jan 29 2008

Jó bornak sem árt a cégér III.

Elmúltak az ünnepek rég, a feledésbe vész az ünnepi borok íze, és a pezsgő emléke is elhalványul, amit hagyományosan szilveszterkor fogyasztanak a magyar kultúrált italfogyasztás hívei. Most egy kis kitérőt teszünk a pezsgők világába.


A pezsgő feltalálásához érdekes legenda fűződik. Egy szerzetes eldugott egy üveg bort, hogy titokban abból iszogasson, aztán megfeletkezett az üvegről, és csak hónapokra rá került újra  a keze ügyébe. Ekkorra pezsgővé vált. Ebből a történetből a szerzetes az igaz, aki  don Pérignon, a hautevillersi apátság páter pincemestere volt. Az is igaz, hogy kell idő a bornak, míg pezsgő lesz belőle, de magától nem ér el olyan minőséget, mint kezeléssel. Két módja létezik a pezsgőkészítésnek: miközben a bor forrásban van, lefojtják, és így a keletkező szénsav a borban marad. A másik módszer, hogy a borba nádcukrot tesznek, és így indítják el az erjedési folyamatot. Minden esetben nagyon fontos a pezsgő cukorfoka.


Magyarországon a pezsgő egyértelműen a Törleyt jelenti. A valamikor igen neves gyárnak nem tett jót az államosítás, sajnos a minősége közel nem olyan, mint egykoron.

Nagy kérdés, hogy pezsgő vagy habzóbor? Sok borász és pezsgőszakértő vitatkozik ezen, hallottam már több érvelést ebben a kérdésben. Van, aki minden habzóborra érvényesnek tartja a pezsgő szót, és minden pezsgőre alkalmazza a habzóbor kifejezést. Van, aki csak egy bizonyos eljárás által készített pezsgőt nevez pezsgőnek, a többi "csak" habzóbor. Ebbe a kategóriába főleg a francia pezsgőket sorolják. Ebben a kérdésben igazságot nem tudunk tenni, de nem is kell.

A pezsgő mindig a felsőbb osztályok szimbolikus itala volt, mely kifejezte a rangot, gazdagságot, az életstílust. Nem véletlenül illett hozzá a frakk és a hermelinkabát.
Mi magyarok kevésbé kedveljük a pezsgőt, inkább a bor (és a pálinka) a mi italunk. Nem véletlen, hisz minden ital más habitust, vérmérsékletet, ízlést, életfelfogást jelképez. Azonban a hazai pezsgőfogyasztás népszerűtlenségéhez hozzájárul az is, hogy a megfizethető pezsgők minősége igencsak hagy kívánnivalót maga után, a minőségi, külföldi pezsgők pedig kevsébé megfizethetők az átlagpolgárnak.
Nem baj, ha továbbra is megmarad a szilveszterek italaként, de jól illik egy-egy családi ünnephez, esküvőhöz, keresztelőhöz, sőt az egyre népszerűbb bálok elengedhetetlen kelléke.



A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr69316706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.