aug 27 2009

Szent István és a szlovákok

A nagy nyári pangásban és allergiaszezonban kellett valami, ami eltereli mind a szlovákok, mind a magyarok figyelmét az épp aktuális belpolitikai ügyekről, ami ott is és itt is elég kínos. Szóval jól bemutattak Sólyomnak, aki igazi államemberként, méltósággal viselkedett a megalázó helyzetben. Ezt a helyzetet nem akarom ecsetelni, olvastátok, hallottátok, láttátok. Ami viszont némileg elgondolkodtatott, az egyházunk reagálása a helyzetre. Előzménynek az Alkotmányozó Zsinat és a szlovákiai reformátusok. Aztán itt van a jól simert szlovák kocsmapolitika. Ez már elég ahhoz, hogy ne szeressék a magyarországi reformátusokat a szlovákok. És most talán megint jobban neheztelnek ránk, mert egyházunk kiáll a szlovákiai reformátusokért, és tiltakozik a történtek miatt. Ez érthető. És remélem lesz is valamiféle eredménye, pozitív eredménye, az ott élők életére nézve. Ami elszomorít, hogy úgy tűnik számomra, egyházunk tiltakozása mintha egyedüli kiáltás lenne a pusztában. Az EU hallgat, ki akar maradni ebből, ahogy az várható is volt. A gazdasági érdek előrébb való bármiféle emberi jogoknál, országok közötti konfliktusnál. Ilyen korban élünk. Itthon beszélnek többpárti közös fellépésről az ügyben, egyetértésről, bla, bla. És nem történik semmi. Hülyére vesznek minket odaát. És itt van ez a molotov koktálos balhé is. Valami eszement dobálgat, de azt is le tudom képzelni, hogy a szlovákok maguk dobták a saját nagykövetségükre. Tiszta bolondokháza. És persze senki nem foglalkozik se a szlovák, se a magyar belpolitikai botrányokkal. Jól a csőbe akarják húzni őket is, és minket is.

De én azért sem vagyok hajlandó szlovákokat gyűlölni, öklöt rázni. Azért sem, mert több eszem van ennél, és azért sem, mert a nyáron megtapasztaltam, hogy a kisember ott is kisember. Itt is vannak handabandázó magyarkodók, ott is vannak fröcsögő szlovákoskodók, de a kisember az kisember. Kassán jártunk júliusban, és örömmel tapasztaltuk, hogy a dómban, mikor Rákóczi kriptáját néztük meg, a szlovák idegenvezető tört magyarsággal, és örömmel mondta el, amit tudni érdemes. A Rákóczi emlékháznál, epdig sajnálkozott a pénztáros, hogy csak néhány szót tud magyarul, de németül, angolul egész jól megértettük egymást. Az is megmosolyogtató volt, hogy a városnézés után, miközben egy parkban pihentünk, a helyi hajléktalan, miután szlovákul nem boldogult velünk, szinte tökéletes magyarsággal kért pénzt.

Persze én nem lakom ott, én nem tudom, millen atrocitások érik a felvidéki magyarokat, de azt tudom, hogy a gyűlölet nem vezet sehova, és a kisember ott is, itt is csak élni akar. És Rákóczira ők is, mi is büszkék vagyunk.

 


A bejegyzés trackback címe:

http://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr371341438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.09.03. 20:17:10

szelíden és ravaszul ;)
"ha segíteni akarunk, ne csináljuk a gondot"

index.hu/video/2009/09/02/szlovak_nyelvtorveny/?s=tag:dunaszerdahely


Itt nem a szlovákok az ellen, hanem a mindkét oldali hülyék, akik keresik a hülyíteni való tömegüket