a küzdelem, a megpróbáltatás, a jobbá vagy rosszabbá válás, vagyis – végső, transzcendens értelmét tekintve – az isteni szeretet, kegyelem és megváltás elfogadásának vagy elvetésének színtere és (üdv)történeti időszaka. Jézus megváltói küldetésének az a célja, hogy minden egyes ember üdvözüljön: jók és gonoszok egyaránt. Ahogy az evangéliumok evangéliumában mondja Jézus Nikodémusnak: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa." (Jn. 3,16-17) (Jézus neve azt jelenti: Isten megment, megszabadít.)
Ebből következik, hogy e világon a jóknak együtt kell élniük a rosszakkal, mert Isten "felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak". (Mt. 5,45) Jellemző azonban az önző és önhitt emberi természetre, amely maga akar ítélkezni embertársai fölött, hogy például amikor a Jeruzsálembe tartó Jézusnak nem adnak szállást egy szamaritánus faluban, három legközelebbi tanítványa közül ketten, Jakab és János bosszút akarnak állni a (zsidók által egyébként sem szívlelt) szamaritánusokon. Jézus nyíltan megdorgálja őket, mert ő nem azért jött, hogy elpusztítsa az emberek lelkét, hanem hogy megmentse. A farizeusokat pedig felvilágosítja, hogy ő azért van együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel, mert nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, ezért: "nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre". (Mt. 9,12-13) A bűnösök megtérésére tényleg sok tanulságos példát találunk az evangéliumokban, ezért is érdemes gyakran forgatni a Szentírást.
A konkolyról szóló jézusi példázat második üzenete legalább ilyen fontos: bár ezen a földön együtt élnek a jók és a gonoszok, és egyaránt esélyük van a megváltásra, az üdvözülésre, a végítélet külön fogja választani őket. Az, hogy itt és most a bűnt nem feltétlenül követi bűnhődés, hogy vannak országok és korszakok, ahol és amikor úgy látszik, a gonoszok bármit megtehetnek minden következmény nélkül, a jók pedig igazságtalanul szenvednek, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. Még tart az isteni kegyelem és türelem megszabott ideje, de Jézus sokszor figyelmezteti tanítványait, hogy bármikor visszatérhet. Második, dicsőséges eljövetelének, e világ végének a napját és óráját azonban senki nem tudja, egyedül az Isten. (Mt. 24,36) Akkor a jók és a rosszak, a megtért és a megátalkodott bűnösök sorsa elválik egymástól, s mindenki azt kapja, amit érdemel: üdvösséget, örök életet vagy kárhozatot, örök halált.
Csatlakozz!
