okt 24 2007

Reformáció pro és kontra

Közeleg a reformáció ünnepe. Az egyházi fórumokon, és néhány sajtóorgánumban is megjelentek a hirdetések, reklámok, hirdetve, hogy október a reformáció hónapja. Rengeteg kultúrálódási lehetőség, emlékezés, koszorúzás, miegymás. Nálunk is lesz néhány program, próbálunk megszólítóak lenni, amibe némi identitáskeresés is beletartozik. Szervezünk egy előadást "Mit jelent nekem a reformáció?" címmel. Okos, felelősségteljes emberek fognak beszélgetni az imént vázolt kérdésről.
Elmerengtem, mit mondanék, ha nekem tennék fel ezt a kérdést, mely elől nem ildomos egy reformátusnak kitérni. Arra tudnék válaszolni, mi volt a reformáció, ez lexikális tudásomból kitelik. De mit jelent nekem személyesen? Erre már nehezebb válaszolni. Első gondolatom az emlékezés, koszorúzás. Mintha valamit temetnénk, vagy évente felemlegetnénk, nehogy az elhunyt emléke elhomályosuljon. Felderengnek előttem a régi metszetekről ismert neves reformátorok, aztán azok, akik kicsiny (akkor még nagy, illetve Mohács után apróvá zsugorodó) országunkban életüket kockáztatva hirdették a reformáció szellemében tanításaikat, végül a gályarab prédikátorok, akiket példaként emlegetünk, de sokkal inkább identitáskeresésünkben jelentik a "csakazértse és csakazértis" sarokköveket.
Mit jelent nekem a reformáció? Egy népszerű közhellyel tudok válaszolni: Semmit és mindent. (
Mennyei királyság c. film, Szalahadin válasza a főhős kérdésére: Mi Jeruzsálem?). A reformáció számomra semmi és minden - no persze ebbe némi érzelgősség is vegyül. Semmi, mert ma senkit sem érdekel a reformáció. Egy újabb fejezet a történelemben, ami ma csak egy újabb porosodó kötet a polcon. Rég túlhaladtuk, átléptük, elfelejtettük. Ma lényegtelen, mert semmi köze a kenyér árához, a huszonharmadikai balhéhoz és a "fíl dö pávör" életérzéshez. És egyben mindent jelent, mert a mai napot csak a múltam tükrében és a jövőm reménységében tudom szemlélni. Nem tudom kiemelni, és önmagában vizsgálni, mert így végtelenül szubjektívvé válik, ami elbizonytalanít. A múlt tükrében vizsgálva óhatatlanul felmerül a kérdés: azok, akiknek köszönhetem az életem, életszínvonalam, egzisztenciám, hitem, hogyan döntöttek volna a helyemben, mit tettek volna? Eddigi rövidke élettapasztalatom segítségével milyen választ tudok adni? A jövőm (eljövendőm) reményében pedig azt nézem, mit tegyek, hogy a holnapi nap valamivel jobb, boldogabb, szebb, teljesebb legyen. És így a reformáció fontossá válik a kenyér ára, a huszonharmadikai balhé, a "fíl dö pávör" életérzésre adott emberi válaszom kapcsán. Persze ezek csupán zavaros gondolatok, érzések, amiket nem tudok jól körvonalazni, csak sejtem, hogy valahol mélyen belém ágyazódva alapot adnak az élethez.


A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr47205755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.