ápr 11 2009

Húsvéti képzőművészet

Asztalos Zsoltról eddig nem hallottam, de nemrég láttam vele egy rövid interjút. Hagyományos értékek hagyományos szimbólumai modern megjelenítésben. Progresszív képzőművészet. Érdemes elmélázni az alkotásai fölött.


már 20 2009

Pozitív kampány

Nemrég találtam rá erre a honlapra. Érdemes elolvasni, mit is akarnak. Én örülök, mert végre kampányolnak valami mindenki számára elfogadható, pártpolitikán felül álló témában. Nézzétek meg a videókat!  


jan 22 2009

Coolture day avagy a Kultúra napja

Halvány emlékeim vannak iskolás koromból, amikor a Kultúra napját ünnepeltük. Elmaradt egy-egy óra, volt vers, megemlékezés Kölcseyről, koszorúzás, Himnusz recsegő lemezről, amit nem énekeltünk, csak hallgattunk. Aztán a középiskola, ahol kamaszként unottan vagy éppen…


jan 17 2009

Boldogság

Némi útmutató, hogyan lehet elérni a valódi boldogságot:Boldog, aki hinni tud az életben, az emberi fajban és az örökkévalóságban.Boldog, aki el tudja fogadni a földi élet végességét.Boldog, aki bízni tud önmagában és másokban.Boldog, aki szembe mer nézni önmagával és a…


jan 16 2009

MorFONdír XXXIV. A nemzet aranya

A gázhiányban és a hidegben elterelődik a figyelmünk a legfontosabb nemzeti kincsünkről, a vízről. ITT olvashattok egy véleményt arról, miért is lenne fontos a "nemzet aranyával" való takarékoskodás.


jan 09 2009

MorFONdír XXXIII. - átemelés

Hol vannak a fiatalok? Hol vannak a katonák? – szól egy elvesztett generációt sirató híres dal. S ma, 2009 elején Magyarországon, sajnos feltehetjük a kérdést: hol vannak a fiatalok? Hol van az a huszonéves generáció, amelyik hallatja a hangját, markánsan kifejti a…


jan 08 2009

MorFONdír XXXII.

Az év első hete pörgősre sikerült, ezért a nagy hallgatás a részemről. Azonban most!"Gáz van, babám!" Volt egy gimis osztálytársam, aki a "Tűz van, babám!" című, nagysikerű Milos Forman filmen felbuzdulva egy gázpalackot ábrázoló pólóra véste fel, azaz…


dec 31 2008

Vég és Kezdet

Tegnap több hentesüzletet is végigjártam, hogy beszerezzem, ami egy szilveszter utáni (nem szilveszteri) baráti összejövetel gasztronómiai élvezeti értékének növeléséhez szükséges. Hátrahőköltem a tömegtől és a rohamos árufogyástól. Miután a sokkhatás alábbhagyott,…


dec 31 2008

Ünnep utáni fanyar valóság - ÁPDÉT

Az előző bejegyzésben megemlített igehirdetés hanganyaga letölhető INNEN (Aktuális rovatban lelitek). Hallgassátok meg, aztán döntsétek el, én rohantam ki túlságosan, vagy a kedves újságíró ragadtatta el magát.


dec 28 2008

Ünnep utáni fanyar valóság

A rokonlátogatós-nagyokat evős napok csupán egy pöttyet feküdték meg a gyomromat. Azonban tegnap kezembe akadt a Népszabadság szombati száma, ami már nehezen emészthető tartalmakkal is bírt számomra.Az ünnepi püspöki szentbeszédek és prédikációk beszámolója leírja röviden,…


süti beállítások módosítása