Egyre több okom van félni, kétségbe esni, egyenesen tragikusnak látni a jövőt. A csapból is a válság folyik, nem érezhetem magam biztonságban az utcán, orvoshoz hiába megyek, mert rossz az egészségügy, ha iskolás gyerekem lenne, egyenesen rettegnék, hogy ne megverve és kifosztva jöjjön haza az iskolából. Minden okom megvan a félelemre. De mégsem félek. Nem azért mert vakmerő vagyok, sem merő utópisztikus optimizmus miatt, hanem hitemből fakadóan. Újra elmélkedve a nagyheti eseményeken, azon a válságon, ami végbement a tanítványokban, arra bíztat, hogy ne féljek, mert Atyám kezében vagyok. Még akkor is, ha elvesztem a munkám, a bank elárverezi a házam, mert nem tudok törleszteni, és így tovább. Atyám kezében vagyok. De nem csak én, hanem az egész világ. És ha nehéz idők elé is nézünk, végül a mennyei hon hazavár. És azt is tudom, hogy van értelme a szenvedésnek. Így leszek erősebb, tapasztaltabb. Áldozat nélkül nincs katarzis, nincs változás, nincs semmi csak kispolgári unalom. És azt is tudom, hogy ha az, akinek hatalmat adtunk a kezébe, visszaél hatalmával, jogunk van visszakérni ezt a hatalmat és másnak adni, hogy helyesen éljen vele. És azt is tudom, hogy ha mindezért, amiben hiszek és amiért felemelem a szavam, megkülönböztetést, gumibotot, magánzárkát is kapok, lelkem szabadságát el nem vehetik tőlem. És azt is tudom, hogy van feltámadás. És remény van bennem, hogy nemcsak Krisztus támadt fel, hanem ez a nemzet is feltámad egyszer. A hajnal közel...
Csatlakozz!
