máj 07 2010

Utálom az egész XXI. századot!

Itt most egy tervezetlen, lélekből kiömlő, formátlan ömlengés következik - kérem, lépjenek hátrébb!

 

Talán a cím félrevezető. Nem utálom én a kort, amiben élek, sőt. Bár az is igaz, sok más korszakban jobban el tudnám magam képzelni, mint éppen itt, de azért azt mondom, nem olyan rossz ez mégsem. Ami zavar, hogy nem látom, merre is tartunk igazán. Persze, a történelem az élet tanítómestere, de valahogy én mégsem látom át, mit is tanít itt és most. Mert azt látom tanárként, hogy az egészen fiatalokat sem érdekli már semmi. Valahogy nincsen lelkesedés, nincsen öröm, nincsen elmélyülés semmiben. Hogy hova vezet ez? Ha őszinte vagyok, azt mondom: nem tudom. Láttunk már ilyet a rómaiak esetében is például, de vajon ez ugyanazt hozza majd? Vajon megismétlődik minden, s civilizációnk a mélybe hullik? Nem, mintha bánnám. Én inkább azokat sajnálom, akik benne vannak. Akiket ismerek és szeretek, mert tudom és látom is, hogy bedarálja őket a gépezet, s hullanak a férgesével együtt, még akkor is, ha a férgeséhez hozzá tartozom én is, mert Pállal én is vallom: a bűnösök közt én vagyok az első. Szóval merre megyünk? Nem tudom. Nem látom. S miért is utálom akkor ezt a századot? Mert egyre több helyről és egyre több témában hallani: a XXI. században ezt és ezt már nem lehet megtenni. Kötelező elfogadnom, hogy a lányom lehet, hogy nem is lány lesz, mikor felnő (bár én annak nevelem), de ez csak egy a sokból. Mintha a század maga kötelezne bármire is. Mintha az diktálná a tempót az én életemnek, s nem én alakítanám, hogy milyen is lesz maga az időszak. Úgy érzem magam, mint akinek a feje fölött mások eldöntötték, milyen is lesz az élete, a környezete, a jövője. Közben persze megpróbálják beadni, hogy úgy élsz, ahogy akarsz, mi toleránsak vagyunk, ahogyan azt a XXI. században illik… Na, ezért utálom a századot, amiben élek. Vagyis azt, amit próbálnak rám erőltetni. Az idővel magával nincsen bajom, az fizikai tényező, a teremtettségből adódó dolog. S hogy akkor milyennek is kellene lennie a XXI. századnak? Nem tudom, de semmiképpen sem trendek szerint megtervezettnek, előre lefutottnak, unottnak, dekadensnek. Formáljunk egy szerethető XXI. századot, légyszi!

 


A bejegyzés trackback címe:

http://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr881981896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

LErik · http://www.alomfejto.hu/?page_id=192 2010.11.06. 09:36:22

A bejegyzés szerzője a századdal szembeni utálat okaként ezt írja: "hallani: a XXI. században ezt és ezt már nem lehet megtenni. Kötelező elfogadnom, hogy a lányom lehet, hogy nem is lány lesz, mikor felnő (bár én annak nevelem)".

Vajon a teremtett világ eme szeletének, a XXI. szádnak az utálata biztos módon lehatárolható-e a századfordulónál? (Azt már meg sem kérdezem, hogy ha nem, akkor legalább a teremtett világéval egybeesik-e utálatának a határa.)

A bejegyzés végkövetkeztetésével viszont egyetértek: formáljunk egy szerethető világot. (Külön is, és kiemeléssel is hangsúlyozottan egyetértek azzal, hogy formálásról, és nem teremtésről beszél. Az iránt vannak - viszont erős kételyeim - hogy ezt a formálást épp a transzszexuálisok műtétjéről, és nem a saját - húsba vágóbb - problémáinkról való (nemcsak beszéddel) érdemes-e kezdeni.

Ha a bejegyzés írójának van lánya, és lányának (és ezáltal neki is) a (lánya) transzszexualitása az egyik problémája, akkor elnézést kérek Tőle is, és az olvasóktól is, mert elterelni igyekeztem a szót arról, aminél számára - érthető okokból - jelenleg nincs égetőbb probléma.

Ha van lánya, de - itt most kihagyok néhány gondolati lépést, hogy hamarabb gondolatmenetem végére érhessek: az utálat okaként fölvetett/felhozott problémánál számomra izgalmasabb, amit a példa felvet: igen, mintha valóban csökkenne a XXI. században a szuverenitásunk, a mások (így a saját gyermekeink) feletti rendelkezésünknek a terjedelme is, és a hatékonysága is. Azt, hogy ez (különösen a zárójelben említett esetben)fájdalmas, őrültség lenne vitatnom. Arról azonban, hogy ez (csak)rossz-e (mert fájdalommal jár), még kevésbé vagyok meggyőződve, mint arról, hogy erre a fájdalomra a (pláne a kiterjesztett) utálat-e a (leg)megfelelő(bb) reakció.

LErik · http://www.alomfejto.hu/?page_id=192 2010.11.06. 10:48:25

Azért is hálás vagyok a bejegyzés felvetéséért, mert az annak nyomán lentebb vázolt gondolatmenetem termékenynek, egy másik blogomon is folytathatónak bizonyult: lelekespolitika.luxerik.hu/blog/mohacs-es-kassa/2655/#comment-9123