Én is kezdek kétségbe esni. A csapból is a válság folyik, de ha elzárom, attól még nem szűnik meg. Bekúszik a gondolataimba, a mindennapi teendőim közé. Ott van, mikor reggel kinyitom a szekrényt, ha mosogatok, engem figyel a lefolyóból, ha olvasok, ott van a sorok közt. És ettől az én életem is kezd egyre bizonytalanabbá válni, holott jelenleg nem fenyeget munkanélküliség. Valaki vagy valami azt akarja elérni, hogy féljek, rettegjek, húzzam be vállaim közé a fejem és pislogjak, mint nyuszi a fűben.
Én azt mondom, hogy nem. Nem vagyok hajlandó félni. Nem vagyok hajlandó attól rettegni, hogy mit hoz a holnap. Elég volt. És mikor erre ráeszméltem, ezt kimondtam, felismertem a helyzetet. Negyven nap a pusztában. A Kísértő újult erővel támad. Itt somfordál körülöttem, bekúszik a gondolataim, érzéseim közé és el akar lehetetleníteni, meg akar kötözni, el akar csábítani. A válság jó eszköz erre. De én nemet mondok. Tudom, hogy nincs itt maradandó városunk és az eljövendő Krisztust várjuk. Ez segít felülemelkedni a gondokon, és erőt ad. És azt is tudom, hogy ha a mező virágaira van gondja az én Atyámnak, akkor rólam sem felejtkezik el. Nincs mitől félni. Még ha mindenem el is vesztem, nincs mitől félni. Nem a félelem lelkét kaptam, hanem az erő és igazság Lelkét...
Csatlakozz!
