máj 10 2010

Az én szememmel

Ajánlom magamat... 

Jobban mondva ajánlom mindazt, amit én látok, és bezárok egy fényképezőgépbe. Az elmúlt év augusztusában indítottam a magam (és talán mások) szórakoztatására egy fotós blogot. És a képek csak gyűlnek, hol gyorsabban, hol lassabban...

Nézzetek rá, hátha találtok valamit, ami érdekesnek, különösnek, esetleg szépnek tűnik. 

Néhány látványtöredék itt:

fragments.aminus3.com


máj 07 2010

Utálom az egész XXI. századot!

Itt most egy tervezetlen, lélekből kiömlő, formátlan ömlengés következik - kérem, lépjenek hátrébb!

 

Talán a cím félrevezető. Nem utálom én a kort, amiben élek, sőt. Bár az is igaz, sok más korszakban jobban el tudnám magam képzelni, mint éppen itt, de azért azt mondom, nem olyan rossz ez mégsem. Ami zavar, hogy nem látom, merre is tartunk igazán. Persze, a történelem az élet tanítómestere, de valahogy én mégsem látom át, mit is tanít itt és most. Mert azt látom tanárként, hogy az egészen fiatalokat sem érdekli már semmi. Valahogy nincsen lelkesedés, nincsen öröm, nincsen elmélyülés semmiben. Hogy hova vezet ez? Ha őszinte vagyok, azt mondom: nem tudom. Láttunk már ilyet a rómaiak esetében is például, de vajon ez ugyanazt hozza majd? Vajon megismétlődik minden, s civilizációnk a mélybe hullik? Nem, mintha bánnám. Én inkább azokat sajnálom, akik benne vannak. Akiket ismerek és szeretek, mert tudom és látom is, hogy bedarálja őket a gépezet, s hullanak a férgesével együtt, még akkor is, ha a férgeséhez hozzá tartozom én is, mert Pállal én is vallom: a bűnösök közt én vagyok az első. Szóval merre megyünk? Nem tudom. Nem látom. S miért is utálom akkor ezt a századot? Mert egyre több helyről és egyre több témában hallani: a XXI. században ezt és ezt már nem lehet megtenni. Kötelező elfogadnom, hogy a lányom lehet, hogy nem is lány lesz, mikor felnő (bár én annak nevelem), de ez csak egy a sokból. Mintha a század maga kötelezne bármire is. Mintha az diktálná a tempót az én életemnek, s nem én alakítanám, hogy milyen is lesz maga az időszak. Úgy érzem magam, mint akinek a feje fölött mások eldöntötték, milyen is lesz az élete, a környezete, a jövője. Közben persze megpróbálják beadni, hogy úgy élsz, ahogy akarsz, mi toleránsak vagyunk, ahogyan azt a XXI. században illik… Na, ezért utálom a századot, amiben élek. Vagyis azt, amit próbálnak rám erőltetni. Az idővel magával nincsen bajom, az fizikai tényező, a teremtettségből adódó dolog. S hogy akkor milyennek is kellene lennie a XXI. századnak? Nem tudom, de semmiképpen sem trendek szerint megtervezettnek, előre lefutottnak, unottnak, dekadensnek. Formáljunk egy szerethető XXI. századot, légyszi!

 


máj 06 2010

Gondolkodó papblog

A jezsuita blog radikalizmusát nehezen lehetne felülmúlni, de próbálkozunk. Gondolkodó, véleményüket vállaló reformátusok a Dunántúlról.


máj 01 2010

hetiZENE - Ralph Stanley

A nagysikerű Ó, tetsvér, merre visz utad? című filmben hallottam először énekelni. Azóta vissza-visszatér a felejthetetlen hang a "kisembertől".

 

 


ápr 14 2010

PüspökBlog

"Blogol a püspök!" - kiált fel az egyszeri ember (hiten innen s hiten túl), és igen, Steinbach József dunántúli református püspök sorait látjuk blogponthu cím alatt! Az oldal neve:

Az Ige mellett.


Blogol a püspök. Igen is, nem is. Egyfelől könnyen kezelhető, rövid szövegek sorakoznak az oldalon, tehát blogszerű képződmény. Másfelől mindez a Reformátusok Lapja régi rovata, a református kalauz napi igéinek magyarázata, papír alapra szánva elsősorban, emellett kerül fel virtuálba. Azaz nem klasszikus blog. De ez nem is érdekes...

Lényeg a szándék és a tartalom. 
A szándék, hogy minél többen olvashassák. Hogy elérhető legyen bárkinek.
A tartalom, ami mellett meg kell állni. Hisz az egyházi berkekben járatlan olvasó ha meghallja azt a szót, hogy püspök, egy elérhetetlen, mennyei magasságokból letekintő papi hatalmasságot képzelhet maga elé. Valakit, aki távol az élet hétköznapjaitól, százéves bútorok között olyan szavakat körmöl a papírjára, hogy "vala", meg, hogy "leend". Esetleg senkit, hisz nem ugrik be más, csak a Pázmány festménye egy gimis törikönyvből.
Csakhogy ezeket az igemagyarázatokat olvasva más az ember érzése. Nem egy magas márványszószék felénk eső mondatai ezek, nem az egyszerű embertől elzárt titkos papi nyelv.
Mintha odaülne mellénk valaki, aki kicsit többet tud, többet megélt. Többet elkért már. És segít látni, hallani. Ugyanolyan ember mint mi. Ugyanabból a világból. Mellesleg püspök, de ez most nem fontos igazán...

 


ápr 13 2010

Április 11. után szabadon

A választások csúful háttérbe szorították a költészet napját. Én is csak este kaptam észbe, hogy Attila születésnapja fontosabb (kellett volna legyen), mint a két x. Némi hiánypótlással próbálkozom most, összekötve Borzas Pali egy dalával, hiszen ebben az évben ők is "meghalnak".

 

Lassan, tünődve
 

Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
 
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
 
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

 

 

 


ápr 10 2010

Politizálj papokkal!

Alapvetés 1:
Egy demokráciában egy lelkésznek is joga van részt venni a politikai életben. Kötelessége aktív módon jelen lenni a társadalom életében, úgy, mint bármilyen honpolgárnak. És természetesen egy egyházi személynek is lehet véleménye.

Alapvetés 2:
Ha lejövünk a szószékről, mi is megmondjuk, mit gondolunk tinikorát kinőni képtelen demokráciánkról. Mert szabad és lehet.

 

Holnap, urnazárás után mindenkit nagy szeretettel várunk a Vallásos Ábrándozók Facebook-csoportjába, ahol is lehetőséget biztosítunk a közös eredménykövetésre, örömre és bánatra, vitára és egyetértésre!

Gyertek, írjatok!

 


ápr 07 2010

Védjük meg az ünnepeinket!

 

Baj van! Az ünnepekkel, omladoznak, rogyadoznak, eltűnnek. Megöljük őket, elpazaroljuk, elfelejtjük.

Az egész a vasárnapi ebédnél kezdődik. Amikor a család képtelen összeigazítani az óráját, az életét, legalább arra ez egy napra. A rend hiányzik, az arra a napra kialakított lassú és különleges rutin, az összeszokott, előre tudott és várt közös alkalom. Csakhogy már a vasárnappal is baj van, nem töri meg a hétköznapokat, nem akasztja meg a hetet. Nincs templom, nincs húsleves, nincs délutáni alvás, lassú kávézás. Nincs vasárnap este. Eltűnta vasárnap, valahol elhagytuk, pedig a műsorújságban még megvolt...

Aztán ott vannak a nagy ünnepek, azok, amiknek köze volt valaha Isten és ember találkozáshoz, ember és ember összekapcsolódásához. Amikor a karácsonyfa alá kifacsarva és üres pénztárcával rogynak oda az emberek, na úgy nem megy. Amikor a húsvét plusz egy pihenőnap, locsolás sincs már ugyanmár! Az a pünkösd-izé pedig mi lehet?!

És folytathatjuk tovább. Egyszervolt-holnemvolt március 15., vattacukor augusztus 20., sterilizált október 23., szóra sem érdemes. Maradunk a régiben.

Magunkat lopjuk meg. Amikor a minősített idő és lehetőség elveszik. Arra, hogy együtt legyünk, arccal, odafigyelve. Minek az? Tanulni közösséget. Muszáj? Pihenni, erőt gyűjteni? Nincs rá idő... 

Magunkat lopjuk meg akkor amikor az ünnep a több rossz tévéműsorból, a tehetetlen téblábolásból, az elmaradt feladatok pótlásából áll. Elvesztettük, elvesztegettük, most is szórjuk közös nagy történeteinket. Elfelejtünk olvasni, ünnep-analfabéták lettünk. És közben szürke lett minden, egyforma, betegítően unalmas.

Az eredmény egy ritmustalan és rítustalan élet. És ez nem jó, ez gyengít, sebezhetővé tesz. Jóllakatott társas magány, kis családi Bábel utáni nyelvzavar. 

Mi a megoldás? Partraszállás, visszafoglalni lépésről lépésre az ünnepeinket! Kezdjük otthon, kezdjük vasárnap, találjunk ki saját rítusokat, kreatívan, játszva, együtt azokkal, akiket szeretünk. Szokásokat, amikhez jó igazodni, amik lehetőséget adnak az összehangolódásra. Aztán találjuk ki újra karácsonyt, húsvétot, adjunk új ruhát az örök lényegre, vagy ássunk le a mélybe. Ne féljünk a templomtól. Ne férjünk kimerészkedni a lakásból. Ne féljünk felállni a fotelból...

Aztán így tovább, szépen lassan... És észrevesszük majd, klinikai halálból visszarántott ünnepeink minket erősítenek majd. Mert ez a dolguk.

Védjük meg ünnepeinket! Hozzuk ki a rezervátumból őket, telepítsük vissza őket!

 


ápr 06 2010

Ébredés

Alvó blogunk ébredezik. Néhány hónap szünet után úgy döntöttünk, folytatjuk. Lesznek újdonságok, de mindenről majd később. Most még csak a reggeli kávénál tartunk...

 

 


ápr 04 2010

MEGVÁLTÁS

Farkas István: Megváltás haiku

 

Egyetlen egyszer

halhattam csak meg érted.

Élned neked kell.