Utolsó kommentek:

Miskolczy József 2017.07.24. 10:30:37

@csmatyiblog: (Talán: magának a képi beszédnek az "elismerését" jelenti...
1Móz. 1,14
Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.
Ugye a negyedik(!) napon teremti meg Isten azokat az "eszközöket", amelyeknek többek között az a feladatuk, hogy "elválasszák a nappalt az éjszakától".
De már az első napról ezt olvassuk: 1Móz. 1,4
Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.
1Móz. 1,5
És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.
- Ha úgy tetszik, az első három nap különbözik a többitől: ekkor még Isten "választja el" a világosságot a sötétségtől - és tart fenn valamit, amit már ekkor reggel és este által határolt napnak nevez.
Aztán a negyedik naptól erre már ott vannak az általa teremtett eszközök.

Bejegyzés: Az én evolúcióm

andiano 2014.02.09. 08:01:31

Sziasztok! nem lehet a Biolka programot mobilra telepíteni ? Sony Ericson mobilom van.

Bejegyzés: BIOLKA - Bibliaolvasó kalauz program

Pincés Pap István 2013.03.28. 10:57:50

Sajnálattal tapasztalom , hogy nem találom Csiha Kálmán igehirdetéseit.Az eurochrist net-en volt hallgatható. Rendszeresen hallgattam.

Bejegyzés: Csiha Kálmán

csmatyiblog 2011.03.30. 13:51:56

@bellajazz: Igen, de a vakbél gyulladása az pedig betegség, ami viszont a bűneset következménye, amit te is említesz. Ez viszont fájdalmas, negatív dolog. Szerintem, azért Isten nem így teremtette volna az embert hogy beteg lehessen, hisz az újjáteremtésnél eltörli minden könnyünket, minden bajunkat is végérvényesen elveszi. És akkor helyreáll a teremtési rend ami a bűnesetnél elveszett.

Még egy kérdésem, hogy ha a teremtéstörténet képi beszéd, mit jelent az, hogy mind a hat teremtési napra említi, hogy jött este és reggel, x. nap?

ÁB, Matyi

Bejegyzés: Az én evolúcióm

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.03.30. 11:31:20

@csmatyiblog: :) A vakbélnél félreértettél, szimplán példa volt arra, hogy a tudomány (jelen esetben a vakbél kiétele, mint összetett orvosi beavatkozás) érvényes és hasznos, még ha nincs is az szó szerint benne a Bibliában. Írhattam volna bármilyen műtétet, kezelést, betegséget. (És különbe is téves elnevezés, tulajdonképpen a vakbél egy kis részéről, a féregnyulványról van szól, az szokott begyulladni, más emlősöknél hasznos szerv :) )
Az a baj, hogy közöttünk írásértelmezési különbség van. Nekem a teremtéstörténet gyönyörű képes beszéd, hitvallás, ami elénk tárja az ember alapvető célját és tragédiáját, azaz, teremtettségét (Isten szándékából és szeretetéből élő őt képviselő szabad és értelmes lény) és bűnbeesését (szakítását Istennel, kilépését az alapvető Istenközösségből). Ez valóságos, még akkor is, ha nem szó szerint veszem a Szentírás ezen részeit.
Sajnos nem leszünk egy hullámhosszon, de ettől függetlenül Jézus Krisztusban testvérek vagyunk, és ezen nem változtat, ki hogy áll az evolúcióhot, a kvantumfizikához, a komolyzenéhez, politikai pártokhoz (és még írhatnák sok-sok példát, ami NEM befolyásolja mindazt, amit Krisztus értünk a kereszten megtett).

Bejegyzés: Az én evolúcióm

csmatyiblog 2011.03.30. 11:16:31

Szervusz, Péter!

1. Igen, valójában az a sarkallatos különbség köztünk, hogy hogyan értelmezzük a Bibliát az evolúció tekintetében. Mind arra megy ki, hogy a Biblia mit mond erről? Azt el tudom fogadni, hogy ha a Biblia hallgat a föld eredetéről, akkor történhetett így is, vagy úgy is. De hogy ha már a Biblia valamit állít vele kapcsolatban, akkor a Sola Scriptura elv alapján mégis (annak ellenére hogy sok értelmes evolucionista van, legyen ateista vagy keresztyén) a Bibliáé az utolsó szó. Ámbátor csak egy pár igeverset hadd villantsak fel: "Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent." (2Móz. 20,11), vagy "És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat." (ez az 5. nap teremtési aktusa ahol a madarak a dinoszauruszok előtt vannak megteremtve), vagy "Ahogy az Írás mondja: "Ádám, az első ember élő lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltető lélekké." (1Kor. 15,45), ami a Bűneset elbeszélését újra elismételi Pál apostol. Kérdésem, hogy te akkor hogyan értelmezed ezeket az igéket? Nekem úgy tűnik, mintha Pál elismétli az Édenkert eseményeit ahogyan azok valóságosan megtörténtek. Vagy szerinted, az evolúció hogyan fér össze a Bűnesettel? Mégis, ha nem volt bűneset, akkor miért halt meg Krisztus?

2. Nem, nem minden evolucionista ateista. Keresztyén is hihet az evolúcióban, de fő, hogy ezt igével alá kell hogy támassza. :)

3. A vakbéllel kapcsolatban én annyit állítok, hogy evolúciós gondolkodással én kivetném, mert szerintem fölösleges fejlődési maradvány. Ha viszont a teremtést hiszem, akkor hiszem, hogy Isten nem tökéletlen munkát végez, legfeljebb a bűn elrontja halandó testemet, és nem vágatom ki. Mellesleg a vakbélnek van szerepe az immunrendszer fejlődésében csecsemő korban.

4. Én azt gondolom, hogy az evolúciót ha következetesen végig gondoljuk, tényleg rasszizmushoz vezet, ami baj. Ugyanis, ha evolúció van, akkor idő múltával inherens genetikai különbségek fellépnek az emberben is. Így válogatni lehet emberek között, mint ahogyan tették ezt az eugénia kapcsán vagy a zsidók kiírtásával. Ezzel szemben a teremtés azt állítja, hogy minden ember egyenlő, Istenképű és van értéke és célja az életében.

Na, remélem emésztehtő volt mit írtam, nem akartam sokat írni.

Áldás, békesség,
Szép napot.

Üdv, Matyi

Bejegyzés: Az én evolúcióm

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.03.28. 10:54:02

Szia, köszönöm a kommentet.
1. Nincs igeversem az evolúcióra, ahogy a hidrogén atomra, a relativitás elméletre, vagy az emberi agyban található idegsejtek működésére stb. sem. Mert nem kell hozzá. Mégis elfogadom, mint a jelenkori tudomány által elém tárt legvalószínűbb hipotéziseket. Akkor ne engedjem kivenni a vakbelemet sem, ha gyulladásban lesz, mivel nincs rá ige?
A Biblia gyönyörúen elénk tárja az Isten-ember kapcsolat lányegét, hitre jutottam az ige által, erősödök lélekben általa. De nem arra van, hogy természettudományos téziseket dúcoljak alá vele.
2. Jó, lehet, kicsit demagóg volt az idézett munka, aláírom. Viszont az már baj, hogy egyértelműen összekötöd az ateizmust az evolúcióval, amikor tudjuk, hogy a hívő keresztyének tudósok nagyobb részének nincs baja az evolúcióval. Ami nem egy hit, nem egy dogma, hanem egy tudományos hipotézis. Attól még, hogy a kommunisták az evolúcióra (is) építkeztek, még maga az evolúció lehet érvényes és helyes. Akkor a Szentírást is el kellene vetnem, mivel felhasználták destruktív szekták is, rá alapozva? Egyébként a példáidat nem tudom értelmezni, nem tudom, hogy jön ez ide.
A valódi nézetkülönbség köztünk az, hogy szerintem maga az evolúció NEM megy szembe az evangéliummal (külön vágány). Az más, ha egyesek felhasználják a keresztyénség ellen. Ugyanígy gondolom, hogy üdvösségünk egyedül Krisztus által van, tehát ahhoz, hogy valaki megtérjen, nem kell hinnie a teremtés hét napját, és elvetnie az evolúciót. Örülök, ha van egy ilyen evangélizáció, és jó ha működik. Bár én a másik oldalt látom itthon örömtelinek: Krisztust hirdetem, és nem kel tudományos, társadalmi dolgok miatt falhoz állítani senkit.

Bejegyzés: Az én evolúcióm

csmatyiblog 2011.03.28. 10:30:33

Szervusz Péter!
Áldás békesség! Ha jól emlékszem mi a Csillagponton találkoztunk! Üdv!

Elolvastam a blog írásodat, de lenne néhány kérdésem:

1. Mi is a bibliai alapja annak hogy te el tudod fogadni az evolúciós elméletet? Ugyanis mintha nem olvastam igeverset ami alátámasztja azt hogy evolúció van.

2. "A "hard core" kreacionostáknak pedig csak tanácsolni tudom, hogy ne dobják ki a tudományt az ablakon. Nem érdemes! Mindig egyik teológiai professzorom jut eszembe, akit elvittek Amerikában az egyik hatalmas "teremtéskutató" intézetbe, és ő azon gondolkodott, mi mindenre lehetne fordítai azt a bődületes pénzt, amit ráköltöttek. Keresztyéni, jézusi módon."

Kérdésem az, hogy ha egy keresztyén biológus kutatni akarja a természetet, miért nem használhat fel olyan elméletet ami a tudományos kreacionizmusra épül? Mégis, Isten szuverén és azt akarja hogy a hívő ember minden területet művelje, a tudományt is. Vagy, mit gondolsz, miért NEM probléma hogy az ateisták rengeteg bődületes pénzt fektetnek bele az evolúció kutatására? Emellett tudnod kell azt is hogy éppen a kreacionista evangélizáció az USA-ban az egyik leghatékonyabb misszió. Rengeteg, több ezer ember tért meg általa. Ez annak a bizonyos pénzösszegnek a jézusi elköltése. Vagy, mégis, szerinted nem gáz az hogy a kommunista eszmerendszert az evolúcióra építették fel, és ezáltal 140 millió ember pusztult bele? Vagy, mégis, szerinted nem probléma hogy sok emberben azért okoztak kárt, mert "csökevényes szervek"-et kivágtak belőlük (pl. ha jól tudom éppen a pajzsmirigyet)? Vagy, mégis, ha a keresztyének az evolúciót el tudják fogadni, akkor ők miért használjanak fel rengeteg kutatási pénzt egy olyan elméletre ami szembe megy az evangéliummal?! Az evolúcióban fölösleges hinnie egy hívőnek.

Üdv, Mátyás

Bejegyzés: Az én evolúcióm

LErik · http://www.alomfejto.hu/?page_id=192 2010.11.06. 10:48:25

Azért is hálás vagyok a bejegyzés felvetéséért, mert az annak nyomán lentebb vázolt gondolatmenetem termékenynek, egy másik blogomon is folytathatónak bizonyult: lelekespolitika.luxerik.hu/blog/mohacs-es-kassa/2655/#comment-9123

Bejegyzés: Utálom az egész XXI. századot!

LErik · http://www.alomfejto.hu/?page_id=192 2010.11.06. 09:36:22

A bejegyzés szerzője a századdal szembeni utálat okaként ezt írja: "hallani: a XXI. században ezt és ezt már nem lehet megtenni. Kötelező elfogadnom, hogy a lányom lehet, hogy nem is lány lesz, mikor felnő (bár én annak nevelem)".

Vajon a teremtett világ eme szeletének, a XXI. szádnak az utálata biztos módon lehatárolható-e a századfordulónál? (Azt már meg sem kérdezem, hogy ha nem, akkor legalább a teremtett világéval egybeesik-e utálatának a határa.)

A bejegyzés végkövetkeztetésével viszont egyetértek: formáljunk egy szerethető világot. (Külön is, és kiemeléssel is hangsúlyozottan egyetértek azzal, hogy formálásról, és nem teremtésről beszél. Az iránt vannak - viszont erős kételyeim - hogy ezt a formálást épp a transzszexuálisok műtétjéről, és nem a saját - húsba vágóbb - problémáinkról való (nemcsak beszéddel) érdemes-e kezdeni.

Ha a bejegyzés írójának van lánya, és lányának (és ezáltal neki is) a (lánya) transzszexualitása az egyik problémája, akkor elnézést kérek Tőle is, és az olvasóktól is, mert elterelni igyekeztem a szót arról, aminél számára - érthető okokból - jelenleg nincs égetőbb probléma.

Ha van lánya, de - itt most kihagyok néhány gondolati lépést, hogy hamarabb gondolatmenetem végére érhessek: az utálat okaként fölvetett/felhozott problémánál számomra izgalmasabb, amit a példa felvet: igen, mintha valóban csökkenne a XXI. században a szuverenitásunk, a mások (így a saját gyermekeink) feletti rendelkezésünknek a terjedelme is, és a hatékonysága is. Azt, hogy ez (különösen a zárójelben említett esetben)fájdalmas, őrültség lenne vitatnom. Arról azonban, hogy ez (csak)rossz-e (mert fájdalommal jár), még kevésbé vagyok meggyőződve, mint arról, hogy erre a fájdalomra a (pláne a kiterjesztett) utálat-e a (leg)megfelelő(bb) reakció.

Bejegyzés: Utálom az egész XXI. századot!

uzé 2010.04.04. 16:09:27

Húsvét. Hajnal. - bánom hogy nincs keleti ablakom és hogy ma nem volt korai ébredésem.

Bejegyzés: Húsvét. Hajnal.

Pisti, az aragorn 2010.01.25. 16:26:18

Én azért örülnék, ha ez a blog feltámadna. Téma akadna elég. :0)

Bejegyzés: Nem halt meg, csak aluszik?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.01.22. 22:11:24

Urak, elárulok egy titkot.
Hosszú ideje kerülöm a hívő írásokat, mert egyszerűen nincs türelmem hozzájuk, nem tudok mit kezdeni a korlátoltsággal és a fafejűséggel, azzal a tévedéssel, hogy a buzgó hit és elkötelezettség pótolja a tájékozottságot és a tárgyi tudást.

Ez a poszt, a nyitott hozzáállás és a szerető elfogadás valami olyan, amit hosszú ideje hiányolok az önmagukat hívó kereszténynek/keresztyénnek hirdető emberekből.

Nem vagyok homoszexuális és a a kérdést szerintem a közgondolkodás nem a helyén kezeli - ahogy a szexualitás egyetlen vonatkozását sem, most vagyunk a tabudöntés és az álszemérmes hallgatás korszaka után a ló másik oldalán.

A poszt MINDEN gondolatával tudok azonosulni és azt mondom, hogy végre!
Végre egy olyan hívő írás, aminek minden sorában benne van a krisztusi tanítás!

Köszönet érte.

Bejegyzés: Szereti-e Jézus a melegeket?

Blackcat 2009.11.17. 18:43:26

Hát igen, mert végülis én nem a véleményem mondtam el...szerintem én épp azt tettem.
Amúgy meg ne haragudj, hogy nem írok hosszú ékezeteket, mert nem így gépelek.
Én elfogadom ha más az értékrended, de neked is elkéne fogadnod az enyémet. Én nem agresszívan akartam fel lépni ellenetek és az elveitek ellen, én csak leírtam amit gondolok.
Tudom, hogy Manson is a pénzért csinálja, de nem feltétlenül az embert kell szeretni, hanem a zenét amit ír. Mert sok féle stílusban ír zenét és van jó pár száma amit feldolgozott, de ettől még jól csinálja és én ezt nagyon becsülöm benne. Visszatérve nem én kaptam fel a vizet hanem te azon, hogy más a véleményem.
Én ezt nem érzem problémának.

Bejegyzés: Marilyn Manson szubjektív

szjaki 2009.11.16. 14:46:49

@Blackcat: Pont a lényeget nem láttad meg ebben a cikkben. Nem szidjuk Mansont, csupán a véleményünket írtuk le róla. Ha ez téged felháborít, akkor kettős mércével mérsz. Nem zavar téged Manson, aki sokaknál kiveri a biztosítékot, neki mindent lehet, de ha valaki kimondja, hogy neki nem tetszik, akkor egyből megharagszol.
Az igaz, hogy sok mindent a pénz irányít. Mansont is. Számomra hiteltelen, hogy tele van lóvéval, közben a színpadon meg beszél a pénz gonoszságáról. Nemá! Ez jelenti azt, hogy elért valamit, ez az ő társadalomkritikája?
Az igaz, hogy többet elért mint én, mint mi. de én nem is akarok Manson mércéjével sokat elérni. Én a saját értékrendem szerint akarok sokat elérni, ami merőben más, mint Mansoné.
Helye van többféle véleménynek ebben az országban, és kell is többféle vélemény, értelmes párbeszéd. De zsigerből beszólással nem mész semmire.
És egy jó tanács: a helyesírás is értéket képvisel, sőt az írásjelek is!

Bejegyzés: Marilyn Manson szubjektív

Blackcat 2009.11.15. 15:21:36

Hát végülis szidjunk valakit,mert másmiben hisz mint a többi ember,szidjuk azért is mert sikerült elérnije valamit az életben és mert vannak akik tisztelik, akik felnéznek rá, mert a munkája megragadja társadalmunk álszentségének lényegét, hogy csak a pénz irányít és ebben a világban lehet akárki akármilyen tisztességes ember nem tud elérni semmmit,mert nem lehet anélkül érvényesülni, hogy ne aláznánk meg másokat és sajos ti is ugyan ezt csináljátok megaláztok egy olyan embert, aki többre vitte mint ti, és lehet hogy az a 11 éves gyerek nem azért vette fel azt a pólót, hogy idegesítsen lehet, hogy azért mert egyet ért azzal amit Manson képvisel.

Bejegyzés: Marilyn Manson szubjektív