Az elmúlt napokban kicsit a föld felett jártunk, hiszen a május 22-i események öröme, reménysége hatott ránk. De közben nem állt meg az élet kis hazánkban. A hazai húshungarikumok is válságban vannak, ezt vesézte néhány hozzá(nem)értő vasárnap este a tv-ben (el is kapcsoltam az első mondatok után, mert felháborító volt, ahogy a szemembe hazudnak). Közben simán elfogadták az új gyed és gyes szabályozást, ami nem csak az anyukáknak rossz, hanem elsősorban a gyerekeknek. Nem kell szaktekintélynek lenni, csupán elég a legalapvetőbb fejlődéslélektani könyvekbe belelapozni, és máris kiderül, miért jó az a gyereknek, ha minél több időt van az édesanyjával, és miért nem ajánlott a bölcsi. Olybá tűnik, mintha burokban élnénk mi, reformátusok. De más itt a helyzet. Az elmúlt ünnep nekünk ünnep volt, feltöltődés, ellenpont. Reményt adott a kiábrándító valóságban, ami nemcsak körülvesz bennünket, hanem elevenünkbe vág. Néha én is nemzethalált vízionálok, és nem kitörő lelkesedéssel várom Krisztust vissza, hanem egyfajta "legyen ennek már vége" életérzéssel. És értetlenkedek a felelős emberek oktondiságán. Erről olvashattok jobb megfogalmazásban. Remélem, minél hamarabb ébred a nemzet. Én az enyéimet már keltegetem...
Csatlakozz!
