feb 11 2008

Nagyböjti visszhangok - 120. Zsoltár


Egy sorozat kezdődik most! Böjt van, nem befeléfordulás, hanem valódi kitárulkozás, odafordulás az Atya felé. Életigenlés, védett lelki munka, építkezés. Önmagunk átvilágítása. Ezért indulunk egy kis belső zarándoklatra. Segítségünk, vezetőnk pedig a zarándokzsoltárok sora lesz, több ezer éves énekek, melyek valahogy visszhangoznak ma is bennünk...




120. Zsoltár

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltok,
és ő meghallgat engem.
Uram, ments meg engem a hazug ajaktól,
és a csalárd nyelvtől!
Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni,
te csalárd nyelv?
A hős hegyes nyilait
rekettye parazsával!
Jaj nekem, mert Mesekben
kell tartózkodnom,
Kédár sátrai közt kell laknom!
Régóta lakom már együtt
a békesség gyűlölőivel.
Én békét akarok, de amint megszólalok,
ők mindjárt harcra készek.



Elindulni a legnehezebb! Pedig a csontjaimba rekesztett kétségbeesés űzne, hajtana, szétrobban a szívem, hogy Siont lássam, a Templomot (ahol a végtelen köré falakat húztak). És mégsem megy... Nehéz kiszállni a karosszékből, kikapcsolni a tévét, félretenni az újságot, leállítani a gépet. Zakatol a kinti világ, folyamatos háttérzaja sistereg a fejemben, el kellene indulni a Csend felé, de nem megy. A végén még kiderül az, hogy valójában megszerettem a nyomort?! Vagy csak biztonságos Mesek és Kédár, Ninive és Róma, Sodoma és Gomorra? Hisz úgy megszoktam már, kifestettem a zárkánkat, szép bútorokat is vettem bele... Vagy csak megfélemlít minden, és kevés vagyok a változtatásra?
Akarok-e meggyógyulni?

¤¤¤

Elindulni ünnepelni: a legkönnyebb - tanít a zsoltár rég halott írója és milyen élő az ének! Látni Siont, a Templomot (ahol a falak védelmében találkozhatunk a végtelennel)! Jó indulni s útközben mérföldről mérföldre tisztulni a ránkrakódott mocsoktól, hazug ajkaktól, fájdalmas tettektől. Tegnap még sírt ez az ember, ma pedig - miközben szamarát málházza - örömmel énekli: "Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltok, és ő meghallgat engem." Előre az ünnep felé, hogy ott tisztúljon a szív! A hosszú út is öröm, a nehéz út is öröm, ha várnak majd rá. És ő ott hivatalos, neki ott helye van. A fájdalmas hegyi ösvény, a rossz időjárás, a szűkre szabott étel is az ünnep része!

¤¤¤

"Én békét akarok" - mondom, békét, nem nyugalmat, nem szűrt valóságot, nem lehúnyt szemeket, befogott füleket. Békét - ott kint, az emberviharban. Békét - itt bent, a lélek ritmuszavarában. Ezért indulok, ezért kell indulni az ünnep felé, Sion felé, az Élő Templom felé (amelyikben a végtelen vállalta a végessel való egyesülést). Előttem az ünnep, az a péntek, ahol elvégeztetett a sorsom, leomlott a Templom, és ráomlott a régi életemre! Előttem az a vasárnap, amikor újra felépült a Templom, és megvalósította a békét, az igazit, ami az enyém lehet. Ezért indulok, ezért veszem a bátorságot, töröm meg a hétköznapot, töröm fel a páncélom és engedem magam védtelenül az útra Isten előtt! Mert akkor ezt ő is megtette, nekem, és értem...
Uram, légy társam, légy védelmezőm ezen az úton! Légy te magad az Út!

A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr19335287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.